Káosz a rendben, avagy a Ferrum bemutatja: hogyan lesz egy finn darabból sikeres hazai premier?

Képgaléria megtekintése2011.03.07. - 00:15 | vorinori - Fotók: Makrai Tamás

„Nézzétek, ha azt mondom, bunkó főnök, akkor úgyis mindenkinek egy olyan karakter ugrik be elsőre, ahogy mi alakítjuk”. Írhattuk volna azt is a címben, hogyan lesz egy finn drámából lebilincselő és sokszínű, humorban bővelkedő, alacsony költségvetésű magyar előadás, ráadásul úgy, hogy nem veszíti el dráma mivoltát, és nem is humorizál a kelleténél többet. A Ferrum Színházi Társulás legújabb előadásának, Mika Myllyaho finn drámaíró Káosz a rendben című művének premierjét március 5-én tartotta az MMIK-ban.

Az univerzum összes bunkó főnöke egy színpadon

A történet főszereplője három, 30 év fölötti barátnő: Sofia (B. Szendi Kata - Tóth Csilla), a pedáns és precíz, folyton bézsbe öltöző általános iskolai tanár, Julia (Németh Gabriella), az idealista és könyvmániás terapeuta, valamint testvére Emmi (Márczi Renáta - Pintér Viktória), a munkamániás és szókimondó újságírónő. Hármuk életének és barátságának egy szeletét mutatja be a dráma, szokatlan és egyedi megoldásokkal, és nem kevés humorral. A rendező, Török Gábor különösen jól kezeli a színészek és a közönség közti távolságot: a szereplők a darab egészében jópárszor kilépnek szerepükből, és a közönséghez fordulva narrálják a történteket. Ezzel a megoldással pont azt érik el, ami minden színházi előadás célja lehet: a közönség nemcsak úgy érzi, hogy a darab neki szól, hanem valóban neki is szól, és így a figyelmet végig magas szinten tartja a történet. Továbbmegyünk: mi mindvégig úgy éreztük, a darab nemcsak hozzánk, hanem rólunk is szól.

A három barátnő olykor végtelen boldogsága, olykor pedig kínkeserves vergődése az életben jellemezhet mindenkit, aki a teremben ült. Hiszen mi másról is szólna mindannyiunk élete, mint boldogságról, küzdésről, lebegésről, zuhanásról, alkalmazkodásról, és lázadásról? És mi az, ami mindezeket egységesíti? Nos, a humor. A Káosz kiváltképp jól használja a humor eszközeit olyan szituációkban is, amikor a helyzet véresen komoly, és ez teszi fel az i-re a pontot: ettől válnak ugyanis szerethetővé a szereplők, és emberközelivé a darab. A társulat nemcsak a komolyság és a humor egyensúlyát találta meg szinte mértani pontossággal, de a történet további szereplőinek bemutatása is egyedi látásmódra és kreativitásra vall. A dráma mellékszereplői - úgymint szülők és gyermekek, férjek, feleségek, szeretők, főnökök és beosztottak, bírók, orvosok és még megannyi hétköznapi figura - egytől-egyig fehér arcfestést kaptak, és emellett még egy közös vonás van bennük: a paródia eszközei ők. Kvázi bábok, akik az irónia fegyverét használva, és az arcfestéssel ugyanolyanná téve alakítják az univerzum összes bunkó főnökét, összes csalfa házastársát, összes lusta pincérét, és még sorolhatnánk.

A nézőtéren ülve az az érzésünk támadt, hogy a társulat így próbál üzenni nekünk arról, hogy „nézzétek, ha azt mondom, bunkó főnök, akkor úgyis mindenkinek egy olyan karakter ugrik be elsőre, ahogy mi alakítjuk". És valóban: jól ráéreztek a személyiségrajz lényegére, és a paródia eszközére. Az egyen-arcfestés másik értelmezése lehet, hogy a három női főszereplőn kívül senki sem számít igazán; mindannyian asszisztálnak csupán hármuk barátságához és életéhez. Legyen az illető akár férj, akár csak egy kávéházi pincér, mindannyian átutazók csak a három barát életében, így bőven elég, ha maszkot viselnek, hiszen úgysem számít, kit rejt a festék valójában.

Mártírkodó seggfej vagy?

Ha egy mondatban el szeretnénk mesélni, miről is szól a színdarab, annyit mondanánk: egy életen át tartó küzdelem az emberibb létezésért. Ez adja a darab gerincét, eköré épülnek a szerencsétlen kálváriák és derűs szituációk. A három főszereplő néha elviseli a hétköznapok nyomasztó súlyát, és beletörődik a terhek cipelésébe, olykor azonban betelik a pohár, és a lázadás utat tör, majd győzedelmeskedik. Így alakulnak ki olyan helyzetek, melyek következtében a nők rácsok mögé kerülnek egy éjszakára, Julia beleszeret a betegébe, Emmi megver egy nőt, Sofia pedig le akarja hányni saját anyja sírját. Az életen át tartó küzdelem és életünk javítása iránti örökös vágy esszenciáját végül Julia mondja ki: „ Sokkal könnyebb mártírkodó seggfejként élni életed végéig, mint olyan emberként, aki mer nevetni, szeretni és valóban törődni másokkal".

Részünkről respekt az üzenetért, de nemcsak ezért, hanem az egész darab színpadra állításának és megformálásának kiváló ötleteiért és megvalósításáért is. Zeneileg is formabontó művet láthat, aki megnézi a Ferrum Káoszát, hiszen egy Red Hot Chili Peppers klasszikussal indítani és zárni egy színházi előadást elég merész, de mindenképp pozitív. A díszlet ötletei is jól szolgálják a darab zsenialitását: alacsony költségvetésű előadásról lévén szó, úgy gondoljuk, a díszlet a lehető legjobban sikerült: egyszerű, de kreatív, fölösleges elemektől és hivalkodástól mentes. Ha akarnánk, sem tudnánk rosszat írni az előadásról: kifejezetten pozitív élmény volt, maximálisan lekötött minket, és a történet üzenete is figyelemreméltó. Éppen ezért sajnáljuk nagyon, hogy a székek kb. fele üresen maradt. Ám öröm az ürömben, hogy feleannyi néző is képes legalább akkora tapsra, ha tetszik neki valami...főleg a rendező, Török Gábor színpadra lépésekor.

A Káoszt ajánljuk mindazoknak, akiknek elege van a szürke hétköznapokból, akik magukra ismernének egy kicsit a szereplőkben, akik csak egy jóízűt nevetnének, akik tehetséges fiatal színészeket tekintenének meg, akik nem akarnak az órájukra nézni 2 órán keresztül, vagy akik egyszerűen csak megnéznének egy jó darabot, kiválóan előadva. Ugye kitalálták? Mindenkinek, aki kíváncsi rá, hogyan lesz egy finn drámából lebilincselő és sokszínű hazai darab...