Halak, elefántok, mókusok - Az Alterába Fesztivál 2014 negyedik napja

Képgaléria megtekintése2014.07.20. - 16:00 | Boros Ferenc, dancspista - Fotók: Waldo, BLH

Halak, elefántok, mókusok - Az Alterába Fesztivál 2014 negyedik napja

Az Alterába Fesztivál negyedik napján a 30Y jelzésű busszal érkező Depressziós állatkertigazgató igazán otthon érezhette magát, hiszen a kerítés túloldalán láthatott Dali képeit megidéző Elefántot, horogra akadt Fish-t és ritka fajta punk mókusokat is. Ezen a napon nagyrészt a rocké és az elmaradhatatlan pogózásé volt a főszerep.

Első körben szögezzük le, hogy a jubileumi, családias hangulatú fesztivált az időjárás is a kegyeibe fogadta. A nap kellő mértékben bearanyozta a helyszínt, melynek főlátványossága a bikinis lányok számának megszaporodása volt a Rába parton. Na de kanyarodjunk is vissza a koncertekhez.

A tegnapi nap letaglózóan pozitív élménye az Elefánt méltatlanul kevés, de annál érzőbb közönség előtt előadott tárlatvezetése volt. Ebben a múzeumban olyan gyöngyszemekre lelhettünk, amit egy nyári vasárnap hajnalban elkapott, 30-as évekbeli némafilm nézése közben él át az ember. Megteremti az atmoszférát, amiben mindent egy kellemes, kékes árnyalatú szűrőn láttat velünk a körülöttünk lévő világból. Dalit idéző szürreális költői képek, eklektikusság, posztsanzon, monumentális gyönyörű melankólia, különleges dallamvilág, jól eltalált ritmusváltások és Szendrői Csaba sajátos hangja, tartalmas szövegekkel megfűszerezve. Az Elefánt ebben a világban vezet minket körül, kísér és sohasem engedi el a kezünk. Szívből kívánjuk nekik a legjobbakat. Jó volt velük merengeni.


Fish! az Alterába Fesztiválon

A terem szétrobbantásával gyakorlók számára tökéletes választás volt a Fish! koncertje, aminek egyik fénypontja a sörösdoboz kinyitás zenekari változatának előadása volt. A túlcsorduló energiával felvértezett ropnivaló punk hard rock-pop a közönség bátrabb részében a pogózás effektet váltotta ki. Fish! lubickolt és a természet többi részében található társával ellentétben szívesen akadt a közönség horgára, vagy fordítva. Jól működött a négy akkord, egy verze, majd egy fülbemászó fogós refrén, hozzá többnyire szerethető jópofa szövegek. Nem akarják megváltani a világot és ez jól is áll nekik. Fanyar cinizmussal szemlélik azt, így a dalok egyvelege hangulatosan szétrobbanó életérzést eredményezett. Máglyarakást sütő nagyszülőknek is bátran ajánljuk, hiszen a zenekar mixerként, habverésben is tökéletesen funkcionálna.

A Jameson színpadon lépett fel az este folyamán kétszer is a körmendi Soulwave együttes. Fodor Máté ismét maximális energiával szedte szét a színpadot, és hallhattuk a legújabb, magyar nyelven megszólaló "Szélcsend" című dalukat is, amit a Jameson színpad előtt ritkaságnak számító, nagyszámú közönség egy része már hangosan énekelt. A második koncertjük után a rajongók "nagyszínpad" skandálással búcsúztak a zenekartól, reméljük, jövőre ott láthatjuk őket a fesztiválon.


Beck Zoli és az ő zenei járata

A hazai underground meghatározó csapata, a 30Y most sem okozott csalódást. A teli szívvel csápoló közönség ismét alámerült Beck Zoliék életmocsarában.  Valahogy úgy néz ez ki, hogy az együttes képes olyan dolgokat, olyan részleteket láttatni velünk, hogy ha építenénk magunknak zsíros kenyérből meg vödörből egy időgépet (meg lehet próbálni, csak lehet, hogy nem fog működni) és felszállnánk a fent említett járatra, megnyílnának előttünk az addig jelentéktelennek tűnő részletek, apró pillanatok, élmények, érzések és puhatalpú lányok birodalma. Hát valahogy így működik ez.

