Valami Krisztus, zsidók királya - Jézus Krisztus Szupersztár

Képgaléria megtekintése2013.08.06. - 14:00 | FrankenVi - Fotók: Dart

Valami Krisztus, zsidók királya - Jézus Krisztus Szupersztár

A Silló Sándor által, a szombathelyi Iseumban színre vitt előadás egy felvonásban történő jelenés az érdeklődők színe előtt, pont, mint egy mise. Az eredeti nyelven, angolul elhangzó dalok érthetőek, és kicsit a nyelvből adódóan – érthetetlenek voltak, szintén pont, mint egy mise. Hatásában is példálózhatnánk egy miséével, de ahhoz már el kellene gondolkodnunk azon, hogy tudjuk-e milyen egy hiteles fajta. Tapasztaltuk-e már milyen egy Igazi?

Az egykori zsidó templom és az újonnan rekonstruált ókori templom között zajló keresztény történetet feldolgozó előadás mindenképpen igazinak mondható, már a kezdőjelenet pillanatában. Az összhang, amit a láthatatlanul megbúvó szimfonikus zenekar, a színpadon mozgó, remekül koreografált csapat és a színészek hoznak létre (tökéletes hangosítással, hatásos világítással és ötletes jelmezekkel, kellékekkel), kivívja a neki járó tiszteletet a nézők - vagy nevezzük most őket hallgatóságnak, vagy egybegyűlteknek, netán hívők közösségének - körében. A hibátlan és gördülékeny előadás során elhangzó dalok libabőrösítenek, az előadók hangját dicsérendő. Gondolok itt elsősorban Júdásra és Pilátusra, mert az ő karaktereik voltak a leghitelesebbek, bár a többiek sem maradnak el mögöttük. Ami miatt mégis kiemelkedik e két alak a többiek közül, az talán amiatt a szenvedély és hevület miatt lehet, amit személyiségeik jogosan sugallnak. A legemberibb karakterek a szónak az ellentmondásokat bíró értelmében. S talán pont innen a szenvedély és hitelesség.

Júdás tulajdonképpen Jézus inverze. Mindketten bábok, akiknek közös céljuk van, csak ellenkező irányból közelítenek hozzá. Egyikük sem érti az okokat, bár érzik mi az, amit meg kell tenniük. Egy nagyobb cél érdekében. Hogy mi ez a cél, fogalmuk sincs róla. Előérzetük van, de az nem egy kétségeket eloszlató, feloldozó bizonyosság, hanem magának a létnek a legalapvetőbb bizonytalansága. Bizonytalanság, láthatatlanság, hit. Kinek ebben, kinek abban. Mindketten szinte csak ösztönöket, megérzéseket követnek (mondhatni intuíciókat), mely mindkettejüket önfeláldozásra és közben mások feláldozására késztetett. Vagy mégsem?

Nem egészen, hisz mindez a mai napig bizonytalan. És ismét eljutottunk a hithez, ami az egyetlen dolog, ami minden miséről, így erről az előadásról is hiányzik. No, nem mondjuk a színészek munkájukba fektetett hitére gondolok (azzal semmi gond nem volt). Hanem arra az elképzelésre és fogalomra, amit valahol nagyon mélyen mindenki a hitnek gondol. A vallásban megnyilvánuló és akár kiteljesedő hitnek. Ez az az egyetlen fajta hit, ami csak személyesen tud megmutatkozni, és ez rendjén is van így, nem is cél ez, ez esetben sem. Minden alkalom, amikor beszélnek róla (legyen az mise vagy előadás), az csak egy lábjegyzet. Ami azonban remekül megmutatkozik tömegben is, és tette ezt ezúttal is, az az ember eszmékbe, hamis vagy torz ideákba vetett hite, kiegészítve a személyi kultusszal, vallási hovatartozás problémájával.

A hippi korszak éppúgy meddő próbálkozása volt egy nemzedéknek arra, hogy megváltsa önmagát és a világot, mint a császárságok vagy diktatúrák, vagy akár jelen korunk sztárkultuszban tobzódó ateizmusának korszakai - s ez szépen kiolvasható az előadásból is. Mert megváltani bármit is, csak egyedül lehet. Ez szintén ugyanolyan magányos dolog, mint a hit. De ettől válhat valaki vagy valami hitelessé egyedül.

Ezért működik olyan jól Júdás karaktere. Mert egyszemélyes „hadjáratot" folytat, amikor úgy „dönt", hogy elárulja azt, akit a legjobban csodál, ráadásul annak érdekében. Személyes meggyőződése, belátása vagy akár hite olyan erős, hogy általa következetessé, így hitelessé válhat. Pilátus karakterének ereje is a személyességből fakad. Ellentmondásba keveredik önmagával, és ez az összeütközés (mint Júdás esetében is) teszi emberivé, és ezáltal érthetővé.


Mert mi is azok vagyunk, emberek - sajnos vagy nem - ellenben Jézussal, aki csak félig ember. Csodáljuk, de nem értjük. Vagy azt hisszük értjük, mégsem tudunk maradéktalanul aszerint élni, ahogy hisszük, hogy elképzelte. De a probléma is ebből fakad. A félreértésből. Bizonyára ez lehet vele a gond. Mint minden szupersztárral. Vonzó, csodás az a kép, amivel felruházzuk, de senki nem néz a tettek mögé.  Ám ha így tenne, az isteni tettek mögött meglátná az embert. S akkor máris érthetőbb lenne minden.

Ezúttal azonban pont mintha ez lett volna a probléma Jézussal. Talán ezért nem működött maradéktalanul. Próbált emberi lenni, s közben óhatatlanul elkezdte a szupersztár szerepét is magára ölteni. Így tényleg inkább Jézus Krisztus Szupersztár, sem pedig „valami Krisztus, zsidók királya" (ami annak ellenére, hogy Pilátus szájából hangzik el, sokkal közelebb áll az Igazsághoz). De elképzelésem szerint Jézus mindig kicsit inkább isteni, mint emberi. Ebben rejlik az ereje. Hogy ő képes minden helyzetben az isteni felére hallgatni, aszerint cselekedni. Még akkor is, ha százezer beteg dönti le lábáról, vagy a kereszten lógva még mindig nem érti teljesen azt, ami vele történt vagy történni fog. Ám ő a kétségbeesésében is higgadt, a szomorúságában is szelíd és dühében is néma. Báb, igen. De a látottakkal ellentétben nem az emberek bábja, az csak akkor lehetne, ha értenék; hanem istené, akit pedig ő nem ért.

Jézus nem harcol, nem kiabál, talán csakis akkor, amikor azt képzeli, hogy csak ő és isten vannak jelen. De az emberekkel szemben ő mindig a bárány. Ettől lesz ő Jézus, még akkor is, ha az emberek szemében szupersztár (mert nem tudnak máshogy tekinteni rá). És ez az egyetlen dolog, amit lehet kifogásolni az előadást illetően, ezt is csak abban az esetben, ha valaki nem elégszik meg azzal az indokkal, hogy Jézus emberibb oldalát láthattuk. Mert az ő hite szerint nincs olyan oldala, hogy emberibb, csak olyan, hogy istenibb. Ettől lesz valaki, aki kétezer év után egy színpadon idéztetik meg, hiteles. Ettől lesz érdekes ő ma is, és mindörökkön örökké.


Hogy mi a hatalom? A hatalom az, amikor egy-egy színész úgy ural egy egész színpadot és a befogadók figyelmét, hogy alázattal átadja magát valaminek, amiben épp abban a pillanatban hisz. A játékban. A teremtésben.

Hogy milyen egy hiteles mise? Azt hiszem a celebek és szupersztárok idején egy hiteles mise képes arra, hogy elgondolkodtasson a hitről, és talán emberi szívünket is megérinti kicsit. Nem a cicoma, a külcsín, a show, nem a szertartás vagy egy előadás maga, hanem minden, ami mögötte van. Mert bármennyire is csodálunk valamit, ami felettünk áll, csak akkor részesedhetünk belőle, ha megtaláljuk a hozzánk vezető, emberi oldalát. És ez a legnehezebb, ez egy afféle kereszt...

A Jézus Krisztus Szupersztár felkínálta azt, amire képes lehet egy hiteles mise. A többi pedig már csak azokon múlik, akiken minden szokott. Az embereken.

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás

Korábbi hozzászólások

Kat 2013.08.06. - 19:52
A csúcs Miller Zoltán éneke és alakítása volt. Amikor bányamélyről jövő eszméletlen mély hangú Kajafás (Gábor Géza) hangja megzendült, hát belesüppedtem a székbe. Csúcs volt gratulálunk!!! Aztán lépésről lépésre Schrott Péter Jézusa is felépült. Schwartz Dávid Júdás alakja nagyon kidolgozott.
Mária Magdolna korrekt volt, de többet vártam a karaktertől. A táncosok a koreográfia szenzációs, hihetetlen módon vitték az előadást. Csapatként működött a társulat. Nagy-nagy gratuláció. Országos hírű előadást rakott össze Silló Sándor rendező. Minden szereplő, szervező előtt le a kalappal!
Még annyit magyarul még jobban működött volna a darab talán a szereplők is könnyebben átélhették volna. Akik látták a szerepben Sasvári Sándort tudják mire gondolok. Több idős néző panaszkodott, hogy nem nbírják a kivetítőn követni a szöveget és nézni a szereplőt.