Ha nem tudtuk volna, hogy egy Kossuth-díjas érdemes művésszel állunk (pontosabban ülünk) szemben, többször talán meg is ijedtünk volna Jordán Tamás vehemens, vérbő és néha már az őrület határát sejtető monológja hallatán. Kiállt középre és belekezdett. Tisztelettel megkérte a megjelenteket arra, hogy segítsenek neki pár óriási tévhit eloszlatásában. A közvetlenségét megszoktuk már eddig is, nem is volt nehéz, de ami következett, arra nem készültünk fel. Miről másról is szólna a dolog, mint a pénz, kezdte. A költségvetés kiderülése óta eltelt időben minden kultúrában dolgozó, vagy azt figyelemmel követő csak azt a tényt látja, hogy a WSSZ a tavalyi 2010-es évnél 11 millióval többet kapott, miközben mindenki más sokkal kevesebbet, ezért sok kultúrszolgáltató azt gondolhatja, hogy ők mostohábbak, illetve a színház plussza miatt kaptak ők kevesebbet.

Itt megjegyeznénk, hogy mindazonáltal, hogy a városvezetés nem részletezte a támogatások tételeit, azért jó páran tudtunk arról, amit tőle most hallhattunk, illetve biztosak vagyunk abban is, hogy aki utána akart járni, hogy minek mi az oka, az könnyen kideríthette. A számok pedig tényleg magukért beszélnek, és a felsorolt tények is: a tavalyi évben 185 millió forintból gazdálkodhatott volna a színház, amennyiben nem rajtuk keresztül kapta volna a támogatását a Mediawave (20 milliót) és a karneválszínház (5 milliót). Ez tehát tavaly 160 millió forintra redukálódott. Az idei 196 millióból szintén lejön a Mediawave pénze, ami szintén csökkent (15 millió lett), illetve a karneválszínházas 5 millió, továbbá a városnak az idei évtől fizetendő bérleti díj a színházért, ami évi 36 millió forint, ez összesen 140 millió. 20 millióval kevesebb, mint tavaly.

Igen ám, de közben a színház négyzetmétere és légtere legalább megkétszereződött, kétszer annyi a játszóhely, és a működés ennél fogva természetesen sokkal többe is kerül. Eleve többre lett volna szükség, nemhogy elvonásra. A bérleti díjra azért van szükség, mert az új színház építésének pályázatában kikötötték, hogy az áfa csak akkor igényelhető vissza, ha az épület hasznot hoz a tulajdonosának. Mi már csak azt nem értjük, hogy mint az köztudott, eleve célzott támogatás volt, tehát csak színházat lehetett építeni belőle, akkor miért kellett bele ez a pont. A „nem értjük"-öt tegyük gondolatban idézőjelbe. Tehát a színház nem kapott többet senki rovására, ez eddig mindenkinek világos lehet. Na de...

Kimondottan kedveljük azokat az embereket, akik önnön tehetségüket, kitartásukat, kitűnőségüket, mondjuk ki: nagyságukat fel merik vállalni, már amennyiben ezt stílusosan és emberi módon teszik. Ezzel pedig ez alkalommal nem volt gond, a színészi háttér mögül is kilógott a fanatizmus és a kimondott szavakba vetett hit. Földig esett állal hallgattuk a tényeket, miszerint 25 millióval nőtt így a rezsiköltség, ezért minimum 50-60 millió a minimum működési hiány, továbbá minden más színháznál legalább 110 ember dolgozik az itteni 68-cal szemben. Minimum 11 embert kellene alkalmazniuk, hang- és fénytechnikusokat, öltöztetőket és egyéb technikai személyzetet. Mint elmondta, egyesével leülnek a jelentkezőkkel, és bejelentik nekik, hogy százezer bruttót tudnak fizetni úgy, hogy a nyári időszakra nincs keret. Persze senki sem akar hinni a fülének. Ráadásul ő nem is akar olyanokkal dolgozni, akik ennyi pénzért elvállalják. Ez is világos és jogos is. Az ezt követő részben elhangzottakat pedig később ismertetnénk, ugyanis első hallásra félreérthetőnek tűnőre sikerült a kinyilatkoztatásuk. Mint ahogy páran félre is értették a bizonyára óriási sajtóvisszhangot kiváltó szavakat. Az Agora szó többszöri elhangzása, a párhuzamos működés, és az igazgató úr személyes küldetésének hitvallása egy külön írást érdemel nálunk, vagy esetleg többet...

A szavak után a tettek mezejére léptünk, és bevonultunk előbb a nagytermi Kabaré, illetve a kamarában a Pygmalion próbájára. Mindkettőt szívesen tovább is néztük volna. Aztán a Krúdy Klubban jöhetett a menü, amely egy tárkonyos raguleves és borsóstokány-tarhonya képében ragadtatta el ízlelőbimbóinkat. Nagyon jó a konyha, amely mint hallhattuk, ezzel a vendégül látással is igyekszik saját jó hírét kelteni, mi erős kilencest adunk az ebédre, tízes nem létezik. Aztán még kaptunk egy emészteni való infót, miszerint a kamara előadásokat csak bérleten kívüli alkalmakkor tudjuk látogatni, mivel az összes hely elkelt előre. Gőzerővel dübörög tehát a színház, mint ahogy a tájékoztató címe is mondja, csak az az egyetlen baj, hogy az atomkorban vagyunk. Az elhangzottaknak tehát rövidesen lesz folytatása e hasábokon is, ugyanúgy, mint borítékolhatóan a tárgyalóasztaloknál is...