vorinori: Felhők alatt

Rohant a testem,
magasra estem,
mázsás terhek alatt
súlytalan lettem.

Imbolyog a föld,
átkarol a zöld,
rám köszön az este,
nyár-alakot ölt.

Nem láthat senki,
csak én meg a semmi,
hátamra hasalok
színeket nyelni.

Betakar az ég,
ezerszínű kék,
festékét rám önti
egy sosemvolt kép.

Úszik fent minden,
elrepít innen,
tollatlan hattyúk
szárnya az ingem.

Jéghideg fáklyán
habból lett márvány,
éneklő színeit
börtönbe zárnám.