Előre a múltba! - Az időutazás elkezdődött, megnyílt a XV. Savaria Történelmi Karnevál

Képgaléria megtekintése2014.08.22. - 02:00 | Tamási Boglárka, BLH - Fotók: BLH, Dart

Előre a múltba! - Az időutazás elkezdődött, megnyílt a XV. Savaria Történelmi Karnevál

Augusztus 21-én este a Fő téren dr. Puskás Tivadar polgármester megnyitotta a XV. Savaria Karnevált, majd ezt követően a Forum színpadon a Freak Fusion Cabaret társulata szórakoztatta a nagyérdeműt. A Smidt Múzeum villamoskocsijában eközben megnyílt Sztranyák Zsófia és Bubreg Balázs tárlata, majd a Savaria Slam Poetry értelmezte át a 12 legszebb magyar verset. Nyitónap ide vagy oda, ez még csak az első beszámolónk a háromból.

Végre lecseppent az utolsó csepp Ktészibiosz klepszidrája alapján épített szerkezetben, ami jelezte Savaria polgárainak, hogy ha elfogy a víz, jön a Vesta-tűz, s vele együtt kezdetét veszi a XV. Savaria Történelmi Karnevál.

Már délután élénk forgalmat bonyolított le a Sörtér és a Borok utcája, jól ismert pincészetek és sörfőzdék még jobban ismert nedűi csalogattak. A "diadalív árnyékában" ismét üdvözölhettük az ezüstszínű, "érmére mozduló embert", az Iseum előtti placcon pedig megcsodáltuk a faküllős, 1921-ben épített T-Ford modellt.

A Genius Savariensis Szabadegyetem programjainak kiemelt figyelmet szentelünk a karneválon, így hát a Smidt Múzeum villamoskocsija felé vettük az irányt, amiben Sztranyák Zsófia és Bubreg Balázs tárlata nyílt meg.

Fél nyolc tájban germán szúnyogokat irtó "rotorlapátos harci biga" (értsd: helikopter) némította el egy pillanatra Öreg Város Vásárának polgárait. Eközben a Sörtéren éppen jóféle Sümegi sörhöz majszoltunk nem éppen paleo burgonyacsipszet - reméljük, megúsztuk a "kemikália-feltétet". 

Este 8 órára Szombathely bepréselődött a Főtérre és várta, hogy elkezdődjön a megnyitó ünnepség, melyet a város elöljárói és a Savaria Legio harci díszben csillogó katonái vezettek fel. Ezt követően dr. Puskás Tivadar polgármester köszöntötte az egybegyűlteket.

„Tevékeny résztvevői vagyunk a történelemnek, illetve a történelem felidézésének. Az idei esztendőben 25 helyszínen 250 program várja az érdeklődőket, amik remélem, hogy mindenkit elkápráztatnak. Köszönöm azok munkáját, akik létrehozták ezt a csodát, a legnagyobb historikus játékot itt, Közép-Európa közepén" - mondta el karneválnyitó beszédében a város első embere, majd Szommer Ildikóval karneváligazgatóval és Mérei Tamással, a Savaria Történelmi Karnevál Közhasznú Alapítvány kuratóriumának elnökével együtt hivatalosan is megnyitotta az eseményt, és meggyújtotta az ünnepi lángot.

A megnyitón több születésnapost is köszöntöttek, mivel ezen a napon 14 évvel ezelőtt 10 gyerek látta meg a napvilágot Szombathelyen, akiket Kárpáti Korinna és Elek Márk képviselt a színpadon. Őket egy-egy emléklappal és tortával jutalmaztak születésnapjuk alkalmából. Ünnepelték még a Karnevál arcait, Szőke Norbertet és kislányát, Szőke Nórát, akik a Karnevál Tortáját kóstolhatták meg.

A megnyitót a Freak Fusion Cabaret látványos bemutatója követte, ami nem volt más, mint a múlt századi vándorcirkuszok misztikus világa, némi sötét humorral fűszerezve, varieté hangulatban. Látványos zsonglőr-, akrobata-, légtornász- és burleszk táncjeleneteket láthatott a publikum a hazai underground cirkuszi élet krémjével!

