Versek a hang- és vizuális költészet vonzásában - Tóth Kinga volt a Bájoló 5. évadának utolsó vendége

Képgaléria megtekintése2018.03.24. - 16:00 | NagyRobert - Fotók: Büki László 'Harlequin'

Versek a hang- és vizuális költészet vonzásában - Tóth Kinga volt a Bájoló 5. évadának utolsó vendége

A kislány, akit anno teljesen extázisba hozott a nagymamája írógépe, végül az összművészetiségben találta meg önmagát, ahol az írott szöveg, a hangok és zajok, a vizuális elemek és az emberi test is része az elkészült műnek, de minden alkotórész egyben önálló egész is. A totális alkotói szabadság pedig csak megosztó lehet, elég radikálisan a két véglet felé terelve az embert, mert a kérdés roppant egyszerű: ez most jó vagy trash?

Március 23-án késő délután Tóth Kinga író, hang- és vizuális költő, előadó, illusztrátor, a Tóth Kína Hegyfalu projekt dalszövegírója és frontembere, a József Attila Kör Irodalmi Egyesület nemzetközi kapcsolatok koordinátora volt Boros Ferenc vendége a Bájoló 5. évadának utolsó felvonásában a Berzsenyi Dániel Könyvtárban.

Kinga művészete erősen bazíroz a kettősségre, hiszen egyrészt rendkívül intelligens és tehetséges, ami a munkái jó részén látszik, érződik, másrészt viszont ott van a trash, amit egy kicsit mindig a közönség arcába tol, és talán pont ettől működik ez az összművészeti téma, mert nem tetszhet minden eleme mindenkinek ugyanúgy.

A kettősség viszont csak addig működik, amíg az ember önazonos tud lenni, vagyis nem keveredik súlyos ellentmondásba önmagával, de sajnos egy ponton ez is bekövetkezett. Nem tudjuk, miként fér meg egymás mellett Kinga fasizmus-ellenessége és az a tény, hogy totálisan ignorálja a kritikákat - saját bevallása szerint akkor is nevet ezeken, ha igazak -, valamint az, hogy mindenféle tudományos definíciókat kreál, igazolandó saját művészetének létjogosultságát.

Természetesen nem szeretnénk Tóth Kinga sikereit, érdemeit és tehetségét elvitatni, mert a maga nemében egyedülálló és hiánypótló amit csinál, csak az ideológiát éreztük felesleges vagy túlzottan tolakodónak.

Az viszont mindenképpen pozitív, hogy egy felettébb érdekes embert ismerhettünk meg (újra), egy sajátos logika mentén létező művészt, aki már egészen kisgyerekként is rettentő céltudatosan viselkedett. Extázisba került a nagymama írógépétől, amit végül megkapott, s ezzel együtt némi felelősségtudat is jött, mert amit írógéppel alkot az ember, azt nehezebben dobja ki. Hegyfaluból Amerikába került egy ösztöndíjnak köszönhetően, s míg Magyarországon a tengeriföldek búcsúztatták, addig a tengerentúlon hatalmas kukoricamezők fogadták.

Érdekes volt hallani Kinga elméletét az elidegenedésről, hogy miként tudunk egy csoporton kívül kerülni, arról, hogy a betegségeknek nincs nyelve, vagyis nagyon nehéz magyarul megfogalmazni mindazt, ami egy-egy kórság során lezajlik a testünkben, mert van az orvosi latin, amit nem értünk, és van a magyarítás, ami meg jobbára értelmetlen, a kettő között meg csak a semmi tátong.

Ambivalens érzéseket keltett bennünk ez a délután annak ellenére is, hogy Tóth Kinga próbál valami halhatatlant és minden szinten tökéleteset alkotni, és ezen jó úton halad (hazai és nemzetközi díjak, elismerések és kiállítások sokasága köthető a nevéhez - a szerk.). Ugyanakkor a kortárs művészet ideológia-érzékeny attitűdjét sem "veti" meg, ami sokszor vaskosabb a produktumnál és perifériára száműzi a jó értelemben vett közérthetőséget... Egyénisége vitathatatlan, lényéből áradó intellektusa úgyszintén, ezért köszönet Boros Ferencnek, a sorozat házigazdájának, hogy a Bájoló közönsége is megismerhette őt.

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás