Nincs olyan, hogy most. A jelenben akarsz élni, de ez már akkor hamu volt, mikor még rá sem gyújtottál. Minden filozófus, minden szemernyit is gondolkodó, nektek azt üzenem, hogy felejtsétek el. Nektek sincs igazatok. Nekem sincs.

A frusztráció a ráció miatt olyan hatékony. Amiben valóság van, az előbb-utóbb mindig bekebeleződik. Sajnos nem ki. Hanem be.

Minden ábrándos lélek, a türelem maga az idő. Ó mily szép, költőhöz illő szavak. A filozófusokat ugye már kiradíroztuk. Az álmodozók léte miben is áll? Ködös remények kergetése - vagy ha hozzáadjuk a türelmet, akkor csendes vágyása (na tessék, megint matek) a valósággal való érintkezés nélkül? Hát cseppet sem. Azt hiszem az álmodozás lényege sokkal inkább abban áll, ereje pedig azért oly hatalmas, mert sokkal több köze van a valóság igaziságához, mint az egyenleteknek vagy megfigyeléseknek. Az ábrándok azért képesek olyan erős mágnesként viselkedni (na tessék, fizika), mert a megvalósuláshoz fűzi őket a remény. Őt pedig megint csak nem kell bemutatni, igaz? (Végre egy kis irodalom...)

Mert vegyünk egy szép gondolatot. Minden porcikája tetszik, hisz mi találtuk ki. Aztán adjunk hozzá időt és reményeket, vagy csak felejtsük el. Lám, egy nap úgy fogjuk látni a valóságot, ahogy szeretnénk. Nem pedig ahogy van... Ez az adag máris kész.

A másik oldalról megközelítve fordulhat elő a veszélyesebb verzió. Mikor a valóság mutatja egy olyan oldalát, ami hogy, hogy nem, több mint kedvünkre való. Ekkor ez befészkeli magát egy olyan zugba, ahol mi sem leljük. Aztán elkezd gyökeret ereszteni, bele az álmokba. Minden bizonnyal élvezi, mert érezhetően szadista típus.

Létezik egy harmadik kombináció is. Ahogy a mesék által megtanultuk, a fő-veszedelem forrása, avagy, az igaz verziója a dolgoknak. Mikor melyik. Ez az eset az, amikor a bennünk nyugvó szép gondolat a valóságban elérhetővé válik, gyökeret ereszt, és mi nem tudjuk hova gondoljunk tovább. Ez a legkellemetlenebb, mert mindkét oldal győzött...

Tehát kétszer hibázhatsz, de ha harmadjára is megteszed, akkor
A, béna vagy
B, a te számod lehet hogy kivételesen nem a három. De ha több, eleve sajnálunk.
C, te sem álmodozó, sem matematikus nem vagy. Lehet hogy nem is ember.

Így tehát, összegezve a tanultakat, vagy levonva a tanulságot: általában három lehetőséget kapsz. Ha szerencséd van, észreveszed mindegyiket, így számolhatod. De legalább a harmadikat megismered. Igen, ha a harmadik verzió van jelen (!), akkor az fog a legjobban fájni, ha nem a C kategóriába tartozol, akkor mindenképp megismered.
Szóval ezt már nem szúrhatod el. Ha elég álmodozó vagy ahhoz, hogy legalább ennyire meg akard érteni ezt a feladványt. Kísérletet. Megoldani az egyenletet. (kezdem felfedezni a matekórák hasznát...) Miután megismerted, gondolj a kiradírozott filozófusokra, akik az időt emlegették, mikor olvastad a szavaikat. Annyira elhitted. Szóval létezik a jelen, de az idő uralja azt is. Ez egy tudományos tény.

Két dolgot tehetsz, ha erre rájöttél, vagy csak elfogadtad, mint állítást. Megbarátkozol az idővel, vagy abszolút semmibe veszed. Ha ez utóbbira törekszel, közlöm, hogy erre maradéktalanul mindig csak utólag leszel képes. De azért sok sikert. Akik a barátkozást választják, elkezdhetik szoktatni magukat a jelen gondolatához. És megírni hozzá a tudományos értekezéseket, lejegyezni megfigyeléseiket, vagy verseket írni. Mindegyik hatékony lehet. Erre nincs recept. Viszont ekkor, de csakis ekkor történhet meg az, hogy az idő és annak múlása, kiterjedése, eleje és vége a jelenné válik. Mikor annyira figyeled és próbálod elkapni, megállítani, visszatekerni vagy előrepörgetni, na akkor találkozol a jelennel. Ezennel el van kapva. Egy szempillanattal mindig le leszel róla maradva, de az ujjai végét érezni fogod a tenyeredben. Puha. Csak remekül álcázza azokkal a rohadt hosszú körmökkel.

Ez egy frusztráció volt.

Most jöjjön a mese:

Nincs olyan, hogy most. A jelen, egy idő nélküli pillanat, körmök nélkül. Az a pillanat, amikor éppen arra gondolsz, hogy milyen jó arra gondolni, ami épp a fejedben van. Mikor ölelsz valakit, és közben olyan, mintha nem gondolnál semmire. Csak arra a pillanatra. Na, az egy jelen. Súly nélküli. Nem mondhat róla sem filozófus, sem matematikus semmit. Még egy költő sem, mert amit felidéz, az már csak egy emlék, amire az idő bizony rátette a kezét. A jelen tehát az egyetlen olyan pillanat, ami bármit is megér. Minden ami jelen van, az valódi. És közben maga az ábránd. Vágyni a jelent, ami csak a valóságban létezik, mert ott történik. Sehol máshol...

A mese rövidebb volt, nem tart annyi ideig elolvasni sem. Ezek után nem tudom hogyan bizonyíthatnám hatékonyabban, hogy melyik áll közelebb az Igazsághoz...