A Király-kategória egyetlen indulója - Király Gáborral beszélgettünk a Mecsek Rallye első versenynapja után

Képgaléria megtekintése2013.11.09. - 17:15 | Szokol Gábor

A Király-kategória egyetlen indulója - Király Gáborral beszélgettünk a Mecsek Rallye első versenynapja után

Király Gábor neve sokszor feltűnik már több, mint 20 esztendeje a hazai és külföldi rallyversenyek tabelláján. Személye leginkább Lada típusú versenyautókhoz köthető, egész konkrétan 1990 óta hajt Ladát, aminek szinte minden klasszikus típusával versenyzett már. Ha még jobban le szeretnénk szűkíteni, közel 13 éve VFTS-el száll évről évre harcba a dicsőséget jelentő pontokért. Lehetőségünk volt az első versenynap végén interjút készíteni vele.

Sokáig el voltatok tűnve a közönség elől, mi volt ennek az oka?

Körülbelül hét hónapot hagytunk ki ebben az évben. Utolsó versenyünk Egerben volt, ahol a 4. helyet hoztuk haza, ám akkor már Szaszával vártuk Lili érkezését, amiért óvatosabbra is vettük kicsit a figurát. Aztán megjött a Nagylány, aki miatt helyeztük háttérbe a versenyzést idén.

Most, hogy bővült a család, nem lettetek óvatosabbak a pályán?

Ez egy eléggé vegyes érzelmeket kiváltó válasz lesz: Aki ebben a sportágban áll rajthoz, annak a rajtban elhomályosul minden más része a mindennapjainak, csak az autó, a pálya és az eredmények lesznek fontosak, valamint az előző kapcsolatomból már van két gyermekem, akik mellett meg tanultam ezzel az érzéssel együtt lenni az autóban.

A Lada nálad egy elég komoly szerelmet jelent, sokan rögtön a VFTS-t említik a nevedet hallva! Miért szereted ennyire, valamint meddig nyúzol még orosz gépcsodát?

Az első versenyautóm egy A-s Trabant volt '89-ben, ami után ültem át Ladába, és eléggé más világot teremtett a pályán. Mi egy elég alacsony költségvetésű csapat vagyunk, ezért maradunk valószínűleg Ladában. Lehetőségeink ennyit engednek nekünk jelenleg.

Mennyire fekszik a mecseki éjszaka?

Az első gyorson elég bizonytalannak éreztem magam, kissé el is keseredtem, aztán a második szakaszon elkaptam a fonalat. Szaszával igyekeztünk egy megfelelő éjszakai itinert összerakni, ahol még az úgynevezett Optikai bukkanókat is feltüntettük. Sajnos érezhető volt a megfelelő lámpasor hiánya, ami azért a többségnek van. Igyekeztünk kihozni a maximumot a gyári fényszórókból, de nem ér fel a több egységes xenon technikával. Várható lesz viszont a jövő évben ennek a versenyszervezési módnak a trenddé válása a rendezvények forrásának hiánya, azok rövidebbé tétele miatt, ezért mindenkinek el kell dönteni: vagy felkészül, és megszokja az éjszakai futamokat, vagy nem versenyez. Természetesen egy igazi pilótának a második opció nem jöhet szóba. 

Van valami konkrét stratégiátok a holnapi napra?

Úgy álltunk rajthoz, hogy az első két helyet céloztuk meg, de a második gyorsasági után a hátrányunk hat másodperc a kategória elsőjétől, így a célunk csakis az első hely lehet, amire megpróbálunk legjobb tudásunk szerint törekedni.

Mik a terveitek a jövőben?

Két hét múlva indulunk a Santa Domenica Rally Show-n, ha az autót sikerül egyben célba terelgetni. Ennek a karnevál hangulatú eseménynek már körülbelül húsz magyar indulója van, köztük sok Ladás is. A jövő év viszont még elég képlékeny számunkra. Az itthoni sorozatokban sok változás várható, amit nem biztos, hogy mindenki tudni fog kezelni. Ha nekünk sem sikerül majd, akkor elképzelhető, hogy mi is a horvát bajnokságban indulunk.

Frissítés: Gáborék nem tudták megnyerni kategóriájukat a 47. Mecsek Rallye-n. A harmadik gyorsasági szakaszt (ami a 2. versenynap nyitószakasza volt) kiszakadó kerekük miatt kényszerültek feladni. Az autó és utasai is szalonképessé váltak estére már, így reményeink szerint Horvátországban képviselhetnek minket két hét múlva.

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás