Szerkesztőségünk Karácsony ünnepe előtt sorozatot indít, melyben ismert és megbecsült helyi és megyei polgároktól kérdi meg, mit jelent számukra az ünnep és milyen hagyományai vannak náluk családi körben.

Az alábbi kérdéseket tettük fel:

1. Mit jelent Ön számára a Karácsony?
2. Van-e, ami minden évben állandó, mondhatni tradicionális hagyomány a családon belül Karácsonykor?
3. Ha tehetne mindenki karácsonyfája alá ajándékot, mi lenne az?

H. Vörös Márta, a Körmendi Kulturális Központ vezetője

1.)
Előtte izgulok, hogy jajj, még ne jöjjön, mert annyi dolgom van még addig, és biztosan nem végzek.
Előtte izgulok, hogy jajj, csak jönne már, mert akkor végre nyugi van, kiszakadhatok a hétköznapokból.

Mert ünnep. Mert teljesen más, mint az összes többi évnapok. A család, rokonság ugyan nagyon nagy, mégsem jövünk össze mindenkivel, mert nekik is, ahogy nekünk, megvan a szűk család, akivel együtt kívánják tölteni ezt az időszakot. Két évvel ezelőttig képeslapokat küldtünk egymásnak. Mára felváltotta az e-mail. Ennek nem örülök annyira. A képeslapot úgy választottuk, hogy személyre szabottan, kihez mi illik. A síelős nagybátyám mindig havas fenyőfás, hegyvidékes képet kapott, a mesélős pedig rajzosat. Egyenesen vétek volt olyan lapot küldeni, amiben előre nyomtatott szöveg volt, mert személytelennek ítéltetett.

Elkanyarodtam...

A karácsony két részből áll: a képeslapos, ki írt - jajj, de jó! és a ki nem írt -  mi lehet vele? részből, amikor a lapok sorakoznak a fa alatt, és a másik, szűk családi részből.

Nagyon készülök rá. Sok sütemény kerül ki a kezem alól, mert mindenkinek dukál, hogy a kedvencét megsüssem. Nem marad el a zserbó saját lekvárral, saját dióval, a mézes krémes, az almás-diós-narancsos kreálmány, a grillázsos-meggyes csokitorta saját meggyel. Szenteste a vacsora halászlé és rántott hal evidens, amelyekhez a férjem fogta halak kellenek - az idei esztendő ebből a szempontból szerencsés volt. Kell a töltött káposzta, amit anyukám készített mindig, és aminek elkészítési módját a nagynénimtől kellett megérdeklődnöm, mert azt gondoltam, mindig lesz, aki elkészíti...

Ezek azonban csak a körítések. A lényeg az, hogy 24-én este együtt üljünk le az asztalhoz. Ahhoz az asztalhoz, amelytől nem messze, a ház szinte mértani középpontjában áll a karácsonyfa. A díszek pedig mesélnek... Nem trendi, nem divatos, de tele van történettel, mesével, emlékkel minden egyes ékesség. Egytől egyig köthetők valakihez, akik ilyenkor mindig velünk vannak lélekben.

Az idei karácsony kicsit más lesz, mint amilyen eddig szokott lenni. Új jövevény van a családban: Ákoska. Október 8-án látta meg a napvilágot, személyében ott vagyunk mind, akik valaha körülültük az asztalt, akik a véreink és szeretteink.

A többi nap pedig így, ünnep tájt, amikor azokkal is összejövünk jókedvűen és harsányan, akik azt a szót jelentik: barátok.

Szeretem, hogy sokan vagyunk! Szeretem, hogy együtt lehetünk! És nagyon szeretem, hogy van kinek a kedvében járni, a szárnyaim alá vonni, mint ahogyan azt a tyúkanyó teszi csibéivel...

2.)
Szenteste összejövünk. A fiúk a párjaikkal - most már gyerekkel, babával - és mi. Az öregek. Ajándékozás nincs különösebben, a különös kincs inkább az, hogy együtt lehetünk. Szóval... Ilyenkor ülünk a nappaliban, lessük a fát, és miután megettük a vacsorát, fogunk egy almát. Ez általában az én feladatom, nem tudom..., de mindig így alakul. Szóval fogom az almát, ülünk az asztal körül: a gyümölcsöt felvágom annyi gerezdre, ahányan vagyunk. Mindenki kap egyet belőle. Egymásra nézünk, én azt mondom: „Az év minden egyes napján velünk van, akivel most közösen, egy almát eszünk." Elrágcsáljuk az almát, néha picit sírunk is - főleg én - és valóban tudjuk: mindig együtt vagyunk! Ha baj van, ha öröm, mi vagyunk az elsők! Ez sokkal több bármilyen más ajándéknál: összetartozunk!

3.)
Nagyon jó volna, ha mindenkinek volna kivel megosztania az almáját karácsony este. Tehát tennék mindenki karácsonyfája alá egy almát, hozzá pedig olyan családot, akikkel megoszthatják.

Joós Tamás, a Kőbányai Művelődési Központ igazgatója

1.)
Elsősorban a fenyő illatát - gyermekkoromtól érzem - és a narancsét, amely akkoriban ünnepszámba ment. Gyermekként a sok finom sütit és a kíváncsi várakozást, milyen ajándékot is kap az ember? Felnőttként más: szeretteim körében lenni pár békés és nyugodt napot...

2.) 
A lányok mézes sütit sütnek, s ezzel elmegy egy nap :-)

3.)
Mindenki úgy éljen, hogy ne bánja meg... azaz találja meg békéjét mind magával, mind pedig a világgal.

Prieger Szabolcs, az AGORA Kulturális Központ igazgatóhelyettese

1.)
Plafonig érő fenyőt, folyamatos jövés-menést, s persze a családot, meg a barátokat! Amúgy élnék azzal a közhellyel, hogy "legyen minden nap karácsony", legyünk minden nap olyanok, a másikkal szemben mintha karácsony lenne! Persze nem fog sikerülni, de próbálkozom!

2.)
Igazából nincs, csak most már az a megszokott, hogy kislányom Panna a fő karácsonyfa designer! És persze minden ellenkező információ ellenére mi is eszünk bejglit és halat! :)

3.)
Egy jó karácsonyi dalt, aminek a refrénje már kész, Most írtam! :) 
"Hogy mi a lényeg, az áldott éjjel kapcsolatban?  Szeretet legyen, bárhogyan van!" :) 
Kicsit patetikus, meg giccses, de igaz!

Hufnágel Szabolcs, a Büki Művelődési Központ munkatársa

1.)
Egy pillanatnyi megállás, nyugalom, elgondolkodás...

2.)
Mint általában mindenhol Szenteste, közös családi vacsora rántott hallal és mákosgubával.

3.)
Türelem, tolerancia, egymásra figyelés, emberség - szóval csupa közhely, bár ugye a közhelyek a legnagyobb igazságok, és nagyon hiányoznak ezek a dolgok manapság, de ha ajándékba kapják őket az emberek, akkor talán elfogadják.

Benkő Gábor, a sárvári művelődési központ munkatársa

1.)
Ebben az időszakban sok ember (még talán az is, aki tagadja) többet gondol a spirituális tisztaságra, a szeretetre, valami felsőbbszintű jó befogadására. Hiszek benne, hogy az ilyen pozitív gondolatok sokkal erősebbek, ha egyszerre sok elméből jönnek a világ különböző pontjairól... Mindig úgy képzelem el, hogy a közös tudatunkat meghatározó alaphangulat ilyenkor kap kellő melegséget, amiből aztán akkor is kapunk, amikor nehezebb idők következnek.

2.)
Csak a szokásos: ajándékozás közösen, vacsora, aztán éjféli mise... Én viszont hagyományosan kiegészítem ezt a rutint egy kiadós éjjeli erdei sétával, amikor végiggondolom, hogy is van ez a szeretettel...

3.)
Furán hangzik, de előszöris inkább elvennék a legtöbb embertől. Elvenném a borús gondolatokat, a panaszkodást, a kétkedést, a félelmet, a szorongást, az állandó megfelelni vágyást. Ezektől nem látjuk sokszor az ajándékokat a lelkünkben.