Sajtótájékoztató piros orrban – Dr. Bohóc önálló praxist nyit

2016.03.08. - 00:25 | Bogdán Krisztina - Fotók: Vass Szilárd

Sajtótájékoztató piros orrban – Dr. Bohóc önálló praxist nyit

Március 7-én hétfőn nagy sajtónyilvánosság előtt lépett a kórház pódiumára Dr. Bohóc, hogy piros orrot csempésszen a tudós professzorok, s mosolyt a sajtó képviselőinek arcára.

Vass Szilárd bohócdoktor és Gregersen-Labossa György evangélikus lelkész konzíliumot hívott össze a Markusovszky Kórház jeles professzoraiból. A hónapokon át tartó tanácskozás után végül mára megszületett az anamnézis: a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház egy rövid alapítványi vendégszereplést követően - dolgozói és kis betegei nagy szomorúságára - hosszú időre bohóc nélkül maradt. A súlyos betegség azonban szerencsére orvosolható; a terápia pedig  - írta elő az orvosi tanács - nem más, mint heti rendszerességű nagyvizit a kórház gyermekosztályán.

Prof. dr. Nagy Lajos, a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház főigazgatója köszönetét fejezte ki azért, hogy a professzionális orvostudomány mellett ettől a naptól kezdve hétfőnként - a Szombathelyi Evangélikus Egyházközség Szeretetszolgálatáért Alapítványnak, Szombathely Megyei Jogú Városnak, valamint a (reményeink szerint egyre nagyobb számú) szponzornak köszönhetően - Sziszi professzor és majdani szakképzett bohóctársai vizitelhetnek majd a kórház gyermekosztályán, segítve a kis betegeket abban, hogy a nehéz kórházi periódust nevetéssel, a bohócdokik által nyújtott élményekkel hidalhassák át.

Prof. dr. Oroszlán György osztályvezető főorvos kiemelte, hogy a korábbi alapítványi, országosan működő bohócdoktor-szolgálattal szemben most helyi kezdeményezésnek örvendhetünk, s ez nyilvánvalóan hosszú távúvá teszi majd a Mosolyszolgálat működését.

Dr. Puskás Tivadar polgármester a pillanat jelentőségét hangsúlyozta: „Fontos kezdetnél vagyunk." Kifejtette, hogy a gyógyítás valójában egy spirituális tevékenység, melynek fontos eleme a ma már rendkívül fejlett tudományos eredmények alkalmazása. Ugyanakkor az orvostudomány számára napjainkban már az is nyilvánvaló, hogy nemcsak egy betegséget, hanem az egész embert (testestől-lelkestől) kell gyógyítani. A Mosolyszolgálat derűje a gyógyulás esélyeit javítja, s ehhez a jövőben - ígérte a polgármester - Szombathely Megyei Jogú Város az anyagi feltételek megteremtésével biztos hátteret kíván nyújtani.

Gregersen-Labossa György evangélikus lelkész elmondta, hogy az 1998 óta működő Szombathelyi Evangélikus Egyházközség Szeretetszolgálatáért Alapítvány a Túróczy Zoltán Evangélikus Szeretetotthon megvalósítása óta számos jószolgálati beruházás létrehozásában segédkezett már. Az alapítvány nagy örömmel állt a bohócdoktorok mellé is, bízva abban, hogy a mosolyuk (akárcsak Szent Márton köpenye a fázó koldust) fogja oltalmazni a megye kórházainak beteg gyermekeit.

Hutflesz Mihály, az alapítvány kuratóriumának elnöke a Mosolyszolgálat létrejöttének történelmi jelentőségét hangsúlyozva kiemelte, hogy „az együttműködés a legjobb befektetés", s azt kívánta, hogy a bohócdoktorok alternatív gyógyászati tevékenysége legyen áldásos Vas megyében.

Sátory Károly városi képviselő, a Reményik Sándor Általános Iskola igazgatója képviselői keretéből támogatja a kezdeményezést, mert fontosnak tartja, hogy a gyógyulni vágyó kis lelkek a nevetés által a betegség karmaiból kiragadva segítséget kapjanak.

„Én annyira hiszek abban, amit csaknem tizenöt éve művelek, hogy nagyon" - foglalta össze bohóclétének tanulságait Vass Szilárd. „Sokkal rosszabb lenne, ha nem lenne, s így, hogy lesz, kétségtelen az is, hogy sokkal jobb lesz."

Minden bizonnyal így is lesz. S mi mást kívánhatnánk még a szombathelyi bohócbrigádnak? Szép mosolyt!

Új hozzászólás