Bosco Szent János ereklyéje Szombathelyen

Képgaléria megtekintése2013.05.18. - 15:30 | Nagy Zoltán / MTI

Bosco Szent János ereklyéje Szombathelyen

2015-ben ünnepli a szalézi rend az alapító születésének 200. évfordulóját. Ebből az apropóból az ereklye, Bosco Szent János jobb kézfeje bejárja az egész világot. Magyarországon első állomásként Szombathelyre május 17-én érkezett Szent Kvirin püspök vértanúságának emlékhelyéhez, ami az Óperint utcai hídfőnél található. Ünnepélyes fogadására több száz hívő érkezett az akkor még gyönyörű napsütésben.

Tizenöt helyszínt érintő magyarországi körútjának első állomására, Szombathelyre érkezett pénteken Bosco Szent Jánosnak, a Magyarországon száz éve jelen lévő szalézi rend alapítójának ereklyéje.

Az ereklyét - a rendalapító jobb kezét - a szent halotti arcmásának vonásait idéző, papi ruhába öltöztetett méretarányos, életnagyságú viaszfigura mellkasi részében helyezték el. Így érkezett meg Szombathelyen arra a helyre, ahol a 4. század elején, a keresztényüldözések idején a Szent Kvirin püspököt a Perint patakba ölték, mert kitartott hite mellett.

Szent Kvirin a védőszentje a szaléziak szombathelyi templomának is, ezért a két szent a Perint hídján jelképesen "találkozott egymással", együtt köszöntötték őket, azután Don Bosco ereklyéjét gyalogmenetben kísérték a szaléziak templomába.

Az ünnepség világi részét eredetileg a templom előtti téren tartották volna, de az eső már a körmenet közben eleredt, így az ereklyét bevitték a templomba. Elsőként P. Csány Péter, a szombathelyi Szent Kvirin plébánia vezetője, házfőnök köszöntötte a Don Bosco tiszteletére összegyűlteket, majd P. Ábrahám Béla magyarországi rendfőnök méltatta a Bosco Szent János által is képviselt lelkiséget, amelynek fő jellemzői szavai szerint a vidámság, a jóság és a szeretet. Hálát adott Istennek Don Boscóért, aki a szalézi rendet megalapította és aki neki is, rendtársainak is a mai napig utat mutat abban a munkában, amelyet az ő nyomdokain járva vállaltak és végeznek főként a fiatalok és szegény sorsú családok körében.

Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere (Fidesz-KDNP) ünnepi köszöntőjében arról szólt, hogy a város életéhez szervesen hozzátartoznak a szalézi szerzetesek és a szaléziak által végzett munka. Emlékeztetett Ambrózy Teréz bárónőre, aki elsőként kezdeményezte a szalézi rend megtelepedését Szombathelyen és gróf Mikes János püspökre is, aki ezt támogatta és elősegítette. A politikus utalt azokra az évtizedekre is, amikor a szerzetesrendek feloszlatása után a szalézi rend sem működhetett, majd az újrakezdésre, és a rendszerváltás utáni évek nehézségeire.

Ágh Péter (Fidesz) országgyűlési képviselő személyes élményeit osztotta meg a hallgatósággal, szavai szerint gyermekkorát ennek a plébániai közösségnek a tagjaként, a szalézi lelkiségben töltötte.

A megemlékezést püspöki szentmise zárta, amelyet Veres András megyés püspök celebrált.
Az ereklye körül este a fiatalok tartottak imaórát, majd a plébániai közösség tagjai és a szerzetesek imádkoztak mellette. Egészen reggel hat óráig tartott a csendes adoráció, ezután pedig az ereklyét tovább szállították Győrbe, onnan pedig Veszprémbe. (MTI)

Bosco Szent János eredeti teljes nevén Giovanni Melchiorre Bosco Ochienna olasz katolikus pap, a Szalézi Társaság, férfi szerzetesrend megalapítója. Gyakran csak Don Bosco-ként emlegetik.

Szegény családban született 1815-ben. Kétéves volt csupán, mikor édesapja meghalt, így édesanyja, Margit, egyedül nevelte három gyermekét. Jánosnak ezért már zsenge korában pásztorként kellett dolgoznia. Eleinte a helybéli plébános tanítgatta, de a család szegénysége miatt nem sok reménye volt a továbbtanulásra, noha éles elméje és jó memóriája volt.

Tanulmányait 1831-ben tizenhét évesen kezdte meg Chieriben. A tandíjhoz szükséges pénzt nyomorúságos körülmények között saját maga kereste meg. 1835 és 1841 között ugyancsak Chieriben végezte teológiai tanulmányait, melynek befejezésével Torinóban pappá szentelték. Itt határozta el, hogy életét a szegény sorsú gyermekek segítésének és nevelésének szenteli. Pápasága alatt jóváhagyta a Szalézi Társaságot és szervezeteit, a Segítő Szűz Mária Leányai Intézményét, és a Szalézi Munkatársak Egyesületét, amelynek első tagjai között volt ő maga is. Don Bosco a 19. század egyházának kimagasló alakja, aki az ifjúság nevelésének szentelte életét.


Kapcsolódó írásunk:

Egy ereklye nyomában - P. Csány Péter atya, a szalézi rendház igazgatója beszélt lapunknak Don Boscóról

2013.05.15. - 10:30 | Waldo

Egy ereklye nyomában - P. Csány Péter atya, a szalézi rendház igazgatója beszélt lapunknak Don Boscóról

"...csak hát ehhez el kell jönni, mert tétlenül, otthon ülve, fotelben senkivel nem történnek igazi csodák, csak a felkerekedésben, a kimozdulásban, a tenni akarásban, a változás előmozdításában és leginkább: a találkozásban..." Május 17-én, Pünkösdvasárnap előtti pénteken a tervek szerint 15 órára érkezik meg Szombathelyre Don Bosco ereklyéje Muraszombatról. Szent Kvirin püspök vértanúságának az Óperint hídnál található emlékhelyen fogadják a városba belépő szentet. P. Csány Péter atyát, a szalézi rendház igazgatóját kérdeztük Don Boscóról, az ereklyéről, a hitről.

 

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás