A Képtárban találkozunk. Lukács Laci vékony, magas, barna srác, behív egy terembe, körülöttem ruhakupacok és tervek, no meg három modell, akikre éppen Balogh Szabolcs mesterszabóval igazítják a ruhákat. Többméteres távolságban beszélgetünk, nemhiába, a bemutató időpontja megállíthatatlanul közeledik, és munka még van bőven. Miközben magáról és a divattervezésről mesél, koordinálja a modelleket, majd maga is gombostűt ragad és segít.

Ötvös akart lenni - így került a Művészeti Gimnáziumba. Tanári instrukció alapján azonban textiles lett. „A lépcsőházunkban volt egy tanárnőm, hozzá jártam továbbképzésre." A szombathelyi tanulmányok után egy évet tanult ösztöndíjjal Németországban, „kiküldetése alatt" egy színháznak segített a díszlet- és jelmezgyártásban, majd egy reklámtervező cégnek talált ki arculatot. Öt éve tanulgatja az alapokat - mondja.

Hisz a divatban, és abban, hogy ennek van jövője (akár Szombathelyen is). Szerinte ugyanis mindenből ki lehet hozni a szépséget úgy, hogy az egyedi marad. Csak arra van szükség, hogy kitaláljuk, milyen ruhára vágyunk, ő pedig a szakma által megkövetelt kreativitással vegyítve egyedülállóvá teszi azt. Az alkotás persze nemcsak fejben és papíron születik meg, nem hiányozhat az eszközök közül a varrógép sem. „A varrásnál megtanultam az alapokat, de Szabi nélkül" - mutat nevetve kollégájára.

Lukács Laci nemcsak a hazai piacra szeretne betörni, külföldön is megmutatná terveit. „Szombathely lesz a központ", de talán a közeljövőben Bécsben még tovább tudná mélyíteni tudását. „Ne Budapestből induljunk ki, mutassuk meg, hogy itt is van divatélet". Hát most majd megmutatja. Ez a kiállítás lesz egyébként életében a második. A bemutatóra „újragondolt reneszánsz ruhákkal" készül, de alkot pop-art stílusban is, a színek közül elsősorban az aranyt, a bordót és a lilát felhasználva.