Itt érdemes néhány szót ejtenünk a Depresszió tüneteiről és kezeléséről:

Kezdeti tünetek: Bakancsok, fekete zenekaros pólók, esetleg láncok, hosszú hajak, polgárpukkasztó, néha társadalomkritikus keménység, ordító gitár, dübörgő dob, hatalmas zúzás, rock és metál minden mennyiségben, valamint az elmaradhatatlan őrjöngés.

Kezelése: dalszövegek üvöltése és őrületes pogó.

Ez utóbbihoz kezdőknek álljon itt néhány tanács: ugrálj fel le, vagy egy előre végig nem gondolt irányba. Kezeiddel csapkodj ide-oda, a lábaiddal pedig rugó mozdulatokat imitálj. A legjobb, ha mindezt egy másik táncoló irányba teszed. Amennyiben a tünetek nem enyhülnek érdemes a szomszédunkkal összeütközni, majd egy hatalmas taszító lökéssel megválni tőle. Vigyázat, a túlzottan felgyülemlő ütközés akár áramkimaradást is okozhat (szerencsére pár perc után helyreállt a rend). A kockázatok és mellékhatások érdekében kérdezze meg az együttes frontemberét vagy egyes tagjait.


Közönség a Depresszió koncertjén

Hajnali 1-kor csapott a húrok közé Magyarország első számú punk-rock bandája, az Alvin és a mókusok. Az együttes 21. életévét tapossa és egyértelműen kijelenthető, hogy a kezdetleges szókimondó punk sorok után az utóbbi 10 évben a két káromkodás közötti töltelékszövegek éretté, gondolatébresztővé, társadalomkritikussá és néhol érzelmessé váltak, pozitív fejlődést okozva ezzel a zenekarnak. Az örökzöld nosztalgiaslágerek (Szopjál, Kurva élet, Bizalom) mellett üde színfoltként feltűntek az érzelmesebb dalok (Elbaszott szerelem, Aludj csak) is. Őrült dübörgés, trágár közönségénekeltetés, össznépi pankráció jellemezte az est utolsó fellépőjét.

Éjszaka a google sky map segítségével pedig sikerült megtalálni a körmendi esthajnalcsillagot, ami utcai lámpa alakú volt, a Kisgöncölt pedig azért nem leltük sehol, mert elment űrszénáért, a Nagy Medve pedig az alkalmazás szerint a sátrunkban helyezkedett el. No ezért sem fértünk el benne rendesen, ráadásul törte is a hátunkat. Igaz tehát a pletyka, hogy az Alterába a csillagászat egyik fellegvára.


A Depresszió kis zöld emberkéi

Előző napi képes beszámolónk:

Fékevesztett utazás a Rába parton - Az Alterába Fesztivál 2014 harmadik napja

2014.07.19. - 13:00 | Boros Ferenc, dancspista - Fotók: Waldo

Fékevesztett utazás a Rába parton - Az Alterába Fesztivál 2014 harmadik napja

Az Alterába harmadik napján az Elvis világát megidéző Ed Philips & The Memphis Patrol, a karibi hangzásvilággal megáldott és sokak kedvence az Ocho Macho, az energetikus Vad Fruttik, a tündöklő Péterfy Bori és a megunhatatlan HS7 lépett a színpadra. A hétvégét érezve a nézők száma is megsokszorozódott. A hangulatra pedig most sem lehetett panasz.

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás

Korábbi hozzászólások

jelen 2014.07.21. - 16:21
alvin koncertről hogy hogy nincs egy kép sem?
BLH 2014.07.21. - 16:41
A hivatalos fotós biztosan készített, az esemény facebook oldalán találsz róluk. Nálunk ennyi van - szerintem ez is sok... (minden napról ennyi kb.). Lesz egy összegző írásunk, amiben az éjjeli koncertekről is lesznek fotók, lehet, még Alvin is lesz köztük...
Zozó 2014.07.22. - 09:53
Az Alvinék szombathelyi botránya után , - amikor nem engedték be a sajtót koncertjükre - szerintem nincs sajtófotós, aki 1 képet is pazarolna rájuk. Megmondták nincs szükségük a sajtóra. Kissé nagyképű hozzáállás.

http://www.nyugat.hu/tartalom/cikk/alvin_supernem_sajto_kitiltas
BLH 2014.07.22. - 10:16
Zozó: köszönöm, ennyi! Mi is ott voltunk és "megkaptuk a magunkét" akkor. Ezért nem volt kép a Supernemről sem és Alvinról sem! És amíg fotózunk, nem is lesz.