Dénes József: In memoriam Szokolszky Miklós

Te magad voltál kötéltáncos, Miklós, barátom. Emlékszel? Akkor annyit beszélgettünk rólad, róla. Azt hittem erősebb vagy és leszel, Veled erősebbnek éreztem magamat. Akkor még messze élt a messze, ami nem úgy sikerült, amilyenről akkor álmodoztunk.

Ki is a kötéltáncos? Maga a stromeister, gyermekkorom megcsodáltja. A másoknál többet érő, a közösségből kiemelkedő tehetség. Megszállott, vakmerő meggondolatlan, a veszéllyel nem törődő ember? Igen, ez utóbbi leginkább. Mindnyájan, mi, emberek kötéltáncosok vagyunk. Az élet csupa kötéltánc, és te nem tudtad kivárni.... Négyen ülünk a képen, és én, az egyedül élő, restelkedem.

Akkor arról beszélgettünk, hogy a szürke a divat. Ady sem akart a szürkék hegedőse lenni; s te sem a festője. Sokat vívódtál. Sebeid fájtak. Egy linómetszeted emlék, amikor könnyek közt nekem adtad, sírtunk. Valami nagyon elveszett. S mi tudtuk, hogy a barátság mindennapos együttléte megszakad.

Szokolszky Miklósra, a kiváló művésztanárra emlékezünk. Az embert állította művészete központjába, mert vallotta, hogy csak így lehet jobbá tenni a világot. Értéket hagyott ránk rövid életéből képeivel, faragásaival, domborításaival, metszeteivel.

1974 novemberében rendezte harmadik önálló kiállítását a csepregi alkotásaiból Szombathelyen, a Forradalmi Múzeumban. A kiállítást Bartha László nyitotta meg. 15 olajfestményét, 4 akvarelljét és 5 tusrajzát láthattuk a kiállításon, amikor testületileg megtekintettük csepregi alkotásait, hogy együtt örüljünk művészi sikerének.

Olajfestményei: Városnézők, Lélektől lélekig, Három királyok, Konyhában, Séta, Alvók, Nagy karosszék, Férfi gyerekkel, Család, Éjszakai autóbusz. Csendélet (Kék váza), Bárány, Töprengők, Furulyás. Akvarelljei: Vacsora, Csendélet, Tanya, udvar, külváros. Tusrajzai: Önarckép, Szoba belső, Temető, Tűzrakó, Padon. Linóleummetszete: Kötéltáncos, Jónás és exlibris-ei.

Itt születtek fafaragásai: Petőfi-domborműve, Csepreg felülnézeti képe. Fémdomborításai láthatók az általános iskola termeinek ajtaján. Hosszú előkészület előzte meg művei megalkotását, míg gondolati formát és színt nyertek. Előzetes vázlatok érlelték az elképzelést, a végső képi megfogalmazást. Néha aprópénzre váltotta művészi képességeit. Reklámokat is tervezett és kivitelezett - művészi igénnyel. Nem ontotta a képeket, sokszor pihent az ecset. Olvasott, barátaival beszélgetett. Vallotta: „Mégis nem a fal szigetel, egymást szigeteljük" Mennyire időszerű megvitatandó téma lehetne ez ma is! 

Az általános iskolában munkával teli délelőttök várták öt napon keresztül, s ennek fejében a hatodik nap dolgozhatott.  - A művész nem kijelölt időpontokban alkot, hanem amikor eljön az ihlet perce, s ha az elröppen, lehet, hogy többet vissza sem tér. - Ez jelentette a gondot az alkotásban, meg a szűkre szabott lakás és a szűklátókörűség némelyek részéről. Úgy érezte, hogy apró-cseprő gondjai, akiket illetne, azokat nem érdekli. Szívesen beszélt gondolatairól, a világ átformálásáról vallott nézeteiről.

Iskolánk úttörőcsapatának névadójáról készült domborművének születésénél jelen voltam. Petőfi tekintete, az alkotó pillantása ránk. Akik ismertük Miklóst, tudjuk, óhatatlanul őt idézi a költő arca.  Ugyancsak nagy gonddal faragta meg Csepreg felülnézeti képét. Domborművei is festményei hangulatát idézik. Én, aki szinte naponta meglátogattam, közvetlen, jó kedélyű, segítőkész, következetes elveket valló embernek ismertem meg. Diákjai lelkesedtek érte. Vallotta, hogy nemcsak a gyerekek tanulnak tőle, hanem ő is a tanítványaitól. Eredményes munkálkodását szakmai sikerek jelezték. Olyan folyamatot indított el a rajztanításban, amelyet utódai méltó módon folytattak iskolánk rajztanításában a mai napig.
A tanítás mellett végezte el a tanárképző rajzszakát levelező tagozaton. Műveiben már ekkor megjelentek félrebillenő fejű, ovális arcú alakjai szomorú szemükkel, ami később is jellemezi festményeinek figuráit. Művei híven tükrözik gondolatvilágát, érzéseit. Élményeiből születtek.

A Három királyok c. képéről sokat beszélt. A képen az ablaknál maga áll, s az ablak jégvirágain ujjaival kirajzolt királyok jelennek meg. Karácsony van. Az előtérben terhes felesége, Marietta, ülő alakján kirajzolódik az eljövendő gyermek alakja. A leendő boldog apaság öröme s kétségei vezették Miklós festői ecsetjét.

Festészetében megjelenik a környezete, s az életérzések, élmények témái. Alkotásainak központja most is az ember. Anya gyermekével c. képéről a reményt vesztettség, a magány szomorúsága sugárzik. Eredeti képen fehérre festette a bárányt, szombathelyi kiállításán már feketévé váltan jelent meg. Sokat vitatkoztunk a bárányról, mint jelképről. „Bárány vagyok - fekete/ Magyar népnek gyereke. / Sok „a minden" mi titok, / Szabad életet akarok."/ - írtam akkoriban a képről. Van kiút? Van-e kiút? Van valahol? Lesz valamikor? Az 1970-es évek elején erről Miklóssal sokat vitatkoztunk.

Utólag visszagondolva a fehér bárány, a tisztaság, a belső megbékélés szimbólumaként ma már elkészülhetne. Sok akadályt kell egy művésznek érvényesülése érdekében, s ha a környezet, aki a művészeti életet irányította, nem állt melléje, nem adott lehetőséget a bemutatkozásra, joggal érezhette magát számkivetettnek. Az éjszakai busz című képe ezt az életérzést tükrözi.

Ekkor jött segítségére Csiszár Károly kőszegi tanácselnök és Bartha László festőművész. Kőszeg városa műtermes lakással és gimnáziumi tanári állással várta Miklóst és családját. A baráti kör velük együtt örvendezett, hogy megnyílt előttük a lehetőségek távlata, úgy tűnt, révbe értek.

Egy idő után sorsuk mégis drámaira fordult.  Csak az hal meg, akit elfelejtenek. Szokolszky Miklóst, gondolatait megőrizték barátai. Szeretnénk újra látni alkotásait, amelyek Csepregen születtek. Bízom benne, hogy sikerülni fog egy kiállítással méltón emlékezni az egykori kiváló tanárra, művészre, barátra.

Életének főbb állomásai:

1942. július 10.-én Szombathelyen született. Édesapja Szokolszky Jenő, édesanyja Bodlaki Irma.

1948-1956-ig a szombathelyi Petőfi Sándor Általános Iskola tanulója.

1956-1960-ig a szombathelyi Savaria Gimnáziumban tanul. Rajztanára, Mészáros József, vezetésével a városi Derkovits Körben rajzol.

1960-ban jelentkezik először a Képzőművészeti Főiskolára, ezt még ötször próbálja meg, amíg felveszik.

1962-1965-ig a szombathelyi felsőfokú Tanítóképző Intézet hallgatója, rajztanára Horváth János.

1965-ben összeházasodik Marics Mariettával.

1965-67 között levelező tagozaton elvégzi a pécsi Tanárképző Főiskola rajzszakát.

1967-től tagja a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának.

 1968-ban alapító tagja a Vas Megyei Fiatal Képzőművészek Csoportjának, a későbbi Vasi Műhelynek.

1969-72-ben A Képzőművészeti Főiskola Rendkívüli Kép Tanárképző tagozatán folytatja tanulmányait.

1969-ben rendezi meg első kiállítását a Savaria Múzeumban Szentléleki Tihamér szervezésében1970-ben a Vas Megyei Felszabadulási Pályázaton a Városnézők c. festményével, díjat nyer.

1970. július 11-én születik meg fia, Balázs.

1970-74: a Csepregi Általános Iskolában tanít. A helyi gimnáziumba első osztályaiban ad órákat.

1970. októberében második kiállítása nyílik Hatos Csabával, a Zalaszentgróti Művelődési Központban, Szokoly Tamás rendezésében.

1972-ben felvételt nyer a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjába - hosszas huzavona után.

1973-ban tagja lesz a Magyar Képzőművészek Észak-dunántúli Területi Szervezetének.

1974: Harmadik egyéni kiállítása Szombathelyen, a Forradalmi Múzeumban. A tárlatot Bartha László nyitja meg.

1974-79: a kőszegi Jurisits Miklós gimnázium tanára.

1975: az első idegösszeroppanása, házassága felbomlik.

1975: szeptember 14-én születik meg lánya: Kata.

1978: lerokkantosítják, átmenetileg egy évre.

1980: Szombathelyen az az ÁFÉSZ Reklámirodában dolgozik másodállásban.

1982: Kéri a kőszegi munkaviszonyának megszüntetését.

1982 áprilisában feleségül veszi Martinecz Katalin dekoratőrt.

1982. július 20-án véget vet életének.