Egy 250 programból álló rendezvénynek értelemszerűen megvannak a húzónevei, kiemelt helyszínei, programjai. Ám ha jól olvassuk a karneválfüzetet és áttanulmányozzuk a programokat, akkor az eseményrengetegben egészen meglepő kincsekre bukkanhatunk.

Ilyen a 12 legszebb magyar vers a Savaria Slam Poetry előadásában - kissé eklektikus környezetbe ágyazva. Hat slammer értelmezte át többek közt Petőfi, Kosztolányi, Radnóti, Ady, Berzsenyi, József Attila, Pilinszky, Babits és Weöres Sándor verseit - mondhatjuk nyugodtan: zseniálisan. Dr. Fűzfa Balázs "bábáskodása" mellett létrejövő projekt véleményünk szerint szép jövő előtt áll, hiszen október 23-án Budapesten, a Magyarság Házában, a várban megnyílik az a "tízszobás" kiállítás, amely - főleg a fiatalok számára - bemutatja a magyar kultúrát Kosztolányi Dezső 10 legszebb szó című kisesszéjére alapozva. A kiállításon a szombathelyi slammerek kapták az egyik szobát, s vele együtt a 10 legszebb közül a gyöngy szót, melyre négy filmet készítettek, s az elhangzott versek közül is négyet előadnak.

Láng Gusztáv örökérvényű mondása, hogy a világon a kultúra az egyetlen dolog, ami attól növekszik, hogy fogyasztják itt is igazolást nyert - az elhangzott versek attól kaptak új "fogyasztókat", hogy új "köntösbe" bújtak, új értelmet, értelmezést nyertek, megtartva és tiszteletben tartva az eredeti művek szépségét, erejét.

Örömmel konstatáltuk, hogy a karneválnyitó idejére pozicionált eseményre teljesen megtelt a múzeum udvara, és Baaj Mohamed Ádám, Krausz Dávid, Mersich Ádám, Rozmán Kristóf, Supán Ádám és Varga Richárd előadásában elhangzott művek értő fülekre találtak. A T. Olvasó nem késett le semmiről: vasárnap 21 órakor ugyanitt ismét megtekinthető lesz az előadás, s hallhatnak többek közt olyan sorokat, mint a "Húzd rá tesó, válj eggyé a mikrofonnal"...


A csütörtöki nap további beszámolói:

Szombathelyi Nap a Sörtéren - Savaria Karnevál 2014

2014.08.22. - 04:00 | vaskarika.hu - Fotók: Markó Martin

Szombathelyi Nap a Sörtéren - Savaria Karnevál 2014

Négy szombathelyi zenekar koncertjével debütált augusztus 21-én a Sörtér. A Lunchbox, az Újvilág Utca, Szatmári Juli és zenekara, valamint a Mokka Tribute szórakoztatta a tér népes közönségét.

 

 


Prometheus Cirkusza Savariában - Tüzes játék a Történelmi Témaparkban

2014.08.22. - 03:00 | Büki László 'Harlequin'

Prometheus Cirkusza Savariában - Tüzes játék a Történelmi Témaparkban

A magyar és német tűzvarázslók, tűzzsonglőrök és artisták műsora augusztus 21-én, csütörtök este fél 10-kor kezdődött a Történelmi Témaparkban. Prometheus cirkuszának közreműködői voltak: Freak Fusion, Xandro és a Faszination Feuershow, Mare Temporis Alapítvány, Artistica Anam Cara, Rumi László és a Kopula '96 Kft.

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás

Korábbi hozzászólások

Kárpáti Zoltán 2014.08.23. - 13:18
Nagyon szép gesztus volt, hogy meghívták az "Újkori Karnevál" gyermekeit a megnyitóra. A baj csak az, ha vendéget hív valaki, annak illik megjegyeznie a nevét is. A megnyitó kommentátora is hibásan szólította és a fenti tudósítás is hibásan írja le az unokám nevét: KÁRPÁTI KARINA (és nem Korinna) . Talán ha az oklevélből olvasták volna, nem hibáznak. A szervezőknek lehet, hogy kis hiba volt, de nekünk nem. Javaslom, hogy a jövőben ha meghínak valakit NAGYBETÜKKEL írják a nevét, így talán az érintettek is el tudják olvasni.
Egy "büszke" nagypapa, mert (még ezek után is) nekünk mégiscsak a 14 éves unokánk KARINA volt az est és a megnyitó éke.