Szinopszis:

Vörösmarty művének ritkán említett, de részemről annál fontosabbnak tartott alcíme így hangzik: A pogány kúnok idejéből. Ez az utalás amellett, hogy a XII. századba helyezi a cselekményt, egyértelművé teszi, hogy a továbbiakban nem csak egy tanúságos tündérmese romantikus feldolgozása következik, hanem egy olyan monda kifejtése, amely mélyen gyökerezik a pusztai népek hitvilágában és világképében. A történet felfogható úgy is, mint egy fiatal férfi felnőtté válásának stációi, de ugyanígy metaforája az ifjú táltos útkeresésének, aki először el kell, hogy jusson a természetfeletti világba, majd az ott fellelt kincset - jelen esetben a szerelmet - megszerezve, meg kell tanulnia megosztani magát a két világ között, s áthozni az odaát szerzett javakat a földi létbe.
Csongor, a „minden világot bejárt" ifjú egy almafa alatt elrejtezve - ezt a szót gyakran használták őseink az elrévülés szinonimájaként - találja meg azt, amit a földön keresett. A valóságon túli tündérvilágból érkező tünemény, Tünde iránt ébred benne minden érzékét maga alá gyűrő szerelem, mely aztán végtelennek tetsző keresésre készteti. A békétlen ördögfiak feletti bíráskodás, a hármas út dilemmája, a hamis jóslat és a szerelmét idéző ledér csábítás, Mirígy cselvetései mind nehezítik az ifjú útját és erősítik lelkét. A szerelem beteljesülésekor Csongor már képes felülemelkedni önmagán, s hátrahagyva a földi létet Tündéhez kötni életét. Bár Tünde lemondott örök létéről, a szerelem erejének hála mégis örök boldogságban élhetnek az egyetlen helyen, amely mindkét világ lakói számára nyitva áll, a hajnal kertjében.

Szereposztás:

Csongor - Marton Márió / Nagy Péter
Tünde - Horváth Viktória / Horváth Andrea
Mirígy - Ziembicki Dóra
Balga - Nagy Gábor
Ilma - Nagy Zsuzsi / Pilnay Sára
Kurrah - B. Péter Pál
Berreh - Pesti Arnold
Duzzog - Kazári András
Tündérek - Stangl Franciska / Hajba Beatrix / Lang Letícia