"Látszólag kevésbé jelentős dolgok válnak az életben felejthetetlenné" - állt gyermekkori emlékeid megidézéseként sárvári nyitóbeszédedben. Később is meghatározói, felejthetetlen momentumai lettek életednek a kevésbé jelentős dolgok?

Rendkívül rossz a memóriám - leszámítva a művészetit -, mert képekre, zenékre évtizedek múltán is képes vagyok emlékezni, nevekre rövid távon is nehezen. Van is belőle bajom. Természetesen vannak az életben olyan dolgok, amiket nem felejtesz el, de nekem pl. Édesanyámmal kapcsolatosan is főleg kis szilánkok maradtak meg élesen, és bizony, ha rá gondolok, mindig ezek tolakszanak az előtérbe. Azt hiszem, hogy ezek valójában valamiért nagyon fontos emlékek, csak még nem tudom az okát.

Ismét a beszédedből idézek: "Munkáiddal tedd szebbé a világot, amelyből kiveszőben van a szépség." Keresztapád, Jambrich Ignác sári plébános írta ezt egy könyvbe. Hogy látod mai fejjel az idézet üzenetét, realitását?

Ami a szépség sorsát illeti, hát ez nem egy olyan régi idézet, talán 1987-ből származik. Persze itt mindjárt relativizálni lehet a szép fogalmát, de ami engem illet, igen, fogyni látom. Egyre kevesebb az érintetlen táj, a szépen megmunkált, patinás épület, fogynak a növények és, igen, lassan verebet is alig látni. Gyerekkoromban a legközönségesebb madár volt. Volt. Bár gondolom, hogy mondjuk az orosz konstruktivizmus kedvelői számára súlyos testi sértés lesz, amit mondok, de bizony a hagyományos értelemben vett művészi szép is szinte teljesen felszámolódott a 20. század viharaiban, és ez nem jó. Merthogy az emberi léleknek ilyenre is szüksége van, nemcsak mondjuk a minimal art-ra. Évtizedek óta úgy tekintenek a tájképfestészetre, mint valami ócska, a múltból itt felejtődött, gagyi dologra. Legalább az ő memóriájuk is lehetne annyira jó, hogy Kandinszkij pontosan ilyenekből bontotta ki az annyira sokra tartott absztrakciót. Vagy vegyem Mondrian "Fa" sorozatát? Ma meg nem lehet szabadban dolgozó festőt látni. Az egész műfajt odadobták a giccsőröknek. Gyulán szoktak a jobb tájképfestők találkozni, van néhány valóban jó is, de az átlag...

A szimbolizmus, a realizmus és a posztimpresszionizmus világát vallod magadénak. Miért eme "régimódiság"?

Miért a régimódiság? Mert nem kell, ami ma van, pontosabban, ami itt van. Van jó figurális festő, hogyne: Spanyolországban, meg Szerbiában, az USA-ban, Oroszországban, Kínában stb. Mind fiatalok. Leesne az állad, igaz, van egy öreg latin is, az is elképesztő. Ami az elavult posztimpresszionizmust illeti: van itt két haverom a facebookon, egy holland és egy ukrán. Mindketten nemrég költöztek Párizsba és nagyszerűen megy nekik a szekér, mert ott ennek is nagy galériahálózata és közönsége van. Ez a kirekesztősdi - kizárólagosdi az olyan provinciális helyeken van csak, mint sajnos mi. Ebből az elmúlt 28 évben semmit nem tanultunk. Mint a szocreál idején: aki nincs velünk, az ellenünk van. Tapasztaltam ezerszer, éppen most is, de én nem állok be a sorba, nem az én stílusom. Kissé felforralom néhány agy vizét, amikor pont Adytól veszem az idevágót: "nem leszek a szürkék hegedőse..."

Saját magad kísérletezted ki a technikádat a főiskola elvégzése után. Ez miben áll, mitől torjays egy festmény?

Ezt a szín dolgot tapasztaltam a nagykőrösi telepen is, amikor nagyrészt egykori Károlyi-tanítványokkal dolgoztam együtt - mindegyiken látszott ez a hatás. Nagy foltban dolgoztak, eltérő egyéniségek voltak ugyan, de mindben volt valami közös. Ahogy az ecsetet kezelték, ahogy a színeket modulálták. Ez nem rossz, hiszen valahol meg kell tanulni, de ha magadra vagy utalva, akkor sokkal több helyről kell összehalásznod a tudást: a természetből, régi mesterek munkáiból és főleg tanulni abból, ami nem sikerült. Keresni-kutatni, miként lehetne valami olyant elérni. Az én palettámon nincs sok szín, és azt sem mind használom, talán 6-7-et. Zöldeket nem használok, okkereket, sziénákat, barnákat is alig. Mindet alapszínekből (vörös, sárga, kék) keverem ki.

Foglalkoztat a keresztény mitológia, a misztikum, a szellemvilág, a "titok". Ez hogyan jelenik meg alkotásaidban?

Nemrég festettem egy keresztre feszítést, amivel nagyon elégedett vagyok, mert ki tudtam fejezni a drámát. Hagyományos a dolog, de az én színeimmel és atmoszférámmal. Vannak mitológiai képeim is. Mindezek a monotypekben még gazdagabban érvényesülnek, mert ott még szabadabban formálom a dolgokat. Szerintem csupa titok és misztérium vesz minket körül, csak éppen a nagy rohanásban a többség már észre sem veszi. Úgy csinálunk, mintha csak az létezne, amit meg lehet fogni, enni, vagy bele lehet ülni. Elég szánalmas hanyatlás.

A képeimen, ha egy tájat festek, annak is lehet olyan színatmoszférája, hogy feláll az ember hátán a szőr, nem véletlenül írtam szellemekről könyvet. Sétálni az alkonyi erdőben télen, hóban. Érdekes érzései támadnak az embernek. Vagy egy temetőben, vagy egy elhagyott kastélyban.

Sárváron nyílt legutóbb tárlatod a Galeria Arcisban. Hány év munkáját ölelik fel a kiállított festmények, grafikák?

A sárvári tárlat a komolyabb, nagyobb kiállítások egyike. A Galeria Arcis rangos kiállítóhely. Kicsit megkésve jutottam ide, de nem későn, és ha arra gondolok, hogy egy év múlva nagyapám is bemutatkozhat, nagy öröm fog el. A képek zöme öt éven belüli, de legalább 2007-2008-tól való. Becsúsznak persze régebbi munkák is és megdöbbenve láttam, hogy több képet hoztak be a közönség soraiból. Ezek nagyon régi, már általam is elfeledett munkák, amiket archiválok, amint lehet.

Ezek a te tulajdonodban levő művek, vagy gyűjteményi anyag?

A képek 98%-a egyébként a saját tulajdonom, egyetlen nagyobb művet, a "Máriát" kértem el gyűjtőtől. Nem szeretem bolygatni képeim tulajdonosait. Arra ott a gyűjteményes kiállítás, 2009-ben 114 mű volt az MMIK-ban. De elárulom, van olyan kép, amely hamarosan messzi vándorútra indul.

Ha létezik festői, alkotói ars poeticád, mi lenne az?

Ars poetica? Hát talán egyrészt az, hogy vagy pénz, vagy művészet, s hogy a jó munka tudata a legnagyobb jutalom, másrészt, hogy olyan minőségi képeket kell festeni, hogy minden bonyolult mondanivalója mellett a Málcsi néni is elandalodjon előtte.

A polgári, mindennapi életre vetítve mit tartasz emberként, értékként a legfontosabbnak?

Mindenki legyen hű azokhoz a dolgokhoz, amiben hisz. Ha az illető az ellenkezőben hisz, mint én, neki is azt mondom. Ezt tudom becsülni. Az itteni sajtóban is van olyan ember, akiről tudom, hogy soha nem írna rólam, mert nem kedveli a művészi felfogásomat, a világlátásomat. De ez jó, mert benne soha nem fogok csalódni. Mit is énekelt a Korál 1978-ban? "...jobb egy őszinte ellenség, mint egy jó barát, aki holnapra elhagy."

Kapcsolódó írásaink:

(V)alternatív háztűznéző, avagy szubjektív helyzetjelentés Torjay Valter műterméből

2013.04.04. - 00:10 | FrankenVi - Fotók: Büki László 'Harlequin'

A hűvös, roppant szeles ám napfényes péntek délután egy márciusi napon szívmelengető időutazással ajándékozott meg. Egy művész műtermébe lépni kicsit olyan, mintha az alkotó saját lelkébe engedne bepillantást. Ritka és értékes élmény. Feltárt csoda és elhallgatott valóság. Hisz mindaz, amit egy ilyen helyen találunk, az annak a varázslatnak a része, amiből mi a legtöbbször csak a végeredményt látjuk. A része ennek, de közben semmi egyebet nem árul el magáról az alkotásról, mint hogy itt készült. Egy műterem mégis épp emiatt marad vonzó. Csupán sejtet, a megoldással kecsegtet, de közben sosem ad végleges megoldást. Sem az alkotó, sem a kívülálló számára...

A konzervatív jóbarát, aki agyban fest - Torjay Valter kiállítása a Magházban

2013.03.10. - 12:25 | FrankenVi - Fotók: Büki László 'Harlequin'

Torjay Valter kiállítása a Magház padlásterében valóban olyannak hat, amilyen az a rögtönzött „körbevezetés" lenne, amelyet a művész tarthat otthonában, miután az a bizonyos (vagy inkább jóval több bizonyos - ahogy a megnyitóra érkezők száma is mutatta) csengetés elhangzott. A Jóbarát pedig belép, legyen az régi vagy új, és akaratlanul is otthonos érzés keríti hatalmába, és ez nem a padlástérnek köszönhető...

Keresztmetszetben a szimbolizmus, avagy a hangulati festészet - Torjay Valter tárlata a könyvtárban

2012.02.23. - 00:30 | Leila - Fotók: Dart

Hangulatok, érzelmek elevenednek meg a festővásznon, a művész lelkiállapota tükröződik vissza a képekről, és persze ott vagyunk mi is: örömeinkkel és bánatainkkal, hogy sajátosan értelmezhessük az alkotásokat. December 22-én nyílt meg Torjay Valter festőművész kiállítása a Berzsenyi Dániel Könyvtárban.

Impressziók egy kiállításról, avagy újabb titkok Torjay Valter családjából

2011.12.27. - 12:45 | vaskarika.hu - Fotók: Büki László 'Harlequin'

„Egy impresszionista Sárváron" címmel nyílt kiállítás a 40 éve elhunyt Németh József, „elfelejtett" művész tiszteletére az MMIK Médium Galériájában. Alkotásaiban ritka szintézise valósult meg érzésnek és technikának, ami az autodidakta festészet legjobbjai közé emelte.