November 15-i műsorotokat az Ungaresca Táncegyüttes volt igazgatója, a 70 éves Horváth János "Gedi" tiszteletére állítottátok össze. Gedi megkerülhetetlen személyisége az Ungarescának, miben áll az ő jelentősége, mit köszönhet neki az együttes? 

Csollányné Horváth Kriszta: Gedi élete maga az Ungaresca. Mi gyerekként ebbe nőttünk bele, hétvégéken ott voltunk a próbákon. A család élete is az Ungaresca köré épül, hiszen Győzővel mindketten visszük tovább azt, amit tőle tanultunk. Szuggesztív egyénisége, embersége, kiemelkedő műveltsége és sokszínű látásmódja ritka és követendő példa. Mind az autentikus, mind a táncszínházi műveiben olyan társadalmi jelenségekre, problémákra, aktualitásokra hívja fel a figyelmet, amit táncban közöl és mond el a nézőnek. Nagyon jó közösségépítő és összetartó az ő személye. A keze alatt felnövő táncosok és a mai fiatalok is tisztelettel néznek rá. Más a próba hangulata, ha Gedi bejön egy éppen készülő koreográfiát megnézni, elemezni és segítő szándékkal véleményt mondani. Az együttes neki köszönheti, hogy még mindig él, létezik és dolgozik. 

Horváth Győző: Gedi teljesen megkerülhetetlen. Ha Ő nincs, akkor az Ungaresca Táncegyüttes nem létezne. A táncegyüttes egy olyan szellemiséget, szellemi műhelyt köszönhet neki, mely különböző a többi táncegyüttesi műhelyektől. A pesovári szellemiség tovább éltetését és Pesovár Ernő munkásságának fennmaradását biztosította. A táncosok apjukként tekintettek és tekintenek Gedire. Meghatározott irányvonalat és útmutatást adott, melyen most is halad az együttes.

Mit lehet tudnunk a jubileumi műsorról, milyen tájakra kalauzolja a nézőt és milyen táncokat villant fel onnan?

Kriszta: A műsorban válogatást láthatnak Gedi kedves, számára fontos alkotásaiból. Ő válogatta össze, mit szeretne a közönségnek megmutatni több évtizedes munkásságából. Autentikus és táncszínházi művek egyaránt lesznek a műsorban. A műsor első felében az Ungarescának, a másodikban a más együtteseknek készített koreográfiái, illetve az együttes jelenlegi vezetői és koreográfusai által készített kedvencek szerepelnek. Vendégegyüttesek is fellépnek olyan művekkel, melyeket Gedi nekik készített anno.

Horváth János Gedi

A méltó ünneplés mellett lesz különlegessége, egyedisége - akár személyi, akár tánctörténeti - az eseménynek?

Kriszta: Az ünnepi műsor előtt délután beszélgetés, fórum lesz Vas megye táncairól, táncos szakembereiről és Gediről. Ebben végigkalauzoljuk résztvevőket Gedi több évtizedes munkásságán, s mindezt egy kiállítás képeivel is színesítjük.

Győző: Az egyedisége az eseménynek, hogy maga a Gedi szellemiségét, gondolkodásmódját próbáljuk a koreográfiáin keresztül megmutatni.

Hogy látjátok a néptánc helyzetét napjainkban, biztos az utánpótlása, lesz, aki továbbviszi, továbbörökíti ezt a csodás hagyományt?

Kriszta: A tánc helyzete manapság nem könnyű. Ez egy verejtékes, izzadságszagú műfaj, ahol nem lehet rövid, könnyű munkával eredményt felmutatni. Kitartás, sok év hosszú munkája kell ahhoz, hogy a táncosok a néző felé hitelesen tudjanak közvetíteni értékeket a magyar néptánchagyományok színpadra állításával. A néptánc egyfajta életforma, sok lemondással jár, de tartalmas, mélyen gyökerező közösségeket épít. A mai elkényelmesedett világban senki nem szeret fáradtságos munkával sikert elérni. A könnyen megszerezhető, hamarabb sikert hozó műfajok előnyben vannak. De szerencsénkre nagyon sok szülő gondolja úgy, hogy gyermeke olyan közösséghez tartozzon, ahol értéket kap és értéket közvetít. Sok gyerek nálunk tapasztalja meg azt, hogy ő is kerülhet középpontba, ő is tudhat valamit jobban, mint a másik gyerek, ki mer állni a többiek elé és magabiztosabb lesz. Nagyon sokféle lehetőség áll a gyerekek előtt a szabadidő eltöltésére, de aki belekóstol ebbe a műfajba, az itt marad hosszú évekre. A gyerekek előtt ott a felnőtt táncosokból álló Ungaresca, melynek tagjai valamikor szintén óvodás korban kezdték el a táncolást.

Győző: Habár a néptánc helyzete nem túl rózsás a mai időkben, mindig vannak, akik érzik annak a súlyát, hogy a kultúránkat, hagyományunkat őrizni és ápolni kell. Talán egyre többen lesznek, akik felismerik ezt a dolgot. Azt hiszem, a mostani műsor nagyon jó példa erre a folyamatosság és a továbbörökítés tekintetében.

Ha meg lehetne osztani egy történetet, ami Gedi személyéhez köthető, mi lenne az?

Kriszta: Számomra mindig a Don Quijote főszereplőjeként marad táncos példakép és életre szóló élmény. Amikor legutoljára táncolta, már nem huszonéves volt, az ötödik X-et taposta. Ott álltunk a függöny mögött és izgultunk, csak nehogy valami baj történjen, megsérüljön stb. Ez a koreográfia tükrözi Gedi egész életét, mert ő is állandó harcot vívott az együttesért. De szerencsére nem hiábavaló szélmalomharcot, hiszen az Ungaresca most is van, létezik és azon leszünk, hogy még sokáig létezzen is.

Csollány Panka: Az én történetem akkor játszódik, mikor 3 éves voltam. Gedi papa a Don Quijote-t táncolta, amiben nincs rajta ing, se csizma, csak egy fekete mellény és egy szakadt aljú nadrág. Nagyon zavarhatott a viselete, ezért hangosan megjegyeztem hogy "a Papára legalább egy csizmát adhattak volna..." Persze ezt pont akkor mondtam, mikor síri csönd volt, és még a zene sem szólt. Mivel még nagyon kicsi voltam, ezért nem emlékszem rá, csak a Papa mesélte nekem.

Geider Gabi: 15 éve meghatározó szerepet játszik az életemben a néptánc. Először a Lókötő V. tagja voltam, majd 11 évesen kerültem át a Mákvirág csoportba. Ekkor a próbák már az MMIK alagsorában voltak. Egyik alkalommal én érkeztem elsőnek, még nem volt ott senki a csoportból. A próbaterem és Gedi bácsi irodája közös folyosón van. Még friss Mákvirágosként nem tudtam, hogy az a Gedi bácsi irodája, és ha bekopogok az öltözőkulcsért, ő fog ajtót nyitni. Emlékszem, hogy tömény cigarettafüst áradt ki, és én csak hebegtem-habogtam, hisz tudtában voltam annak, hogy ő A Gedi bácsi!

Négy éve vagyok tagja az Ungaresca Táncegyüttesnek, hihetetlenül nagy hála és tisztelet Gedi bácsinak! Felfoghatatlan számomra, hogy azokkal a számokkal léphetek a színpadra, amelyekkel ő koreográfusi díjakat nyert már azokban az években, amikor én még meg sem születtem. Már tánciskolás koromban ámulattal figyeltem a munkáját a nézőtérről is a nagyok előadásában, és most én is ott leszek a színpadon. Örülök, hogy a köszöntés részese lehetek, boldogságos szülinapot, és jó egészséget kívánok! A táncommal is!

Pup Ádám: Gedi bácsi nevét ha hallom, egy kék overáll és egy szigorú tekintet jut eszembe, ami siheder koromban beleégett a retinámba! Amikor először álltam be a Bujdosó álma c. koreográfiába, akkortájt nem épp voltak úgy kifejlődve az izmaim, mint most. :) Eljött az ominózus pillanat, az emelés, és én csaknem Gedi bácsi ölébe ültettem a lányt, de szerencsére sikerült az emelés. Utána viszont kaptam egy olyan tekintet, hogy azóta nincs gondom az emeléssel... talán!

Steindl Dániel: Csak egy kis rövid emlék jut hirtelen eszembe, amikor Lengyelországban (Zywiec) jártunk, és ha álló kisautóban is, de egy rövid ideig Gedi sofőrje lehettem! Azért ez nem semmi Egy képet is tudok küldeni az esetről. 

Iker Áron: Emlékszem, azután a műsor után történt, amikor először táncoltunk együtt - még tánciskolásként - az Ungarescával (ráadásul pont azokat a vasi táncokat, amelyekkel ezt a műsort is zárjuk). Ezen a műsoron mi, az akkor hamarosan felkerülő nemzedék egy önálló koreográfiát is előadhattunk. A srácokkal éppen arról beszélgettünk a büfében, hogy milyennek éreztük belülről a műsort, amikor odalépett hozzánk Gedi. Egyesével gratulált nekünk, és kijelentette, hogy a jövőben szeretne nekünk, fiúknak egy koreográfiát készíteni. Sajnos ez végül nem valósult meg, de számunkra ez talán akkor a lehető legnagyobb dicséret volt, hogy érdemesnek tart minket erre!

Szabó Orsolya: Amikor még kicsi táncos voltam, emlékszem, sokszor hallottam Gedi bácsi nevét. Mindig mindenki olyan nagy tisztelettel és szeretettel beszélt róla. Aztán amikor nagyobb rendezvények voltak, és ott volt Gedi bácsi is, emlékszem már jó előre azon izgultunk, hogy most köszönni kell neki. De milyen boldogok voltunk, amikor visszaköszönt. Nem igazán tudtuk akkor még, hogy mitől, de azt igen, hogy valamiért fontos nekünk és mindenkinek. Aztán ahogy nőttünk, úgy változott át ez a "félelem" csodálattá. Talán azt tudom mondani, hogy egyfajta példaképet látok benne és az életében. Sajnos személyes történetem nincs, amit el tudnék mesélni, de úgy gondolom, nincs annál személyesebb, mint hogy azt a táncot táncolhatom/táncolhatjuk, amit ő álmodott meg. És most már én mondhatom a kis ovis táncosaimnak a nagyobb rendezvényeken, hogy gyerekek, köszönjetek a Gedi bácsinak!

Stéger Anikó: Szerencsésnek mondhatom magam, mert táncosként hosszú éveken keresztül dolgozhattam együtt és tanulhattam még egy olyan kvalitású koreográfustól, mint Gedi. A próbáin megvolt az egyensúly a fegyelem és az önfeledt szórakozás közt. Úgy emlékszem, amikor rátalált Kiss Feri zenéire és elkezdte foglalkoztatni a táncszínházi műfaj, - akkor még dohányzott - hosszú órákra bezárkózott az átláthatatlan, kis füstfelhős irodájába, és addig hallgatott egy dalt az albumról, amíg össze nem állt mozdulatról mozdulatra a fejében a teljes színpadkép és koreográfia. Ezután kijött, és a kiszemelt táncosokat „elvitte a balettbe ugrálni." (az MMIK földszinti balett terme - a szerk.) Néhány órával később a teljes számot már a próbateremben gyakoroltuk. Koncentrációt követelt, de a humornak azért mindig hagyott teret. Nem sértődött meg például akkor, amikor a fiúk az Üvegtigrisből ismertté vált sorokkal kezdtek el élcelődni, ami azóta anekdotává vált:
- Emeld a lábad, keményen! Tartsd a kezed!!
- Igen, főnök!
- Ne hívj főnöknek!
- Bocs főnök.

Horváth Zoltán: Gedivel kapcsolatban nehéz egy történetet leírni, hiszen életemnek, mindannyiunk életének meghatározó személyisége, így rengeteg közös élmény fűz hozzá engem is. Alapvetően elmondhatom, hogy a második családomnak választott Ungaresca Táncegyüttes meghatározó szellemi vezetőjeként „második apámként" formálta, formálja az egyéniségemet. Talán egy kedves, az idő távlatában kissé megfakult élmény jut eszembe. Dániában szerepeltünk és eljutottunk Billundba a Legolandba. Ott Gedivel és még egy-két, akkor még fiatal táncossal mentünk végig a parkon. Gedivel együtt kipróbáltuk a játékokat és nekem akkoriban furcsának tűnt, hogy egy az édesapámnál „idősebb" ember milyen felszabadultan tud együtt játszani velünk. Ekkor fedeztem fel a szigorú, de rendkívül következetes embernek a játékos oldalát.

Kovács Ferenc: A legnagyobb élményem Veled az utolsó Lengyelország, amikor csak Te voltál velünk. Nagy szerencsénk volt, végig zuhogott az eső, pedig hatalmas színpadokat állítottak a fellépőknek - mégsem tudtuk kihasználni. Láttuk, mert táncoltunk, amikor nem esett. De szinte az egész fesztivált elmosta az eső. Nos, ezért is fogyott el az a sok pia, amit erre az útra vittünk. 2005., Lengyelország. Hatalmas szálloda, mindent próbáltunk ebéd után, hogy a fellépés flottul menjen.
- Gedi, egy Unicum?
- Jöhet!
És rágyújtott a cigijére, mi meg csak szívtuk. Így volt a próbateremben is, mikor mindig bejárt hozzánk, és itt-ott kijavította a koreográfiákat. Ha útról volt szó, ha próbáról, az ő jelenléte mindig tiszteletet tükrözött a táncosok iránt. Mikor felkerültem a nagy együttesbe, odajött és azt mondta:"Itt egy videókazetta, rajta négy koreográfia. Tanuld meg!" Hazavittem és megtanultam, így kerültem be a Küküllőmenti táncokba a 45 éves jubileumi műsoron. Győző helyét kaptam, és később minden számban, amit az Ungaresca táncolt. A legnagyobb alkotása számomra a "Kiss Feri félidő". Kiss Ferenc zenéjére feldolgozott koreográfiáit a mai napig visszahallom. Ezt a táncszínházat nagyon szerették, szereti a közönség. Remélem sokáig látom őt, amit tőle kaptam, azt az érzést nem tudnám leírni, sem elmondani, valószínű könnybe lábadna a szemem, ahogy most is. Szeretlek öreg! Élj soká!

Kapcsolódó írásunk:

„Nem a pacsirta fontos, csak a dal" - interjú Horváth János 'Gedivel', az Ungaresca leköszönő igazgatójával

2008.12.05. - 07:00 | Horváth Eszter 'Maszi' - Fotók: Büki László 'Harlequin'

Csaknem fél évszázados koreográfusi munkássága után idén december 31-én vonul nyugdíjba Horváth János 'Gedi', az Ungaresca Táncegyüttes igazgatója. November 29-én, az együttes "Örökség" című műsorával búcsúzott el a közönségtől és művészeitől, de nem örökre. A tánctól sem fog, nem is tud és nem is akar egészen elszakadni: megírja az együttes történetét, illetve tanácsadóként segíti majd utódai munkáját. Interjúnkban egy sikerekben és történetekben gazdag életpályából adunk felvillantást.