Egy nyeregben Cervantesszel - La Mancha lovagja a Weöres Sándor Színházban csapja a szelet
Képgaléria megtekintése2012.11.30. - 22:00 | Kánya Dóra - Fotók: Büki László 'Harlequin'
Tényleg csak a halál ellen nincs orvosság? A bolondok aranykorában Don Quijote még a szélmalmokkal is harcot vív, hogy bebizonyítsa: a valóság tükrénél csak az ő páncélja fényesebb. Bátorság, hűség és a szerelem szentháromságával La Mancha lovagja spanyolul kardozik, magyarul osztja az észt, és a lehetetlennel ütközik meg, műszakállal, középkori gúnyában. Silló Sándor fantáziabörtönében raboskodtunk a Weöres Sándor Színházban.
Csukjuk be a szemünket és képzeljük el, hogy egy képzeletbeli világban barangolunk, rózsaszín papírba csomagolt, szerelemre éhes, és tündöklő páncélba öltöztetett lovagokkal. Most képzeljük el, hogy velünk tart egy hű társunk is, aki szó szerint a hátán cipeli életünk minden velejáró kellékét. Majd azt, hogy két létra találkozása szélmalommá változik, és azt is, hogy a szerelem aranyfüsttel futtatott definíciójába révedve mindenkit legyőzhetünk. Most pedig higgyük el, hogy nem képzeljük mindezt, merthogy Silló Sándor XII. századi álmában járunk. Kinyithatjuk a szemünket!
A nagyszínpad díszlete több mint lenyűgöző, a fekete és grafitszürke Silló-börtön félkörívbe öleli magába a placcot. A rácsok és lépcsők fényfürdőjének közepette a forgószínpad többfunkciós értelmezése is kitűnő egy gyorstalpaló középkori spanyolórához. Viszont nem hagytak túl tág teret a fantáziának, mármint a jelmezeket illetően - korhű és modern egyszerre mindegyik. Nekünk különösen tetszett Fekete Linda szerelése, Lévai Timi felcsatolható keble és Szabó Tibor műpocakja. A musical minden fellelhető manírja is megmutatkozik, a nagyzolástól a dalokban elodázott lényegekig.
Ezt vártuk, ez is lett. Nem estünk hanyatt a darabtól, de ez a Cervantes-gyöngyszem nem arról híres, hogy nagyot lehetne dobbantani vele. Pont oda vezettek minket, ahová érkeznünk kellett: a színházba, a színházon belül. Üdítő frisséggel a gyomrunkban haraphattunk egy jó nagy adagot a tradicionális színházból, túlgondolások és másodjelentések hajhászása nélkül. Igaz, a mű végén, mikor a levegőbe emelkedő jelmezekkel intettek búcsút a szereplők, lényegi erővel vértezték fel a korábban látottakat.
Don Quijote de La Mancha (Szerémi Zoltán) története az ideák páratlanul kedves mivoltának megdönthetetlen bizonyítéka. Hűséges barátjával, Sancho Panzával (Szabó Tibor) az inkvizíció általi rabságra ítéltettek, de a börtön árnyékában is bizonyítaniuk kell. A fantázia világa igen is létező hely, ahová jó elbújni a jelen elől. A többi rab ezt eleinte még nem így gondolja, pillanatok alatt azonban szereplővé változnak, közben pedig az író, Miguel de Cervantes Don Quijote-ként küzd az igazáért, a hitéért és önmagáért.
A bolondok aranykorát írjuk, ahol a valóság és a képzelet közötti küszöb nem fal, hanem híd, amin bárki átkelhet. A szereplők ezen keresztül tanítanak minden nézőt az élet nehézségeinek könnyebb elviselésére, két felvonáson keresztül. Cervantes búsképű lovagja lólépésben ad mattot az életnek, úgy hogy az összes börtönlakót játékra hívja, még akkor is, ha ellenség híján a szélmalmokkal kell megküzdenie. Sancho is hasonlóan habókos mint gazdája, csak neki „muszáj" annak lennie. Így nem furcsa, hogy Don Quijote a selyemsál helyett konyharuhát tűz a lándzsájára, de az sem, hogy szűzies kisasszonynak nézi Aldonzát (Németh Judit), aki az ártatlanság közelében sincs. A vezető szál természetesen a szerelem lesz.
A mesék világára tanít a La Mancha lovagja, és az kortól függetlenül bármikor aktuális lesz. Szerémi megformálásában először furcsálltuk a lovagszerepet, aztán később már gondolkodás nélkül pattantunk a nyerge mögé. Szabó Tibor hibátlan Sancho választás, ahogy Kálmánchelyi Zoltánon is rajta ragadtunk egy-egy ima erejéig. Megcsillogtatta tudását és tükörjelmezét Szabó Róbert Endre is, és angyalian adta Maritores karakterét Alberti Zsófi. A szereposztás most is nyerő volt, a dalos és táncos részek felfokozott pillanatai emelték csúcsára folyton a darabot. Vérbő musical ez a javából. Mindenki a helyén van, egy minutumra sem volt megállás, az események pörgéséből néha Szerémi bús vagy elmélázó ábrázata húz minket vissza a színre.
A tragikus végkifejlet után nehéz visszarázódni a valóságba. A tapsvihar után olyan érzésünk támadt, hogy nagy siker lesz. A függöny után hosszú percekig piroslottak a tenyerek, a gondolataink pedig valahol az álmok, a valóság és Don Quijote frázisai között bolyongtak félúton.
Ajánljuk a munkamániásoknak, a stresszben élőknek, a szülőknek, az unatkozóknak, a választ keresőknek, a gyerekeknek és mindazoknak, akik tudják: nem szabad felnőni.
A hírhez tartozó képgaléria
Programkereső
Galéria ajánló
Szavazás
Új hozzászólás
Korábbi hozzászólások
Nekem a történet arról szól, hogyan éljünk egy olyan világban, ahol a másságot tűzzel-vassal üldözni kell, mert ami nem átlagos és normális, azt el kell pusztítani. Ki meri vajon felvállalni azt, hogy saját értékeit képviselje egy olyan világban, ahol már nincsenek értékek...
Szóval nagyot alkottak megint a WSSZ-ben! Köszönet érte!