Havannai ízek, búvárszemüveg és LiBeRo a Gasztro Színpadon
Képgaléria megtekintése2019.07.18. - 02:30 | Greffer Krisztián
LiBeRo, azaz Horváth Lívia, Szép Bence és Nika Róbert a konyhában! Fűszeres combok esete a mórokkal és keresztényekkel, avagy Havannai Csirkecomb babos rizzsel. Ez olvashatjuk a receptkártyán, ami alapján elkészült a 14. Gyógy-Bor Napok - Büki Gasztrofesztivál első napjának ínycsiklandozó étele.
Szép Bence, a fesztivál konferansziéja a főzést megelőzően gyorsan sorrendbe állította, majd bemutatta hármasukat, így értelmet nyert a felirat a szakácsok sapkáján - Livia, Bence, Robert. Ezt követően megkapta a kihívást, miszerint egyszerre kell beszélnie és hagymát pucolnia, amihez hozott magával egy nem hétköznapi kiegészítőt. Bár kérte a többieket, hogy áztassák vízbe a hagymát, ez elmaradt, Bence pedig nem szeret sírni - így került elő a búvárszemüveg, amivel a konferanszié akár új konyhadivatot is teremthetne.
Hagymapucolás közben mesélt röviden arról, hogy miként is került a színpadra a tavalyi évben és ez idén sem maradhatott ki, majd bemutatták a "kubai autentikus táncos lányukat", amiről Lívi még annyit mondott „ezzel tudunk woodoo-zni is, tehát bízunk benne, hogy mindenkinek ízleni fog az étel..."
A következő percekben érkezett a színpadra Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke, aki már volt korábban a Gasztro Színpad szakácsa és a saját gondolataival színesítette a színpad és a főzés hangulatát, valamint szót ejtett arról, hogy kerülhet a karibi étel Magyarországra.
A következő bő órában szó volt a kubai konyháról, az ottani életről, Bence biciklis és vadkempinges élményeiről, amiről egy vetítést is láthattak a színpadnál tartózkodó vendégek.
Természetesen a borok bemutatása az idei évben sem maradhatott el, az első napon a Fesztivál Bora került terítékre, mely a cáki Mándli Borház 2018-as Cáki Cserszegi Fűszeres bora lett. A nedűt Mándli Tibor mutatta be. Alighogy a bor bemutatása elhangzott, már érkezett is a Történelmi Udvarból Mátyás Király Fekete Serege, akik kuruc pecsenyét készítettek az első napon. Az ételbemutatás mellett röviden ízelítőt adtak a tábori élet érdekességeiből, és várnak szeretettel minden érdeklődőt élményszerzésre.
A 1,5 óra elteltével közel 50 adag étel készült el, ami percek alatt elfogyott. Akinek lehetősége volt megkóstolni, elismerően nyilatkozott róla. Így lesz ez még további négy napon keresztül, úgyhogy érdemes a Gasztro Színpadnál tölteni egy érdekes és kulináris különlegességekben gazdag órát.
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás