Évzáró szimfóniát vezényelt a vaskarika.hu a Bartók Terem alatt
Képgaléria megtekintése2010.01.01. - 03:30 | Büki László 'Harlequin' - Fotók: sokan
Az Üvegfenéken innen, és az Ópiarenciás-tengeren túl búcsúztatta szerkesztőségünk a 2009-es évet egy lüktető hangulatú estével. Az eklektikus zenével fűszerezett előszilveszteri évzárón a Szimfónia Kávézó kis tánctereit és széles italválasztékát kihasználva küldtük el – folyattuk át – az óévet melegebb éghajlatra. Szponzoroknak, hirdetőknek szóló statisztikai mutatóinkkal következő írásukban untatjuk a T. Olvasót.
Este 11 óra után olyannak hatott a „szimfi" belseje, mint egy műszakvégi multis buszjárat. Szabad hely sehol, oxigén is kevés, és látótérbe került néhány, embermasszában imbolygó „utas". Az évértékelésre esélytelen közegben az imprózott zene és a maligán-meghajtású személyiségkibontás határozta meg az eseményfolyamot. A placcon Fred Astaire-ek és Fred Eszterek (kösz Rajmi!) kalóriaégettek, míg Dancs kolléga jó szokásához híven ismét polgárt pukkasztott, 20 deka olasz felvágott és 3 zsemlye társaságában (tollnok menü), majd dorombolt, mert Mirza megfosztotta védjegynek számító (A Pista) bézbólsapkájától. Az „Are you lonesome tonight" Mirzát (do)rombadöntő dallama azonban akkora passzé volt Pista részéről, mint ide Szevasztopol. Így üdvöskénk átmenetileg egy pálinkásüveg „szavait" itta magába, s mivel az üvegfenék messze volt még, így adta magát a szabadkezes lengőteke ötlete. A tarolás eredményeként egy főszerkesztői nadrág és egy fényképezőgép kötött vadházasságot a házi vegyes intenzív illatával. Konstatáltuk azt is, hogy Egyed művésznő az utóbbi időben gyaníthatóan a salsa-tanfolyamot preferálta, Gólya kollegina hamvas bőrét nem futotta be művészfilmek okozta izgalmi pír, s hogy Antal Ádi kommunikációs skill-jében meghatározó az önismétlés („én egy kókler vagyok..."). Boros Feri filmguru és Mira verbális liezonjának kimenetét csak saccolni tudjuk, segítségül hívva Hobó 'A sorozatlövő' című dalának egy 'pikáns' részletét: „holnap átjön majd a Béla, ő nem lusta filmesztéta..."
A fotós mogulok kis klikkben és érzékenység-prioritásos üzemmódban exponálták le az estét, amire legnagyobb örömünkre befutott a Médiawave zenei főszervezője és a VN Online ¾-e is. Éjjel 2 órától a reggeli sajtó átvételéig pedig a masszív lélekápolásnak és a sűrű bólogatásokkal kísért (zene)szakmai (n)agyhuzatnak nyitottunk ablakot. Amikor reggel kiléptünk az ajtón, már 10%-kal magasabb volt a kenyérillat ára.
Az esten a Vaskarika.hu esztrádzenekart vezényelte: Büki László, önkéntes mérvadó
A zenekar tagjai:
Bangó Mira, Egyed Betti, Gólya Andrea, mirzatripsa - (vas)karikán plussz újságírók
Antal Ádám, Boros Ferenc, Cseh Gábor, Csizmazia Ákos, Dancspista, Dart, Makrai Tamás, Vidaotone - (vas)karikán nyíl újságírók és fotósok
Közreműködött: Tomena Ákos trombita, Horváth Dániel hegedű, Varga Geri dob, Vidaotone dj
V(N)okál: Bonyhádi Zoltán, Garai Antal, Takács Gábor
Elhangzott művek:
- Izom Tibor: Sportbalesetek - Részeges izomszakadás-etűd
- Bala Tone: Aligán fog a maligánfok tetőzni (kétfelvonásos szvit, kezeletlen vasúti jeggyel)
- B. Tóth Laura: PopóTari-Top - alkoholmány dorombra és csápos ficerére
- Szexmáni Ákos: Vibrá-tór (emelkedett hangulatú, frekvencia-prioritásos gasztro-élmény)
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás
Korábbi hozzászólások
Jó összefoglalás cikk+kép ügyileg!
Azonban, hogy kedvenc, (vas)karikás szemű főszerkesztőnk a szellemi pamlagon, parlagon tovább ne szűköljön, annyit feldobok a kultúracél maneg(g)erének ,hogy a filmguruval nagy Kísérletbe vájjuk környezetbarát alapanyagú optikánkat , melynek célja a több évtizedes eltéréssel napvilágra került CPU-ink kompatibilitási rátájának felderítése az Úr 2010. évében, vagy lemérni, hogy ’ szellemi liezonunk’ vasmacskája milyen mélyre süllyedhet - a szeszmentés tengerén. :DDD
All: Sajnos a munka hava (még véletlen sem heve:) korán szólított el közületek. Korai távozásomat –gazdagon illusztráltan- láthatóan nem sínylettétek meg, csak én. Remélem, rövidesen tort ülhetek köztetek. Egyébként a ’szimfi’ alkonypokoli hangulatában megvilágosultam, miért vaskarikás mindannyiótok szeme.:)