A terv szerint Jordán Tamás, mint az est házigazdája, és Lévai Balázs, mint moderátor minden hónapban feladnak majd egy „kötelező olvasmányt", hogy utána vendégül lássák annak szerzőjét, a jól felkészült „diákok" pedig megvitathassák vele a felmerülő gondolatokat, problémákat. Az első házi olvasmány Spiró György Feleségversenye volt, melyből mind a vendégek, mind az előadók kitűnőre vizsgáztak. Az „osztályteremre" ki lehetett tenni a megtelt táblát, Lévai Balázs kellő humorral fűszerezve, széles látókörről tanúbizonyságot téve vezette le a beszélgetést, Jordán Tamás pedig tapasztalt „tanár bácsiként" bele-bele kérdezett az „anyagba".

Spiró György azon személyiségek egyike, akiket folyamatosan számon tart a közélet, a politika. Érte már kritika jobbról is, balról is, műveit hol magasztalják, hol botrányt csiholnak belőle. Bár elmondása szerint ő maga sosem politizál, az azonban elkerülhetetlen, hogy karakterei, hősei életében ez ne játsszon fontos szerepet. A politika a mindennapi életünk része, és az írónak műveiben fel kell vázolnia az (erő)viszonyokat.

Többek között ilyen a Feleségverseny is, mely egy 2030-ban játszódó szatíra ugyan, de egyáltalán nem mentes társadalomkritikai mondanivalótól. Spiró elmondása szerint a mű első változata csak gazdasági és politikai síkon mozgott, de kénytelen volt belátni, hogy szereplők nélkül nem ér semmit, unalmas. Így ad az eseményeknek vázat a családtörténet, s így válik önálló kisregénnyé. A regény valós helyszíneken játszódik, valószerű eseményekkel. Ezért is lehetséges, hogy sokan egyazon személynek titulálják a szerzőt és hősét. A szereplő azonban nem azonos a szerzővel, a műsor nem azonos a valósággal, legfeljebb emlékeztethet rá. Ezt teszi Spiró György is...

Azt est során nem hatoltunk be a regény bugyraiba és nem vettünk egy-egy hőst részletes elemzés alá. Helyette inkább beszélgettünk irodalomról, színházról, s közvetve magunkról is. Rájöttünk, hogy mi is lehetnénk „szabadok", merészebbek, ha egy kicsit nagyobb levegőt mernénk venni... Akkor nálunk sem csak a szatírában tűrnék meg a beszélő neveket, és talán lehetnének most élő „Móriczok" is, hogy a jelenről, a máról emlékezzenek meg.

A felejthetetlen irodalomóra reméljük, folytatódik! Hisz az lenne az irodalom egyik legnagyobb feladata, hogy gondolatokra ösztönözzön, hogy beszélgessünk egymással, hogy megtanuljunk egy kicsit olvasni a sorok között, hogy meglássuk benne magunkat, a másikat, és legfőképp azt, ami utóbbi kettőt összeköti...

Spiró György azt vallotta, hogy ő megpróbált fából vaskarikát csinálni! Jó lenne, ha még sokan követnénk...