A Kemenesalja Néptánccsoport fellépése a Jánosházai Városi Fesztiválon

Képgaléria megtekintése2015.08.23. - 16:00 | Büki László 'Harlequin'

A Kemenesalja Néptánccsoport fellépése a Jánosházai Városi Fesztiválon

Augusztus 21-én a Jánosházai Városi Fesztiválon lépett fel a celldömölki Kemenesalja Néptánccsoport. Az együttes jelenlegi művészeti vezetője Pál András Bálint, akinek vezetésével színvonalas és látványos háromnegyed órát szerzett népes közönségének az együttes.

A csoport 2012-ben ünnepelte 40. születésnapját. Ez alatt a hosszú idő alatt számos fiatal ismerkedhetett meg a magyar néptánc és népzene szépségeivel, ismert néptáncoktatók és zenekarok segítségével. Az oktatók között említést érdemel Kuthy Márta (a művelődési otthon egykori igazgatója), Kondora István (Sárvár jelenlegi polgármestere), Korcsmár Gyula (a Zala táncegyüttes egykori táncosa), Parais István (Szombathelyi Néptáncműhely művészeti vezetője). 1993-ban újjáalakult a Kemenesalja Néptánccsoport Ipsics Péter vezetésével. Felesége, Ipsicsné Nagy Erzsébet jelenleg is a gyermek csoport vezetője.

Az együttes jelenlegi művészeti vezetője Pál András Bálint, akinek a nevéhez fűződik a csapat legutolsó arany minősítésű koreográfiája is.

Az együttes repertoárja átfogó képet ad a magyarság táncművészetéről. Táncai közt Dunántúltól-Erdélyig minden jellegzetes tájegység tánca megtalálható. (Forrás)

A Jánosházai Városi Fesztivál további eseményei:

Kerékvirtuózok - Görkorcsolya- és streetfighter show a Jánosházai Városi Fesztiválon

2015.08.23. - 14:00 | Büki László 'Harlequin'

Kerékvirtuózok - Görkorcsolya- és streetfighter show a Jánosházai Városi Fesztiválon

Augusztus 21-én a Hooligans koncertje előtt is volt füst és nagy durranás: a Puskás Diáksport Egyesület görkorcsolya- és motoros streetfighter bemutatóval szórakoztatta a rendezvénytér előtti útszakaszon a Jánosházai Városi Fesztivál közönségét. Varga Jenő "Jéglovag" görkorcsolyásai biztosan megkedveltették jó pár fiatallal ezt a látványos, és az ügyességet is előcsalogató sportot, míg a két kerékfüstöltető "utcai harcos" a benzingőz szerelmesévé tette az adrenalinfüggőket.


Jánosházán landolt a Hooligans! - Jánosházai Városi Fesztivál 2015

2015.08.22. - 22:40 | Büki László 'Harlequin'

Jánosházán landolt a Hooligans! - Jánosházai Városi Fesztivál 2015

Augusztus 21-én a jánosházai rendezvénytéren landolt a Hooligans HA-019 számú zenei járata a Hooligans on Air turné keretében. A háromnapos Jánosházai Városi Fesztivál első napján több ezer ember tombolt a zenekar slágereire.

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás