Huszadik század XIV órában – A mi osztályunk a Weöres Sándor Színházban
Képgaléria megtekintése2016.02.05. - 18:55 | Rozán Eszter - Fotók: Büki László 'Harlequin'
Diktatúrák, szenvedés, szerelem, halál – akár egy hollywoodi történet hívószavai is lehetnének, Tadeusz Słobodzianek: A mi osztályunk című színműve azonban a kegyetlen valóságot tárja elénk. A 20. század vérzivataros Lengyelországában játszódó drámában 10 ember sorsával ismerkedhetünk meg. Közös jellemzőjük, hogy mindannyian ugyanabba az osztályba járnak, és nagy reményekkel vágnak az életnek.
A történelem elől nem lehet elmenekülni. Keményen beleszól mindennapjainkba, meghatározza életünket, viszonyulásunkat embertársainkhoz, erőteljesen formálja jellemünket, döntéshelyzetekbe kényszerít, s gyakran szenvedésbe vagy akár halálba taszít. Tadeusz Słobodzianek: A mi osztályunk című színműve nem kínál felhőtlen szórakozást. A látszólag egyszerűen induló történet, gyermekek első napja az iskolában - tele ígéretekkel, a biztató jövővel -, hamarosan rémálomba csap át. Mielőtt még bárki azt hinné, egy fikciós horrorba keveredett, le kell szögeznünk, A mi osztályunk valóban megtörtént eseményen alapul. 1941-ben, a német megszállás idején egy lengyel kisvárosban, Jedwabnéban a helyi lakosok részvételével egy pajtába zárták és elevenen elégették a város zsidó lakosságát. A pogrom a németek felügyelete alatt történt, de a lengyelek is aktívan részt vettek benne. Słobodzianek drámája átöleli a huszadik századot az összes borzalmával együtt, sőt az ezredfordulóba is átnyúlik. A 2. világháború előtti szovjet diktatúra, a náci megszállás, majd utána újra a kommunizmus, mind-mind fontos tényező a szereplők életében. Ki hogyan éli meg a helyzetet, hogyan alkuszik meg a körülményekkel, miért válik gonosszá? Ez a darab központi kérdése, jóllehet nem törekszik pszichológiai magyarázatra, sokkal inkább dokumentarista jellegű.
Adott tehát tíz ember, pontosabban a darab elején még tíz gyerek, Dora, Zocha, Rachelka, Jakob Kac, Rysiek, Manecham, Zygmunt, Heniek, Wladek és Abram, akik gyermeki szívvel néznek a jövő elé. Elmondják terveiket, melyek nem túl eget rengetőek, korlátolt lehetőségeikhez illőek: varrónő, kocsis, tanári pálya lebeg a szemük előtt, Dora az, aki a film világa felé kacsint. A gondtalan gyermekévek azonban hamar véget érnek, katolikusok és zsidók elkülönülnek egymástól, ugyanis a zsidókat kirekesztik a reggeli imádságból. A fal mellett ácsorgó alakok reményvesztett póza előre jelzi sorsukat. A dráma 14 órában, akár egy tanóra meséli el az életüket, vannak, amikor az események lelassulnak, és több óra is ugyanabban az évben játszódik, de előfordul, amikor több évet ölelnek át. Ezek az órák azonban nem matematikáról vagy fizikáról szólnak, hanem emberségről, méltóságról, az élet értelméről. Érdekes lenne elfilozofálgatni azon, hogy vajon a véres történelmi háttér nélkül hogyan alakult volna a szereplők jelleme, az mindenesetre hamar kiderül, hogy Zygmunt (Mertz Tibor), Heniek (Orosz Róbert), Wladek (Szabó Tibor) és Rysiek (Kálmánchelyi Zoltán) felsőbbrendűségük tudatában szabad utat engednek gyűlöletüknek, ami gyilkosságig fajul.
A dráma szünet nélkül, két óra terjedelemben játszódik, a díszlet egyszerű: padok, két korlát az előtérben, melyek mögött az elbeszélők vádlottaknak tűnnek, tábla, mely az osztályra utal, és jelzi, hogy igen, itt egy iskolai osztályról, méghozzá a mi osztályunkról van szó, fogas iskolai sapkákkal. Ahogy peregnek a tanórák, úgy telnek az évek, ám az élet tantárgyai egyáltalán nem a fejlődést és a megértést hozzák el. A háború előtti bolsevik megszállást naivitásában lelkesen támogató Jakob Kac (Jámbor Nándor) kivívja a nemzeti érzelmekre hivatkozó, ám a gyűlölettől eltorzult lelkű osztálytársai bosszúvágyát, így halála elkerülhetetlenné válik. A halálra verést nem látjuk személyesen, a szereplők mondják el a korlát mögött állva, s bár időnként a tetőfokára hágnak az érzelmek, a legtöbbször mélyen átélve, mégis szinte szenvtelenül mesélik el az eseményeket, egyfajta különös állapotba hozva a közönséget. A borzalmak persze időnként meg is jelennek előttünk, például a szemünk előtt játszódik Dora (Hartai Petra) megerőszakolása, s közben egyfolytában izgulunk, vajon mi történt a kisfiával, Igorkával, aki akkor még megúszta a dolgot.
A szereplők kora előrevetíti majdani életük hosszát is. Hartai Petra és Jámbor Nándor például fiatalok, hiszen fiatalon is hunytak el, s ahogy a karakterek egyre idősebb korban halnak meg, úgy alakítják őket idősebb színészek. A darabot mondókák, énekek, dalok teszik drámaivá. Megrázó, ahogy a véres események közepette felnőttek szavalnak gyerekmondókát, mintegy szembeállítva az ártatlanságot a kegyetlen jelennel. Rettegés és gyűlölet jellemzi a szereplőket. Zochában (Nagy Cili) megvan a segítő hajlam, elrejti Manechamot (Bajomi Nagy György) a padlásukon, de a hőségben a Fő térre kivezényelt szomjazó Dorának már nem hajlandó vizet adni. A vég elkerülhetetlen, Dora és gyermeke bent ég a pajtában a többi zsidóval együtt. Abramnak (Szerémi Zoltán) sikerül kimaradnia a szörnyűségből, még a véres események előtt Amerikába menekül. Ő személyiségében és öltözködésében is eltér a többiekből. Míg Lengyelországban a poklok kínját élik át a többiek, ő egyetemre jár, megnősül. Nem kell olyan kegyetlenségeket átélnie, melyek megfosztják emberi mivoltától, bár a pogromban ő is elveszíti az egész családját. Amerikában rabbi válik belőle, érdekes párhuzamba állítva Heniekkel, akiből katolikus pap lesz. Rachelka (Kiss Mari), a későbbi Marianna is küzd az életben maradásért, s a cél érdekében akár a katolikus hitre is képes áttérni, s ezzel lemondani nemcsak az identitásáról, hanem áttérni egy általa megvetett életformára. Wladek segítségével sikerül is túlélnie a náci megszállást.
A háború után a borzalmak nem érnek véget, a kommunista diktatúra a véres leszámolásaival, bosszújával tovább mélyíti az ellentéteket. A szereplők a szörnyűségek elmúltával, a rendszerváltás után is tovább vergődnek, az élmények örökké megmaradnak, egész életükben az értelmetlenség érzésével kell küszködniük, még Zocha-nak is, aki az állatos filmekben keres vigasztalást.
Tadeusz Słobodzianek drámaíró, színházkritikus, dramaturg, rendező 1955-ben született Szibériában, Jenyiszejszkben (száműzetésben), lengyel katolikus-pravoszláv családban. A kelet-lengyelországi Bialystokban nőtt fel, ahol a különféle vallások és kultúrák egymás mellett létezésének megtapasztalása egész munkásságára kihatott. Ma Lengyelország egyik legjelentősebb, nemzetközileg is elismert drámaírójának tartják. Lukáts Andor rendezése remek munka, sajátos hangulatú, elgondolkodtató darabot hozott létre. S hogy miért a mi osztályunk? Mert ők akár mi is lehetnénk, bármikor fordulhat szélsőséges irányba jelenkori történelmünk kereke, s hogy mit tennénk akkor? Nézzük meg A mi osztályunkat a Weöres Sándor Színházban, hogy okuljunk belőle.
A hírhez tartozó képgaléria
Programkereső
Galéria ajánló
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1888 szavazat
Új hozzászólás