Apró csodák a Karneválon – Művészetek utcája - Savaria Karnevál 2013

Képgaléria megtekintése2013.08.26. - 01:00 | Waldo

Apró csodák a Karneválon – Művészetek utcája - Savaria Karnevál 2013

A Művészetek utcája mindig különleges helyszíne a karneválnak, hiszen rengeteg apró és kevésbé apró csodára lelhetünk a rendezvénynek ezen a kissé csendesebb helyszínén. Festmények, kerámiák, apró rézkarcok pihennek a standokon, mögöttük a művész, aki nem ritkán ott helyben is alkot.

Az utcába lépve szinte nyugalom szállja meg a karneválozót a tömegben hömpölygés után. A standok is lazábban sorakoznak egymás mellett, így van idő megélni, befogadni egy-két olyan alkotás látványát, amire nem elég csak rápillantani. Elidőzünk, nézelődünk, örömködünk.

Itt békésebben fér meg egymás mellett minden, talán azért, mert minden összeillő. Nyugodtan pihen a kis manókkal teli stand mellett a „gyöngyvirágos" asztal, ahol megtudjuk, hogy vannak virágok, amik több ezer gyöngyből készülnek, és akadnak újdonságok is. Persze, nekünk minden újdonság.

Szkladányi Annamária a festményeivel érkezett, hennával festett, de nekünk - talán nem haragszik meg érte - a legjobban meseillusztrációi tetszenek. Nem is hiányozhatnak a polcról Devecsery László meséi. Csak úgy, a mellényzsebéből... 

Beszélgettünk Sztranyák Zsófiával, aki apró rézkarcait hozta el a Művészetek Utcájába, majd megálltunk egy kis időre Molnár Tünde asztala mellett, ahol ő rokkával dolgozott éppen. Rengeteg kis kézzel készített ékszert láttunk, egy-egy asztalnál gyerekek alkottak éppen, míg egy másiknál agyagból készült egy edényféleség.

Ebben az utcában minden megtörténhet, még az is, hogy Stekovics Baráth Irén egy fajátékokat kínáló asztal mellett olvassa fel a verseit, míg később pedig a színpadon is láthattuk őt. 

Az egyik asztalhoz közeledve figyelmesek lettünk egy ismerős festményre. A kubai hangulatot idéző képet a Graffo alkotóműhely tárlatán láttuk, több, mint másfél éve. Az autót egy utcában ábrázoló festmény már akkor is egyik kedvencünk volt, és íme, Mészáros Szabolcs munkáját itt is megcsodálhattuk.


Felfedeztük S. Horváth Ildikó rézkarcait, Szendiszücs István munkáit, beszélgettünk Balogh István Péterrel, aki amellett, hogy elhozta a festményeit, gitározott is egyet az ismerősök örömére. A mindig mosolygós művész aztán belemerült egyik festményének befejező munkálataiba.

Kicsit még sétáltunk az asztalok között, és megnyugodva vetettük bele magunkat újra a vásári forgatagba, és megállapítottuk, hogy a Művészetek utcája ugyanaz a családias, otthonos helyszín, mint amilyen mindig is volt. 

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás