vorinori: A végén

Minden úgy lesz, ahogy lennie kell,
a gondolat vagy Te, vagy fordítva,
gödörből képzeled, hogy felemel,
és elrohannál magad elől ordítva.

Fáj a szürkeség, de szükséges az este,
ahova a nyár, oda a tél is eljön majd,
és pislogunk a sötétben egymást keresve,
míg elfelejtjük a szívünkben szóló dalt.

Egyedül, vagy sohasem-csupán látomás,
illúziók vesznek körül, s csak Te vagy,
mit sírva mondanál, csak néma tátogás,
veszíts el mindenkit, s találd meg magad.

Talán vakít a fény az alagút végén,
de rettegsz látni egy másik hidat,
hogy kapaszkodva a korlát szélén
írj majd újra mindent, mi vagy.