Rögtön elnézést kérnek a pár perc késésért, amikor találkozunk. No igen, akár szólistaként, akár zenekari tagként állsz a színpadon, egy századmásodperces késés is a darab rovására mehet, ha megcsúszol a belépésnél - villan át bennem. Attól azonban nem kell félnem, hogy nincs bennük lazaság, humorérzék, ugyanakkor a művészetből fakadó érzékenység szinte kézzel fogható beszélgetésünk alatt.

Zenész családban természetes, ha korán kerül hangszerközelbe egy gyermek. Tibi például 4 évesen kezdte karrierjét, igaz, az csak egy hétig tartott. Fiatalkori próbálkozásának a hegedűvonóval való légycsapás vetett véget. De őriz korábbi emléket is: „Egy évesen akkora voltam, mint egy hegedű". Ezek után érthető a hangszerválasztás, bár ebbe a családi hagyomány is közrejátszott. „Hat évesen a Bartók Béla Zeneiskolában kezdtem tanulni hegedülni, ahol apukám is tanított." (Édesapja Gyenge Tibor koncertmester, édesanyja Gyenge Mihaela - mindketten hegedűművészek, a Savaria Szimfonikus Zenekarban játszanak). A hegedű tehát hagyomány - ezért is meglepő, hogy a fiatalabbik fiú, András a cselló felé fordult. „Féltékeny voltam, hogy engem nem tanítanak zenélni. Aztán egyszer, úgy hatévesen beteg lettem, és egy csellista nő javasolta, hogy a köhögés enyhítésére kenjenek zsírt a mellkasomra." A történet végzetesnek bizonyult, hiszen hangszerválasztásnál könnyű volt meghozni a döntést: „olyan hangszeren akarok játszani, mint a zsíros néni". A magas szintű, hivatásos komolyzenélés mellett Andris 2. osztályos korában kötelezte el magát.

Tibi éppen 9 évesen, egy meleg júniusi napon tette le a voksát a hegedülés mellett - köszönhető ez többek között annak a videónak, amelyen David Ojsztrah Brahms hegedűversenyét játszotta. (A darab már csak azért is különleges, mert az ifjú hegedűművész jelenleg ezt gyakorolja.) Élete első versenyén, az országos Koncz János Hegedűversenyen, 12 évesen a korcsoport legfiatalabb tagja volt. „Nem volt kérdéses, hogy tovább csináljam" - emlékszik vissza. Aztán egyre több és több verseny, majd fesztivál (Ausztriában, Németországban, Szlovákiában, legutóbb Spanyolországban) következett. Díjak, elismerések is születtek bőven, 2001-től kezdve, szinte évente végzett az élvonalban. 2007-ben öccsével együtt vonósnégyesben nyertek díjat. "A versenyek plusz motivációt adnak - emellett pluszpontot jelentenek a felvételin -, a fesztiválok pedig szakmai fórumok" - mondja, majd hozzáteszi, hogy a tehetség nem minden. „Ez a szakma arról szól, mennyit gyakorolsz. Persze vannak zsenik, de gyakorlás nélkül hiába a tehetség." A szombathelyi Művészeti Szakközépiskola és Gimnáziumból egyenes út vezetett Grazba - itt végezte az egyetemi előkészítőt három éven keresztül, Silvia Marcovici hegedűművésznő instrukciói alapján -, és itt folytatja tanulmányait októbertől koncert szakon.

Andris idén töltötte a 16. életévét. Ő is a szombathelyi művészetis diákok csapatát erősíti, emellett egyetemi előkészítőre jár - szintén - a grazi zeneakadémiára (Kunstunivärsitet für Musik und Darstellende Kunst). Fiatal kora ellenére nagyon komolyan veszi a muzsikát, rengeteget gyakorol. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy 5. osztályos kora óta rendszeresen versenyez. Szerepelt már Liezenben - ahol negyedik helyezést ért el -, Kassán - itt második helyen végzett -, valamint két országos zeneiskolai versenyen is besöpörte a harmadik helyezést, tavaly pedig a középiskolai Starker János Gordonkaversenyen lett második. Kezdeti szárnybontogatását Pálköviné Békefi Cecília, jelenlegi tanulmányait Pálkövi Antal koordinálja. Példaképei között olyan nagy nevek szerepelnek, mint Perényi Miklós gordonkaművész, vagy Rudolf Leopold - aki mellesleg Grazban tanítja Andrist. Tágan próbál nyitni a környezete felé is - például a minőségi könnyűzenével -, de ezt sem hobbi szinten űzi. Ő a Voler Mouche legfiatalabb tagja.