Gustav Klimt munkássága

Mint a bécsi szecesszió egyik legjelentősebb alakja, Gustav Klimt olyan életművet alkotott, ami a világon a legismertebb osztrák festővé tette.

35 éven keresztül a szecesszionisták csúcsán állt, célul tűzte ki a művészet megújítását és a modernizmus nemzetközi áramlatai felé való nyitást.  A Josef Maria Oblich által megálmodott Szecesszió Házában úttörő kiállításokra került sor, melyeket számos botrány kísért. Egy korabeli tiltakozó levélben az alábbi megjegyzés állt a Bécsi Egyetem számára készített képeihez: „Nem a meztelenség és nem a szabad művészet ellen küzdünk, hanem a csúf művészet ellen." A párizsi világkiállításon ennek ellenére Klimt megkapta a nagydíjat a „Filozófia" című művéért, ami által európai hírnévre tett szert.

A sikerek tetőpontján

Művészeti csúcspontot jelentett a Ludwig van Beethoven tiszteletére rendezett kiállítás 1902-ben. Álmában megvalósította teljes művét, melyhez hozzájárult a monumentális Beethoven-fríz, mely ma ismét eredeti helyén, a Szecesszió Házában csodálható meg. Évekkel később Klimt szorosan együttműködött Josef Hoffmannal a brüsszeli Palais Stoclet megalkotásában, és ezzel megalkotta a szecesszió legismertebb művét.

Az ornamentika dominanciájával és az arany erőteljes használatával, melyek a Beethoven-frízt is jellemzik, elkezdődött Klimt „arany korszaka", mely az 1908-ban elkészült, „A csók" című képével érte el csúcspontját.

Kapcsolódó írásunk:

Akik a hátukra is ezt tetováltatják, avagy a festészet múzsája lefizeti a lakberendezőt - Klimt: A csók

2010.08.03. - 01:30 | Enik

Hálószobából anyósvirág kidob, és csók a falra! Ez a poszterfutár cégek egyik topterméke, s van, akik a hátukra is ezt tetováltatják. Minél "halottabb" egy festő, annál szebbek és kelendőbbek a képei. Új sorozatunkban a lakberendezők kedvenc festőit vesszük górcső alá, melynek nyitányaként azon elmélkedünk, miért éppen Gustav Klimt: A csók című festménye az ügyeletes lakberendezési kedvenc.

 

Erőteljes szimbolikájával és dekorativitásával ünnepli az érzéki életkedvet. De éppúgy ábrázolja az emberi létezés sötét oldalát, a halál és az elmúlás fenyegetését. Későbbi munkásságában az „arany korszakot" felváltja a dekoratív expresszionista stílus a színek felé való fordulással.

Portrék és grafikák

Gustav Klimt a feltörekvő polgárság festője, amelynek hölgy tagjait valamennyi alkotói fázisában megörökítette portrék formájában. Adele Bloch-Bauer I arcképe néhány éve a világ legdrágább képei közé tartozik. A portrék mellet Klimt egész életében fontos szerepet játszott a grafika. Csupán a képek mennyisége - a 250 festményhez viszonyított 3000 grafika - is bizonyítja ezen alkotási forma jelentőségét Klimt művészetében. Kimagasló színvonalukkal grafikái az egyik legnagyobb művészeti örökséget alkotják.

Három évtized intenzív munka, számos diadal és viszály után Klimt szélütést kapott, melynek következtében 1918. február 6-án, alig 56 évesen Bécsben meghalt. Temetésére a Hietzinger Temetőben került sor.  Ugyanebben az évben haltak meg szellemileg egyenrangú alkotótársai, mint Otto Wagner, Kolo Moser és Egon Schiele, és ez az az év is, ami a Monarchia bukását hozta.

Gustav Klimt és a nők

Klimt - eltekintve egy korai művétől - a portrék esetében a női portrékra koncentrált. Grafikai munkásságával a művészettörténet egyik legnagyobb erotikus művésze.

Soha nem házasodott meg, és haláláig édesanyjánál élt, ám olyan szóbeszéd keringett róla a századfordulón, mely szerint modelljeivel afférjai voltak, és ez a portrékat készíttető nagypolgári megrendelőivel is megtörtént. Klimt - aki az őt ábrázoló fotókon szerzetescsuhára emlékeztető festőkabátjában gyakran feszes, távolságtartó pozícióban látható -, 14 törvénytelen gyermeket nemzett. 

Az érzékiség portréi 

Vitathatatlan, hogy Klimt munkássága úgy hódol az erotika előtt, mint senki másé. Kifejező szemléltetésében a rajzok zavarbaejtő módon alkalmazzák a fiatalabb, Klimt által nagyrabecsült Egon Schiele erotikus művészetének jegyeit. Klimt azonban nem csak a fiatal nők aktábrázolására korlátozta művészetét, hanem a nőiesség minden formáját megörökítette, a várandósságot éppúgy, mint az idősebb nőket és a testi szépség elvesztését. A kor gondolkodásának megfelelően Klimt számára a nőiesség összekapcsolódott a természettel, melynek ciklikus szabályosságát - a születést és elmúlást - nőkről készült képeiben juttatja kifejezésre.

Művészetének csúcspontján a női alakokat ornamentikás rendszerbe foglalta, mely az arcon és a kézen történő festői eszközökre való koncentrálással egyúttal távolságot teremtett a néző és a modell között. Később ezt a funkciót átvették a színek, amelyek a portrékban külön életre kelnek, és mint ahogy azelőtt az ornamentika, a képek kétdimenziós mivoltát hangsúlyozzák.

A kívánt távolság megteremtése ellenére Klimt törekedett arra, hogy feszültséget is teremtsen a néző és az ábrázolt hölgyek között.

Az „arany Adele"

A ravennai San Vitale-ban látott, 6. századból származó Theodora császárnőről készült mozaik által megihletve állított emléket a női szépség dicsőítésére, Adele Bloch-Bauer képével. Az arany nagy felületen történő alkalmazása a színek messzemenő kizárásával - egy új művészeti hagyomány létrehozása érdekében - egyedi aurát teremtett: ez az, ami megkülönbözteti a bécsi szecessziót más európai központok hasonló áramlataitól. Adele Bloch-Bauer részletesen és finoman megrajzolt vonásai egyúttal megakadályozzák, hogy az ábrázolt személy az anonimitásba süllyedjen.