A Csernus Imre estek igazi show-műsorok. A show-mester színpadra lép, és kezdődik a közel kétórás felhőtlen szórakoztatás. Humor, gúny, szarkazmus, látványos gesztusok, óriási kacaj - nemcsak a nézők részéről, Csernus is szemmel láthatóan élvezi saját poénjait -, olykor szigorú számonkérés, jó adag trágárság, és ha időnként ismétli is önmagát, a Csernus-rajongóknak sosem kell csalódniuk. Szellemi tanítójuktól pontosan azt kapják, amire vágynak: felszabadító vagy olykor földbe döngölő gondolatokat kellemes kikapcsolódással egybekötve. A produkció gondosan komponált: a műsor elején Csernus kiszúr néhány embert a nézők közül - véletlenül sem az első sorból, hiszen oda azok ülnek, akik feltétlenül szerepelni akarnak -, majd kellemetlen kérdésekkel bombázza őket: miért jöttek ide, önszántukból vannak itt vagy csak elcipelték, elégedettek-e az életükkel, van-e önbizalmuk, lúzernek érzik-e magukat stb. Az erősebbek lelkesen válaszolgatnak, ám mindig akad, aki zavarba jön. Ők talán elfelejtették, hogy egy Csernus estre nem árt felvértezniük magukat, minimum egy középkori páncéllal. Természetesen mindig van valaki, aki kellőképpen exhibicionista ahhoz, hogy felmenjen a színpadra, vállalva a megmérettetést.

Csernus a kiútról mesélt az MMIK-ban. A pszichiáter úgy gondolja, sikerünk elsősorban a saját kisugárzásunkon múlik. Ha például valaki azért megy el az estjeire, mert őszintén érdekli, minden bizonnyal lesz foganatja, ám aki csak ül ott, mint a birka, sosem lesz sikeres. A legtöbb ember parázik, különösen a váratlan helyzetekben. Azt szeretjük, ha az életünk kiszámítható, mert akkor biztonságban érezzük magunkat. A váratlan szituációkban leblokkolunk, mert nem számítottunk rá. Egy Csernus által megszólított férfi például azt mondta, hogy ő semmitől sem fél, mire válaszként azonnal gúnyzápor özönlött rá. Egy adott problémából kétféleképpen kereshetünk kiutat: felnőttként vagy felnőttnek látszóként. A problémamegoldás első lépcsője a konfliktus megfogalmazása. Mondhatom, hogy jól érzem magam, egészen addig, amíg nem szembesülök valamilyen krízissel.

A felnőttként viselkedő ember mer egyes szám első személyben beszélni magáról, a felnőttséget mímelő hárít, és úgy fogalmaz, hogy az „ember". Nem azt mondja, én félek, hanem azt, hogy az „ember" fél. Ha félek a fájdalomtól, akkor is azt mondom, hogy jól vagyok, ha belül valami marcangol. A kiúthoz érzelmi intelligenciára van szükség, legyek tisztában az érzelmeimmel, tudjam őket elfogadni, képes legyek beszélni róluk, okulni belőlük, és megváltoztatni az életemet. Az önbizalom saját magam tiszteletével kezdődik. Az önbizalom nem jön saját magától, rengeteg befektetett energiát igényel, viszont előbb-utóbb megtérül.

A kiút következő állomása az erőforrások feltérképezése. Ennek alapvető eleme az önmagunkhoz való őszinteség. Az őszinteség egyáltalán nem kellemes dolog, kegyetlenül tud fájni, Csernus szavaival: „az őszinteséggel seggbe kúrjuk az egónkat". A hazug ember könnyen felismerhető, ugyanis nem tud őszintén mosolyogni, csak vigyorog. Az őszinte ember megkönnyebbül, miután kimond bizonyos dolgokat, a hazug viszont egyre feszültebbé válik. Saját magunkat a tükör előtt tesztelhetjük, tudom-e őszinte mosollyal mondani a tükörképemnek, hogy boldog vagyok? Vagy csak kényszeredetten vigyorgok? A mai ember legnagyobb problémája, hogy masszív egója van, de nincs önbizalma.

A masszív ego jellemzői:

- Istent játszik önmaga előtt
- mindent sokkal jobban tud másnál, mindent képes saját maga megoldani
- nehezen kérnek bocsánatot
- nehezen változtatnak

Az őszintétlenség következménye, hogy a nők maszkulinként kezdenek viselkedni, mert azt hiszik, attól, hogy ők hordják a nadrágot, jobban fognak érvényesülni. Aki nem őszinte, előbb-utóbb feszültté válik, és ez a feszültség egyre inkább növekedni fog. Az őszinteséghez gyakran a legmélyebb poklot kell megtapasztalni, mert csak akkor érzünk elég elszántságot a változtatásra, ha kegyetlenül szenvedünk. Ahhoz, hogy önbizalmunk legyen, sikerélményre van szükségünk, ez viszont őszinteség nélkül nem megy.

A következő teendőnk az önbizalom növelése. Újszerű konfliktusokra van szükségünk, melyekbe önként ugrunk bele, ez a konfliktus lehetőleg ismeretlen legyen, és olyan, amitől félünk. Vállalkozásunkban ne gátoljon se az öröm, se a fájdalom. Vagyis: kerüljük a rutint, mert abból nem születik kisugárzás. Ha nincs önbizalmam, akkor nem szeretem magam. Ilyenkor a szeretetéhség dominál, mindenáron másoknak akarok megfelelni, hogy tőlük kapjam meg a szeretetet. Ettől megalkuvóvá válok, vagyis lemegyek kutyába. Ezt a színpadra hívott fiatalember az instrukcióknak megfelelően gyönyörűen illusztrálta is, miközben Csernus a hátán üldögélt.  Aki pedig szeretetéhségében megalkuszik, az szeretetkurvává válik. A felnőtt ember képes arra, hogy nyugodtan beszéljen azokról a dolgokról, amiken átesett, mert fel tudta dolgozni, sőt, azt is ki tudja mondani, hogy én vagyok a felelős. Nem a házastársam, nem a főnököm, nem a társadalom, hanem én. Ha viszont továbbra is az istent játszom, akkor megszűnik az intuícióm, és többé nem leszek képes észrevenni az apró, kifinomult jeleket.

Sokan nem szeretik Csernus stílusát, mert túlságosan erőszakosnak tartják, mások rajonganak érte; egy biztos, ezen az estén is több megfontolásra érdemes mondat hangzott el, melyeket nem árt, ha követünk.