Füst a szembe pörkölt - Húsz csapat kavarta a kaját a kondérok körül

Képgaléria megtekintése2017.04.25. - 20:00 | Büki László 'Harlequin'

Füst a szembe pörkölt - Húsz csapat kavarta a kaját a kondérok körül

Még hogy nem lábad könnybe a szem a Diáknapok programjain?? Dehogynem! Főleg ha húsz csapat bográcshelye ontja a füstöt a főzőversenyen! S aki azt gondolná, hogy ebből nem sül ki jó, az bizony téved! A két nyertes kaja a fehérboros sertéstarja és a bográcspörkölt vadász módra lett. Előbbit a Haverok, buli, fanta csapata, utóbbit a Mélytengeri gyújtogatók főzték ki. Kaját nem tudunk mellékelni, ám interjúkat és sok fotót igen!

HIRDETÉS

Kedden 13 órára érkeztünk az egyetemi udvarra, gondoltuk, ekkorra már túl leszünk a nagyobb a füstje, mint a lángja állapoton. Már ami a bográcsok alatti helyzetet illeti. Tévedtünk. Némi hezitálás után a füstmentes jengaépítés mellett döntöttünk, majd pedig a főzőverseny utolsó kanálkavarásait kaptuk le, s vele együtt mikrofonvégre el néhány bátor (!!) nyilatkozót. Íme:

 

A kiegészítő programok közt az Új Nemzedék "standjánál" egy új, magyar fejlesztésű labdajáték, a teqball hódított, de nagyon népszerű volt a Holdfényliget részvétele mellett a rekeszépítés is. Itt motivációként - 12 rekesz esetén - italbónt kapott minden kalandvágyó. Amíg ott tartózkodtunk, 16 rekesz volt a csúcs, amit egymásra tornyozott a legjobb ládaspíler. Egy kis kedvcsináló ahhoz, ami még lapunk szerkesztőjének is sikerült!   

 

Eközben a csapatok már a zsűri elé vitték azt, amit kifőztek. Így megkóstolta a négy fős grémium többek közt a Celebek Orrba-Szájba, a Se-Villa, Se-Kanál, a #foodporn vagy épp a Nokedliszaggatók kulináris mesterművét. Hamarosan az eredmény is megszületett,  a két nyertes étel a fehérboros sertéstarja és a bográcspörkölt vadász módra lett. Előbbit a Haverok, buli, fanta csapata, utóbbit a Mélytengeri gyújtogatók főzték ki. Így értékeltek a nyertesek és a zsűri:

 

Nem éppen egy Michelin csillagos környezetben, és nem is paleó vagy vega kaják készültek az egyetemi főzőversenyen: nehéz étkek rotyogtak komoly gomolytól sújtva a kondérokban. Szem nem maradt szárazon, ruha pedig vagy a kukában, vagy a mosógépben végezte.  


A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás