A színház igazi belső sebekkel dolgozik - Interjú Mertz Tiborral

2015.10.13. - 14:30 | Kocsis Marcell, Egervári György - Fotók: Lutor Katalin, Büki László

A színház igazi belső sebekkel dolgozik - Interjú Mertz Tiborral

"Két olyan jelenetem is volt, ami kiverhette a biztosítékot: egy imitált önkielégítés és egy férficsók. Sikítozás volt a nézőtéren! Letiltották a diákokat, de természetesen özönlöttek hozzánk ezután. Ekkor hagytam el a romantikus elképzeléseimet a színházról; megtapasztaltam, hogy ez a közeg sokkal karcosabb. Igazi belső sebekkel dolgozik. Ez a mögöttes tartalom lök tovább folyamatosan ma is a pályámon."

Kezdjük az interjút a pályáddal! Sok színész „kerülő úton" érkezik meg a színház világába.  Te színésznek készültél a kezdetektől fogva?

Az ember előtt mindenféle ajtók állnak, aztán egyszer az egyiket berúgja. Ez vagy jól sikerül, vagy nem; nekem úgy tűnik, jól sikerült. De hogyan kerültem én ehhez az ajtóhoz? Az ember érez magában valamit, ami kikívánkozik, amivel tud hatni a környezetére. Szerettem egyébként a történeteket, meséket és volt bennem valami készség, ami errefelé terelt. Ennek ellenére nem akartam színész lenni, egyszerűen csak érdekelt a dolog. Versekkel foglalkoztam, amatőr színjátszótársulatba jártam, de mindeközben én pilóta szerettem volna lenni!

Ez egy szintén izgalmas foglalkozás. Katonai vagy polgári pilótának készültél?

Négy évig vitorlázó repülőgépet vezettem, ez mindennek az alapja. Három lehetőség állt előttem: el lehetett menni vadász vagy mezőgazdasági pilótának, illetve ott volt a polgári repülés is, ami engem a legjobban érdekelt. Az egyetlen probléma az volt, hogy a kiképzés öt évig tartott volna valahol a Szovjetunió szívében. Ehhez a szerzetesi élethez nem volt túl nagy kedvem. Ezzel szemben a színészélet nagyon csábító volt a maga izgalmaival és változatosságával, ez is adott egy lökést. Így végül jelentkeztem a főiskolára, mert úgy éreztem bármi lehet... Legnagyobb megdöbbenésemre eljutottam a harmadik rostáig! Ez adta az egyik legnagyobb biztatást a jövőre nézve.


Mertz Tibor - Fotó: Lutor Katalin

Felvettek?

Végül nem vettek fel... Halkan hozzáteszem, nagyon nagy szerencsém volt ezzel az esettel, mert teljesen érintetlen voltam még. Egy fiatalembernek -nemtől függetlenül- hatalmas veszély bekerülnie ebbe a világba, ha nincsen kellőképpen felvértezve! Még ebben az évben felvettek a Népszínház stúdiójába, ahol Ruszt József keze alá kerültem. Aki járatos a színház világában az tudja, hogy Ruszt József az egyik legmeghatározóbb színészpedagógus és rendező volt. Fantasztikus élményt jelentett! Itt már jóval tudatosabban mozogtam és sok tapasztalattal gazdagodtam. Ráadásul bekerültem A tavasz ébredése című előadásba is, amit Ács János rendezett! Ez végül egy nagyon-nagy botrányelőadás lett, igazi nagy botrány...

Mit jelent az, hogy botrányelőadás lett?

'79-et írunk. A tavasz ébredése egy gyermektragédia. Lézengő, talajtalan gyermekekről szól, akiknek a nemi érdeklődésük is bizonytalan még. Nem nagyon tudnak mit kezdeni az élettel, de főleg a szexualitással. Ez az, amiről nem lehet beszélni a korban, még külön lány és fiúiskolák vannak, de a gyerekek elkezdenek felébredni és kamaszok lesznek belőlük. A prüdéria pedig tévutakra és tragédiákba vezeti őket. Nekem két olyan jelenetem is volt, ami kiverhette a biztosítékot: egy imitált önkielégítés és egy férficsók. Sikítozás volt a nézőtéren! Letiltották a diákokat, de természetesen özönlöttek hozzánk ezután. Más miatt is fontos nekem ez a darab. Ekkor hagytam el a romantikus elképzeléseimet a színházról; megtapasztaltam, hogy ez a közeg sokkal karcosabb. Igazi belső sebekkel dolgozik. Ez a mögöttes tartalom lök tovább folyamatosan ma is a pályámon.

Hogyan kerültél a Weöres Sándor Színházhoz?

A Merlin Színházban többször együtt dolgoztam Jordán Tamással. Több rendezésében is benne voltam, majd jött Az ember tragédiája, ami igazán emlékezetes lett. Ha jól emlékszem ez 1999-ben volt, Lucifert játszottam.


Mertz Tibor (b) Lucifer, Szabó Győző (j) Ádám szerepében Az ember tragédiája fotóspróbáján - Fotó: Büki László

A történelmi képeket vetítették, a tér pedig szűk volt, így 3-4 embernél több egyszerre nem volt a színpadon. Jól sikerült, nagyon jó élményeim voltak a Tamással. A Merlin után újra elszerződtem Szolnokra, majd amikor igazgató lett a Nemzetiben csatlakoztam hozzá. A Nemzetiből aztán mindketten eljöttünk és szabadúszó lettem. Ekkor épült fel Szombathelyen a színház, ahol az új épület nyitóelőadása pont Az ember tragédiája lett! Kézenfekvő volt, hogy engem kérjen fel Lucifernek. Más kapcsolatom is volt Szombathellyel. Feleségem Bodor Johanna koreografált több előadást, de korábban is gyakran jártam itt a nemzetis barátaim miatt. Ily módon ez nekem egyáltalán nem volt új közeg.

És itt maradtál... Mit gondolsz, szellemi műhellyé tudott válni Szombathelyen a színház? Sokan kételkedtek benne, sokkal kisebb, mint Pest, egyebek...

Abszolút! Sokat gondolkoztam ezen. Szerintem pont fordítva van. A koncentrációt, a belső munkát, a befelé figyelést (nem csak személyesen, hanem csoportszinten is) sokkal jobban megteremti egy város. Nem véletlen, hogy a magyar színház nagy korszakait is vidéki városokhoz kapcsolják: Kecskemét, Kaposvár, Szolnok... Ezek a magyar színjátszás csúcsai voltak és hosszú belső munkának köszönhetjük a létüket. Pestről a Katona és még néhány színház volt ehhez hasonló. Szombathely abban is szerencsés, hogy kimaradt a színházak körüli politikai csatározásokból, megmaradt érintetlenül.

Politizálhat a színpadon egy színész?

Amikor a szakmámat bántja a politika, akkor a szakmám mellett fogok kiállni, amikor az embereket bántja a politika, akkor az emberek mellett. Egy színésznek joga és talán kötelessége is van ez ügyben. Persze ez a kérdés bonyolult, mert ilyen esetben azt mondhatják: „ez ide húz, ez oda húz...". Nem elfogadható, ha egy színész azért politizál, hogy ebből személyes hasznot reméljen.

Több társulatról is van tapasztalatod. A szombathelyi társulat már a létszáma miatt is eléggé családias. Hol jobb dolgozni, egy nagyobb vagy egy kisebb társulatban?

Ez nem a méretétől függ hanem, hogy mennyire tudnak együtt működni a társulat tagjai. Egy színház életében az egyik legfontosabb a jó igazgató. Az ideális színházat egy koncentrikus körhöz tudnám hasonlítani, mindenkinek megvan a maga feladata.

Ha már az előbb a politikáról beszélgettünk térjünk át egy aktuális darabra, ami tele van vele. A Vitéz Mihályra gondolok. Nehezebb életre kelteni egy ősbemutatót, mint egy klasszikus darabot?

Egyáltalán nem. A próbák alatt nem gondol ilyenre az ember, itt is szituációk, karakterek, helyzetek vannak.  Az ősbemutató csak a plakáton számít.


Mertz Tibor a Vitéz Mihály című darabban - Fotó: Büki László

A Vitéz Mihály egy nagyon bátor mű, értem ez alatt a már említett politikai kikacsintásokat és a nyelvezetet is. Nem féltél, hogy milyen visszhangja lesz az előadásnak?

Félni soha sem félek, attól hogy mi lesz. Én már a pártállamban is részt vettem egy-két előadásban amit „meredekebbnek" lehet nevezni, de mindig úgy éreztem és érzem, hogy komolytalan lenne félni. Sőt, őszintén megmondom, hogy ezúttal nagyobb botrányra számítottam!

Pedig ott van például Petrosznak, a Te karakterednek, az orális szex jelenete...

Nem is ezért... Sokkal megdöbbentőbb, hogy ebben az előadásban ki van mondva feketén-fehéren, hogy a székelyek megtámadták a románok oldalán az erdélyi magyarokat! Mi magunk is rácsodálkoztunk és volt olyan, aki úgy fogalmazott, hogy „mi ezt nem így tanultuk". Ha kimentek Erdélybe, és körbenéztek, akkor láthatjátok, hogy minden román településen ott van Vitéz Mihály szobra. Nekik az ő alakja olyan, mint nekünk Szent István király vagy Mátyás király... Sokáig takargattuk itthon ezt a személyt, ezt az időszakot, ezért számítottunk nagyobb felzúdulásra.

Meglepő tapasztalat, hogy nem mentek el sokan az előadásról a szünetben, pedig a színház is arra számított, hogy megosztó lesz ez a darab. Mit gondolsz, miért arathatott ekkora sikert ez a nehéz és hosszú mű?

Van a darabnak egyfajta humora, ami leülteti az embert. Ráadásul a közönség is sokat változott az évek során. Egyre jobban elfogadják és igénylik a tartalmas dolgokat. Volt egy kis félsz az elején, hogy egy ilyen színdarab érdekelheti-e az embereket, de végül sikerült megtölteni a színházat. Egyre toleránsabbak, egyre  érdeklődőbbek és nagyon nyitottak a szombathelyi színházba járók.


Mertz Tibor (k) a Weöres Sándor Színház "színészpihenőjében - Fotó: Lutor Katalin

Személyesebb kérdés következik így a vége felé: hogyan szoktál lazítani, kikapcsolódni?

Nagyon sok mindennel, néha már túl sok mindennel is úgy érzem. Van egy kutyám, sokat vagyok vele is. Kedvelem a logikai játékokat, matematika tagozatos voltam, így a Sodoku vagy a Mahjong nagyon le tud kötni. Ezek mellett szeretem a filmeket és rendszeresen eljárok úszni.

Egy színész is ki tud kapcsolódni a színházban? Meg tudsz nézni egy előadást nem „bennfentesként"?

Nem tudok nem szakmai szemmel követni egy előadást. Egy szűrőn át látom, nehéz elvonatkoztatni, de ez egyáltalán nem baj. Egy író is el tud olvasni egy másik könyvet, attól, hogy Ő is ír! Nagyon feldob, amikor egy jó előadást látok, persze néha észreveszek egy-egy megoldást, amit én máshogyan csináltam volna. Ilyenkor elkezdek gondolkodni a darab inkább technikai kérdésein.

A színházzal kapcsolatban mindig a színészet érdekelt vagy volt/van más is, amit kipróbálnál?

Egyszer voltam úgynevezett játékmester a Kézről kézrében, amit a Hamvai Kornél rendezett. Mindig érdekelt a rendezés is, de tartok tőle. Magammal, mint színész meg tudok küzdeni, de kell egy plusz képesség a rendezéshez. Az embereket meg kell tudnod győzni, hatnod kell rájuk. Én ebben egy kicsit kishitű vagyok. Egy jó rendezőnek, jó tanárnak is kell lennie.

Milyen darabokban láthatunk az idei évadban?

Ebben az évadban három darabban leszek látható. Az első a Ványa bá, amit decemberben mutatunk be, február környékén pedig a Mi osztályunk következik, végül májusban a Falu rossza című előadásban is szerepelek.

Új hozzászólás

Korábbi hozzászólások

Kati 2015.10.14. - 09:12
Jó cikk, öröm volt olvasni. Nagyon szeretjük Mertz Tibor alakításait. Gyakran szinkronszínészként is felfigyelünk hangjára.