Megmondod, ki a gyilkos? – A Halál íze a Thalia kertjében a Savaria Karneválon

2026.08.16. - 00:30 | Rozán Eszter - Fotó: Mészáros Zsolt

Megmondod, ki a gyilkos? – A Halál íze a Thalia kertjében a Savaria Karneválon

Különleges színházi élményben lehetett részük mindazoknak, akik augusztus 14-én este megnézték A halál íze című zenés interaktív krimit a Thalia kertjében a Fer Produkció előadásában Juhász Jázmin és Aradi Imre szereplésével.

A Halál íze valóban nem a megszokott színházi műsorok forgatókönyvét követte, miszerint a közönség leül a nézőtéren, végignézi a bemutatott művet, majd a végén elégedetten távozik. Nem mintha A halál ízében az elégedettséggel lett volna probléma, sőt, a nézők elragadtatottan vettek részt a játékban, hiszen ez az előadás nem volt más, mint a közönség közös játéka a színészekkel, Juhász Jázminnal és Aradi Imrével.

A műsor elején Fejes Rita, a Fer Produkció vezetője üdvözölte a megjelenteket, és egy bevezető játékra invitálta az arra vállalkozókat. A nézőknek párokat kellett alkotniuk, Rita két-két szót olvasott fel, és a párok tagjainak hangosan ki kellett mondaniuk azt a szót, amit ők választanának a kettő közül. Például a fekete vagy fehér közül egyszerre kellett kimondaniuk, hogy fekete vagy fehér, és akkor kaptak egy pontot, ha mind a ketten ugyanazt választották.

Maga a darab Agatha Christie világát idézi, a Voyager luxushajó Tunisz felé indul egy hosszú tengeri utazásra, amely tökéletes alkalmat ad arra, hogy az ünnepelt író és a hajón énekesnőként dolgozó színésznő, Sarah végre zavartalanul élvezhesse egymás társaságát. Ám egy éjszaka Richard rejtélyes módon eltűnik, és ezzel kezdetét veszi a kétségbeesett nyomozás.

A fedélzeten hamarosan megjelenik egy nyomozó, egy hívatlan újságírónő, egy bukott színész, a szobalány, egy pincér, sőt, még az író felesége is. Vajon Richard életben van? Mi történhetett? Nyomok, kihallgatások és néhány hulla...  Vajon minden részletet észrevesznek a nézőkből alakult nyomozók?

A két színész négy-négy különböző karaktert jelenített meg a színpadon, akik mind-mind fontos szerepet töltöttek be a krimiben. Juhász Jázmin és Aradi Dániel képesek voltak egyik pillanatról a másikra egy teljesen eltérő karakterré átalakulni, kotnyeles újságíróból szobalánnyá vagy akár az író feleségévé, bukott színészből nyomozóvá vagy pincérré. A nézőknek pedig jól meg kellett figyelniük mindent, hiszen rájuk várt, hogy kigöngyölítsék a szálakat. Az interaktivitás a szó legszorosabb értelmében jelen volt a produkcióban, akadtak, akik újságcikkeket olvastak fel a közönség soraiból, egy másik néző elfogadta a neki felkínált italt, és követte a rejtett utasítást, aminek meg is lett a következménye. A nézők még javaslatot is tehettek, hogy szerintük ki követte el a gyilkosságot, és a helyes megfejtők között jutalmat sorsoltak ki.

A krimit zenei betétek tették színessé, magyar és külföldi slágerek hangzottak el a két színész előadásában. Bár maga a krimiszál nem bizonyult túl bonyolultnak, a közönség nagyon jól érezte magát, elégedetten távozott a kellemes nyári éjszakában.

Új hozzászólás