Ez is Zemplén! - Boldogkő vára, a kézzelfogható középkor
Képgaléria megtekintése2017.09.19. - 11:00 | Büki László 'Harlequin'

A boldogkői vár a Hernád folyó völgyének keleti oldalán, Boldogkőváralja közvetlen közelében emelkedő sziklaszirten álló középkori vár. A táj szépsége, illetve a vár viszonylagosan jó állapota miatt kedvelt túracélpont, mely az Országos Kéktúra egyik állomása. Zempléni kalandozásunk során nekünk is egyik kedvenc látványosságunk volt, nem utolsósorban a korrekt árú belépő, a várélmény és az ólomkatona-kiállítás miatt!
Boldogkő vára már az országúton megállítja az autóst, aki nem csoda, hogy azt veszi észre: még be sem ért a várba, már van egy vállalható képi archívuma! A vár alatt húzódó aszfaltos út egészen a várparkolóig visz, ahol ingyenes a parkolás, és pár lépcsőn felkapaszkodva máris a várbejáratnál találjuk magunkat.
A várra érdemes legalább 2 órát szánnunk, hogy felfedezhessük belső zugait, megtekinthessük kiállításait (erősen javasolt!!) és körbejárhassuk.
A vár Boldogkőváralja település közvetlen közelében emelkedő, vulkáni eredetű andezittufából álló hegyen található. A legelfogadottabb elmélet szerint a várat először egy 1295 körül kelt oklevélben említik mint „Castrum Boldua", amely leírja, hogy a Tomaj nemzetségbeli Jaak fia Tyba ispán III. András királytól kapta cserébe Boldua, mai nevén Boldogkő várát. A vár legrégebbi részei valószínűleg már 1280-ban is álltak, a Tomaj nemzetség valamelyik tagja, egyes feltevések szerint maga Tyba építtette a tatárjárás utáni kővárépítések időszakában.
2002-ben nagy rekonstrukciós munkálatok és ásatások kezdődtek a várban. A vár látványa megváltozott: két torony védőtetőt kapott (a kaputorony és a déli torony) az alsó udvar falán körben körülbelül 100 m hosszú gyilokjáró épült, amelyről nagyszerű kilátás nyílik a lőréseken át a nyugati, illetve az északi irányba. Az "oroszlánsziklán" egy sziklakijáró épült.
A várba a kapubástyán keresztül lehet bejutni egy fapallón áthaladva, egykor a palló helyén felvonóhíd állt. A kapunyílástól balra található a négyágú pince, fölötte a csonka bástya, a tufába vájt kohó, a csatorna és az ülepítő medence. Jobbra az alsó udvaron sziklába vágott cölöplyukrendszer helyezkedik el, ez valószínű egy földdel kitöltött kettős palánkfal maradványa.
Az udvar végén van a sziklába vágott lépcsősor, ez vezet a felső várba. Itt áll a déli torony, ebben található a sziklába süllyesztett malom. A torony előtt található a mély tömlöc és egy kijárat, amely a sziklanyelv végén elhelyezkedő megfigyelő bástyához vezet. A déli bástyától balra van az ötemeletes öreg torony, ez képzi a vár legrégebbi részét. Ettől nem messze található a 26 méter mély ciszterna, valamit a palotarész és a hasáb alakú lakótorony, melybe a várkápolna található.
A vár pincéjében Borsos István nyugdíjazott gimnáziumi igazgató szobrai tekinthetők meg, palotaszárnyában pedig a Történeti ólomkatona-kiállítás, amely többek között bemutatja az 1241-es muhi csatát, valamint itt található az ásványkiállítás is.
Kapcsolódó írásunk:
Ez is Zemplén! - Mátyás király kútja, történelmi pincesorok, kopjafás temető és kálvária
2017.09.18. - 00:30 | Büki László 'Harlequin'

A Zempléni-hegység megannyi csoda "rejtekhelye", amit felfedezni legalább akkora élmény, mint látványában gyönyörködni. Írásainkkal sorra vesszük, mit fedeztünk fel, és mit ajánlunk olvasóinknak is megtekintésre. Az első részben Hercegkút, Mikóháza és Telkibánya kincseit mutatjuk be.
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1913 szavazat
Új hozzászólás
Korábbi hozzászólások