Karácsony-fohász

Szemeinkbe gyújtsunk mécsvirágot,
mindenek fölé vigyázó-álmot,
legalább ma, legalább egyszer
ebben a pásztoros éjszakában.
/Devecsery László/

Bár Karácsony van, de ugorjunk vissza az időben pár hónapot: augusztusban Vasszilvágy díszpolgára lettél. Ilyen elismerésre hevesebben ver azért szív. Egyfajta szülőhelydicsfény - ha lehet ezt így mondani. Hogyan éled meg, hogy alkotó emberként már megkaptad egy közösségen belül a lehető legnagyobb elismerést?

Van egy olyan közhely, hogy nem lehetsz próféta a saját hazádban. Ez a díszpolgári cím mindannyiunknak, akik megkaptuk már, és akik a jövőben meg fogják kapni, elismerése annak, hogy mégiscsak egy picit prófétaság a mi sorsunk. Ez a kis település három költőt adott az országnak, Bódi Tóth Elemért, Pődör Györgyöt és engem (ők is díszpolgárok). Összességében már 7 díszpolgára van a falunak. A pedagógusok, akik tulajdonképpen mintaiskolát teremtettek a településen, a Major házaspár. Magda tanító néni, akitől írni, olvasni tanultam, Gyuszi bátyám, aki a matekra, fizikára tanított minket és nagyon fontos volt az életemben Margit tanító néni, akinek a rendezői pályám elindítását köszönhettem. Talán negyedikes lehettem, mikor mondta, hogy "Lacikám itt ez a szövegkönyv, válassz egy darabot, oszd ki a szerepeket és rendezd meg". Ez akkor valamiféle indíttatást adott nekem. 

Talán kevesen tudják rólad, hogy közel 50 kötetes szerző vagy. A megyében nincs ilyen termékeny és közlésgazdag szerző, az szinte biztos, de hogy országosan is kevés, azt is megkockáztatom. Mi az, ami inspirál?

Erre bárki mondhatná kellő rosszmájúsággal, hogy túltermelés van a dologban. (nevet) Azt gondolom, nem túl gyakran jelennek meg felnőtt köteteim, ha igen, akkor sok esetben régi és új versek egyaránt tartalmaznak, tehát egy minőségi egységet próbálok teremteni velük. De a könyveim nagyrésze az utóbbi időben gyerekkönyv. A gyerekek mindig valami ötletet adnak, mindig valamit kérnek. Nekem pedig mindig van egy plusz ötletem természetesen, amiből aztán a kiadók jóvoltából megszületik egy könyv. Nagyon jó dolog, hogy az ember az ország másik végén találkozik a saját könyvével és hoznak dedikáltatni régi és új könyveket is. Ez fantasztikusan jó érzés.

Felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt írsz. Kihez nehezebb - vagy kihez könnyebb - ma szólni?

Ha nagyon le akarom egyszerűsíteni a dolgot, akkor Weöres Sándort idézem, aki azt mondta, a mű tulajdonképpen írja önmagát, illetve megteremti, tehát nem döntöm el, hogy ebből felnőtt vagy gyerekkönyv lesz, hanem adott esetben tényleg maga a mű írja önmagát. De azért vannak ellenpéldák is. Évekkel ezelőtt hívott a pesti kiadóm vezetője, azt kérte, hogy egy óvodásoknak szóló könyvet szeretne kiadni, és arra gondolt, hogy én írjam. Egy kis gondolkodási időt kértem. Akkor még két unokám volt, most már öt van, eszembe jutott a kis Buksinak becézett András, és a két hét eltéréssel azonos idejű Soma, hogy akkor ők lesznek az ihletők, a velük történt dolgokat megírom, természetesen kellőképpen kiszínezve. Ebből végül nem egy könyv lett, hanem három, egy trilógia tulajdonképpen, Kis Buksi az óvodában, Kis Buksi testvérkét kap és Kis Buksi az iskolában.

Gyakorlatilag nem döntöm el, hogy kihez könnyebb szólni, vagy kihez nehezebb, mert az inspiráció szinte az utolsó pillanatban születik meg a fejemben, hogy kikhez fog szólni a könyv. Főként, amikor vannak olyan helyzetek, hogy elkezdek egy szóval, egy gondolattal, egy ötlettel játszani, de az, hogy ez hova vezet, mindig a végén derül ki. Azért a gyerekeknek írni hálásabb téma.

Mivel lehet ma megfogni az irodalomra érzékenyebb fiatalságot és felnőtteket? Mi az, amire ők téma terén érzékenyek?

Erre azt szokták mondani, hogy nehéz kérdés. Én mindig próbálok a könyveimbe valami pluszt tenni. A már említettem Kisbuksi-könyveket Füzesi Zsuzsa illusztrálta, és kitaláltuk azt, hogy ez egy matricás könyv legyen. Zsuzsa mindent megrajzol, de nem mindent színez ki, viszont lesz hozzá két matricás lap vagy több, és ezt már a gyerekek ragasztgatják be. Az író-olvasó találkozók azok az alkalmak, amikor hidat lehet teremteni a befogadó és az alkotó között. Mindig interaktív író-olvasó találkozókat tartok, folyamatosan foglalkoztatom a gyerekeket és a felnőtteket is. Például ősszel és decemberben volt egy olyan foglalkozásom, ami irodalom, játék és néprajz is Lucától Szilveszterig. Versek segítségével megyünk végig a népszokásokon. Mindig valami pluszt próbálok meg adni, amivel el lehet indítani az érdeklődést az irodalom iránt. Egyetlen műnek sincs egyetlen egy olvasata, hagyni kell, hogy a diákok mondják a tankönyv utáni x-edik értelmezést, mert nagy valószínűséggel jó lesz az is.

Amikor tavaly beszélgettünk, azt mondtad, hogy ezek a kilencesek elég érdekesek számodra. 1949-ben születtél Vasszilvágyon, 1969-ben jelent meg az első köteted, 1999-ben voltál 50 éves, 2009-ben pedig hatalmas siker volt a Devecsery 60 a Weöres Színházban. A 9-eseket picit felejtsük el, mert már 70 vagy. Lesz-e Devecsery 70 a Weöres Sándor Színházban?

Tavaly novemberben volt a Holdárnyék első kiadásának bemutatója. Akkor azt mondtam, hogy azért most, mert "majdnem 70" (ez volt a kötet alcíme), és nem akarok hetvenkedni. De valami készül, igaz, már csak jövőre.

Három név: Balogh József, Jordán Tamás és Szigligeti Művészklub. Milyen emlékeket idéz meg benned?

Balogh Jocóval 41 évig voltunk barátok. A SOR antológia előkészítésével kezdődött, amiben 10 fiatal vasi költő versei jelentek, köztük az övé és az enyémek is. Amikor a színház megalakult, Jordán Tamást már akkor megkértem, hogy az ottani első könyvbemutatómnak legyen a házigazdája, majd Tamás lett a Szigligeti Művészklub az első vendége. Köztudott, hogy Balogh József barátommal az esetek 90%-ban együtt vezettük és csináltuk a művészklubot, és elég siker széria volt. A Weöres Sándor Színházban rendeztem a Varázskendőt, kétszer rendeztem a Kék péket és még vannak terveink.

A másik óriási dolog a Pajta Színház. A vassurányiakkal az Irány Surány Színtársulattal megjártuk a Nemzeti Színház nagyszínpadát. A darabot részben én írtam, teljes egészében rendeztem és játszottam is benne. Ezek óriási dolgok, képzeld el, egy falusi embernek mit jelentett ez! Én is jártam sokszor már a Nemzeti Színházban, de játszani még sosem játszottam ott, ez egy hatalmas, sőt életre szóló élmény! Ami a lényeg, hogy ez a társulat együtt maradt, sőt igazi közösség lett.

Jordán Tamás egyszer azt mondta egy sajtótájékoztatón, hogy neki személyes kedvence a Kék pék. Várhatunk-e még gyermekeknek vagy épp felnőtteknek szóló Devecsery-darabot a színházban?

Igen! Már Tamással egy ideje tervezzük, én mondtam az ötletet, úgynevezett babaszínház. Tehát egészen kicsiknek szól, ahol alig van beszéd, de nagyon sok az interakció, van játék, amihez majd a legvégén a gyerekek csatlakozni tudnak.

Hadd idézzek meg két verset a Holdárnyék című kötetedből, amiben számos, karácsonyhoz és az adventi időszakhoz is köthető versed szerepel. Az egyik a Szerepeink, ami a képeddel van illusztrálva - Wéber Zsóka által -, a másik pedig a Töredék. Tudod-e fejből a két verset?

Nem, egy-egy verset tudok, illetve a Kék péket tudom, mert azt sokszor mondtam már gyerekeknek, illetve van egy záróvers a gyerekfoglalkozások végén, a Csalivers. Ilyenkor mindig azt szoktam mondani, hogy dőljenek hátra másfél órára. Természetesen, mivel Csalivers, ezért rövid és játékos is, és szépen le is zárja a foglalkozást.

