2014.03.17. - 12:00

Amikor életem első Rolling Stones koncertjére bekerültem a bécsi Práter falai közé 1990 júliusában, hálát adtam a jó Istennek, hogy nem oszlottak fel, még mindig a színpadon állnak, és megörvendeztettek engemet is azzal a csodával, amit ott hallhattam. A másodikra, az első magyarországira már elvittem 11 éves fiamat is, hogy megtudja, mi volt apja fiatalságának egyik meghatározó zenei példaképe. Akkor, 1995-ben már sokan arról regéltek, pláne az örökké szarkasztikus hazai sajtó, hogy csak a dollármilliók tartják össze a bandát, azért zenélnek, de már úgysem sokáig. Erre most, rá 19 évre, itt vannak ezek a fiúk, - mert ők mindig azok maradnak - a Hyde Park-i koncerten, a legfiatalabbja 70 évesen, és a rajongó csak ámul- bámul, és érzi, látja, tudja, hogy itt a motiváció nem a pénz: tovább álmodnak ők is, ameddig csak lehet, és persze mi is velük.