Géz 'n' Gúz - Meggie és Géza volt a színházszerda vendége
Képgaléria megtekintése2012.03.08. - 22:00 | Büki László 'Harlequin' - Fotók: Dart, BLH
Nem illetlenkedünk, nem öltünk nyelvet, szeretjük őket. Sőt, imádjuk mindkét művészt. Talán ezért is engedjük meg magunknak a címbeli - játék a szavakkal - névválasztást, hogy mi lenne, ha a brandet nekünk kellene kitalálni. Ne várja a T. Olvasó, hogy azt olvassa vissza, ami ott elhangzott, vagy azt hangozzuk vissza, amit olvasni szeretne. Öntörvényű, szertelen szimpátiaáradás fog következni.
18 órakor kiléptünk a Cafe Frei ajtaján, Meggie elmaradhatatlan cigijének füstjében "sziluettelődött", mellette kedves ismerősünk, Zoltán, immár csokor nélkül.
- Te Meggie, akartam Tőled kérdezni a végén egy "bulvárosat", csak a Ha én rózsa volnék után már nem passzolt a hangulathoz... Tudjuk rólad, hogy van egy macskád, akit Gézának hívnak. Gézának esetleg nincs valami kisállata, aminek pl. Meggie a neve?
- Meg fogsz lepődni Lacikám, Gézának is van egy cicája, igaz, nem nála él, de ő gondozza. És ez az ember, akit első blikkre egy morózus mackónak gondolsz, valójában egy érzékeny, mélyérzésű, fazon. Csak ne lássa senki... Beleköt az élő fába is, de mindig tud elnézést kérni. Ettől is szerethető. Tudod, 13 éve vagyunk együtt, és nemcsak egymást emeltük a jóban, hanem rángattuk is kifele a szarból, ha épp úgy adódott. Mert adódott úgy is. Siker és kudarc párban jár, ahogy mi is. 13 év alatt van benne részed bőven. Nem állhatsz fel úgy a színpadra, hogy nem tudod a másikról, milyen volt a napja, milyen csalódás vagy öröm érte, hogy milyen lelkülettel fog ma játszani melletted.
Bólogattam, átfutott agyamon a szenzitív pókerjátékos kifejezés, majd kölcsönös 'Imádlakkal' elbúcsúztunk, s otthagytam az imbolygó cigiffüstben, "sziluettelődve".
Az előadóművész nem viheti közönsége elé problémáit. Ami a színpadon zajlik, egyfajta művészi privátvégzet, a lélek mezítelensége, melynek köntöse a taps, a mosoly, az áradó szeretet. Ez burkolja be, ez óvja a művészt, ezért kel fel, ezért gyakorol nap mint nap. Komédiázni, szórakoztatni akkor a legnehezebb, amikor legszívesebben széttépnél magad körül mindent, vagy bezuhannál egy sarokba lelkigyakorlatozni. Nem teheted, vár a közönséged, akik rád és a dalaidra kíváncsiak. Arra, ahogy Géza ráhajol a harmonikára, ahogy "begyűrődik" a hangszeren az arca, ahogy Meggie az ezredik grimaszát vágja a mikrofon mögött, s búgó hangon énekli, hogy Non, Je Ne Regrette Rien...
Nos, Kedves Olvasó, ez nem hangzott el a műsorban szerdán. Ami elhangzott, az röviden ennyi:
Szabó Tibkének zenészekre volt szüksége A pincér dalai című estjéhez. Ajánlották neki Gézát, mint harmonikást, aki közvetített Meggie felé, hogy legyen a darabban háttérénekes. Így kaptuk meg a színházszerda közös nevezőjét: Meggiet, Gézát és Tibkét.
Meggiet már kiskorában vonzotta a színpad, amiben mókázni, énekelni kellett, abban részt vett. Egy cowboy-paródiában ő volt a ló, ami "gyorsan el is szaladt vele", mert kiszakadt az inge, és nem volt alatta semmi. Így vonult ki a színpadról, mi pedig csak azt sajnáljuk, hogy nem voltunk mondjuk colt a darabban....a nyereg mellett.
Első találkozása Gézával, ezzel a "kócos fiatalemberrel", a harmonika Ray Charles-ával egy festékkereskedő cég által - szobafestőknek - szervezett vevőtalálkozón történt. A konfon felépítettek egy Eiffel-torony makettet, amihez értelemszerűen francia sanzon dukált aláfestésként. Így jött a képbe Meggie, aki értelemszerűen addig még nem énekelt francia sanzont...
Géza sváb családban nőtt fel, ahol szinte már mindenki harmonikával együtt jött a világra. Csoda, ha utálta? Gézát illetően fontos tudni, hogy zenei sokoldalúságát nem körbejárással, hanem az alábbi kérdéssel lehet legjobban szemléltetni:
- Géza, melyik hangszeren NEM tudsz játszani???
Erre - legalábbis Géza emlékeiben élő hangszerek közül - csak egy helyes válasz van: a fuvola. Egyszer hazavitte Grencsó szaxofonját, és másnap azt vette észre, megtanult 3 jazz sztenderdet... Kész ez az ember.... Herrer Pálnál tanult harmonikázni, akinek Reza Pahlavi, iráni sah esküvőjén volt egy remek "háknija", amiből megvett Pesten egy nyolclakásos sarokházat, amit az államosítás során visszavettek tőle, de bérlőként benn maradhatott az egyikben... amit a rendszerváltozás után végül megvett. Na, idejárt Géza harmonikaórákra, és bizton bízik benne, hogy neki is lesz majd egyszer egy hasonlóan jó "háknija".
Szóba került a szerelem is, miután az elvált szerelmesek dalát elénekelte Meggie. A múltba merengés tündérmesébe illő rózsaszín lapjain felparfümösödött az első szerelmes szívdobbanás, amire Meggie egy méhcsípésen keresztül gondolt nosztalgiával, mikor is lovagja a kőszegi csótótól ölben vitte haza lakótelepi otthonába. Géza már akkor is furmányos volt, és az érzelemnyilvánítás célirányos változatával operált. Kiderítette, hogy kedvese imádja a mókusokat, így gyorsan "lőtt" kettőt, és behajtogatta egy Terefere linzeres dobozba... tiszta romantikus, tiszavirágéletű kapcsolatokhoz tutitipp!
Tibke kérdezett, a "zenésztesók" pedig verbálisan brillíroztak, így gyorsan elszaladt az egy óra. Ez volt a sztendered, a fentebb leírt pedig a lélekmély.
Egyet azonban hadd ajánljunk szíves figyelmükbe: tessenek eljönni legközelebb, mert az emberi sorsok sohasem olvasva, hanem átlényegülten kiöntve megkapóak.
(Szerdán a Cafe Freiben kérdezte Szabó Tibke, a Weöres Sándor Színház művésze Peltzer Gézát és Horváth Meggiet. Mi hallgatóztunk és fotóztunk, s örültünk, hogy elkaptunk jó pár intim pillanatot, élvezetes anekdotát és szívből szóló dalt. Köszönjük mindhármójuknak!)
A hírhez tartozó képgaléria
Új hozzászólás
Korábbi hozzászólások