Van egy sorod a Szerepeinkben, ami így hangzik: „Színész vagyok, ember csupán, egyensúlyom kihegyezett, nehéz emberségem csúcsán". A vers inspirációja, üzenete érdekel.

Egyrészt nagy közhely, hogy mindig embernek kell maradni. Másrészt a József Attila-díj kapcsán egy újabb "kötelezettséget" is jelent: azt, hogy még többet, még jobbat, még igazabbat, még teljesebbet kell adnom. Tulajdonképpen erről szól ez a vers.

A Töredékben van egy elrejtett gondolat - kimondatlanul is. Így szól:
„Kiálts rám tépő nyugtalanság!
Mondd el nekem a térbe zárt időt!
Miközben elindulok a döntő harcra,
hisz' naponta keltek éji nyugvót,
s őrzök ki nem mondott utolsó szót,
mit megtartok józan-magamra".
Van-e ki nem mondott utolsó szó, és ha igen, mi az? 

Az utolsó szó - a szó szoros értelmében - természetesen nem kimondható, de szerintem minden embernek van több utolsó szava. Az utolsót inkább a fontossal helyettesítsük most. Akkor egyet mondok, ami akár utolsó is lehetne, de azt gondolom, hogy ez folyamatosan igaz: a hitelesség. Ebben már minden benne van, az érzelem, az értelem, az őszinteség, a hűség, a szeretet, a szerelem, minden komplex módon.

Szintén a verseknél maradva, volt-e olyan versed, amit ma újraolvasva másként írnál meg esetleg?

Volt olyan, de olyan is volt, hogy kidobtam, illetve újraolvasva soha semmilyen kötetbe nem tettem bele. Ennek több oka van. Egyrészt, mert rossz volt a vers, más esetben pedig játékos, felnőtteknek írt, de inkább gyerekvers volt, ami aranyos, kedves, de nem az a minőség. Ilyen például a Disznóölés vagy A hídon című versem, amivel 1967-ben megyei diákköltő találkozón második díjat nyertem. Aranyos, kedves, játékos, de nem igazán az a minőség, amit most már elvárok magamtól. Vagy például a Fényes titok, amivel a Dunántúli Diákköltő Találkozót megnyertem. Önálló kötetben egyik sincs, ellenben a Laci vagyok című könyvemben szerepel mindegyik.

Van olyan élethelyzet, hogy leakasztod a polcról akármelyik kötetedet, és találsz benne olyan verset, amiben mai fejjel és gondolatisággal nem azt írnád, amit akkor írtál? Egyáltalán: olvasgatod-e magad?

Nem! Annyiban igen, amikor elküldi a kiadó, hogy ellenőrizd, nézd meg utoljára, akkor kénytelen vagyok, de egyébként nem. Illetve csak akkor, amikor valamelyik versmondó szeretne verset mondani és megkér, hogy ajánljak, akkor természetesen megnézem. Nagyon ritka, hogy leveszek egy régi könyvemet a polcról és olvasgatom. A másik, hogy nem vagyok hűtlen önmagamhoz sem. Amit X évvel ezelőtt gondoltam, vélhetően azt gondolom ma is, mert akkor vagyok hiteles. Olyan viszont volt, és van a legutóbbi kötetben is, amikor kézirat akad a kezembe, újraolvasom és finomítom. De akkor sem a gondolati lényeg alakul át, hanem képileg, formailag, módszertanilag, művészileg változik.

Van olyan versed, ami "beléd égett" az eddigi 50 év során, amióta publikálsz? Mi lenne az, és  elszavalnád-e (tudva, hogy a költők nem szeretik saját verseiket szavalni)?

Nincs legkedvesebb versem, viszont, ami nagyon fontos nekem, az a Passió. Ezt nem tudom elszavalni, ezt egy ember tudja igazán elmondani, az Irány Surány Társulat tagja, Varga Bodó Anita. Szavalásra a Holdárnyék című kötetemből a Cédrussá válok... című költeményt választom.

Mit üzensz az embereknek Karácsonyra? 

Mit is üzenhetnék? Mit is kívánhatnék? Egészséget, boldogságot, békességet, szeretetet! Elfogadást és megértést! S arra a pillanatra gondolok, amikor édesanyám vagy édesapám meggyújtotta a gyermekkori karácsonyán a gyertyát, a fényt! Erről eszembe jut a Karácsony estéjén című versem utolsó versszaka:

"Lobogjon csak tovább
gyertyáinknak lángja,
EMBERI BÉKESSÉG
KÖSZÖNTS A VILÁGRA!"

/Devecsery László: Fenyő-álom/