“Isten ujja” a kilenc fős felállás? – interjú Szabó Miklóssal a megújult Örökség Zenekarról

2015.05.13. - 14:00 | Delacasse Kriszta - Fotók: Örökség zenekar

“Isten ujja” a kilenc fős felállás? – interjú Szabó Miklóssal a megújult Örökség Zenekarról

Eredetileg a tavaszi turné eddigi tapasztalatairól szerettem volna érdeklődni az Örökségnél. Többek között azért is, mert úgy éreztem, mintha kissé túl nagy volna a „csend” a zenekar háza táján. De nem volt szükség „mesterséges hírkeltésre”, maguk gondoskodtak arról, hogy újdonsággal rukkoljanak elő, meglepve ezzel a koncertekre mostanában el nem jutó rajongóikat.

HIRDETÉS

A napokban egy fotósorozatot jelentettek meg facebook-oldalukon, amelyen egy kilenc fős csapatot láthatunk, s amely úgy tűnik, immár az Örökség hivatalos új felállása.

A jelen tehát felülírta a kérdéseket, amelyek így mindenekelőtt a változásokról, az ahhoz vezető útról szólnak, s amelyekre a zenekar nevében Szabó Miklós válaszolt.

Kérlek, mutasd be röviden az új tagokat, és meséld el, hogyan kerültek a zenekarba! Aki ismeri az Örökség pályafutását, annak már feltűnhetett, hogy a billentyűjáték a legutóbbi időszakban egyre hangsúlyosabb szerephez jutott. Mikor, hogyan jött a döntés, hogy állandósítjátok ezt a szerepkört?

A műsorok összeállításánál az utóbbi időben felvetődött olyan régebbi dalok eljátszása is, ahol a zongora, a billentyűs hangzás előtérbe kerülhetne, de Ödit (Mr. Basary - a Szerk.) már nem akartuk ezzel túlterhelni, és nem szerettük volna még jobban elvonni a színpad elejéről sem. Ekkor elhatároztuk,hogy külső segítséget kérünk.

Az Örökség megalakulásakor már bejelentkezett hozzánk Kosz Szilveszter, aki többünket jól ismert, velem pedig több évig egy televíziós produkcióban dolgozott együtt, így 2011-ben egy levelében felajánlotta segítségét a zenekarnak. Akkor úgy döntöttünk, nem kell a hangzásunkba több elektronikus hangszer, de most elsőként őt próbáltuk megkeresni. Kiderült, hogy éppen hajón zenél, s csak valamikor 2015 közepén jár le a szerződése. Így tovább kerestünk, és egy kedves régi barátomhoz vezetett "Isten ujja", nevezetesen Beke Márkhoz, aki azonnal elvállalta a feladatot. Márk hihetetlen lelkesedése révén nem csak a karácsonyi koncerten, de a november-decemberi hat fellépésünk mindegyikén színpadra állt velünk, nem csupán a "karácsonyi dalokban", hanem - megtanulva a több, mint két órás zenei anyagot - az összes dalban színesítette a hangzásunkat. Márkkal egy rövid, de nagyon intenzív időszakot töltöttünk együtt, nagyon éreztük egymást, családunk tagjává vált, rendkívül hálásak vagyunk neki.

Ezen időszak alatt "teszteltük" énekeseinket, és magunkat, hogyan tudjuk-tudják megoldani Reni kiválását. A közönség visszajelzései alapján, melyek kijelentésemet erősítik, merem állítani: Erika És Mr. Basary észrevétlenné tették a hiányt.

Ennek ellenére sokat beszélgettünk a zenekar jövőjéről, a "hogyan tovább?"-ról, esetleges változásokról. Az utolsó pillanatig nem tudtuk eldönteni, visszatérünk-e a három énekes felálláshoz, vagy billentyűssel bővülünk-e, esetleg mindkettőt meglépjük. A kérdésre mindig a sors, vagy a Jóisten adja a megoldást: Szilveszter barátunk egy bokatöréssel végződő munkahelyi (hajós) balesetet szenvedett és hazaérkezett, eközben Márk, akivel szintén felmerült a folytatás - egy velünk folytatott egyeztetést követően - a Lordba igazolt. Itt kívánunk neki és az általunk is nagyra tartott zenekarnak sikeres időket!

Isteni sugallatra és a "teremtett" lehetőségre Erikával felkerestük Szilvesztert otthonában, és beszélgetésünket követően egyértelmű volt a közös munka...

Nagyobb vagy fogósabb kérdés lehetett talán az új énekesnőről való döntés, amelyet az imént már említettél. Reni távozását követően sokan találgatták, jön-e valaki a „helyére", hiszen a három énekeses felállás már régtől fogva unikális a műfajban. Ennek ellenére úgy tűnt, Erika és Mr. Basary megoldják ketten is az énekesi feladatokat. Hogyan jött a képbe mégis Jelinek Zsuzsa?

Reni kiválása után hirtelen sok kérdés, megoldásra váró feladat vette el unatkozásra szánt időnket... Karácsonyi koncertünkre kész terveink voltak, melyek egy része aktualitását vesztette. Néhány dal, amelyekhez mind a három énekesre szükségünk lett volna, kiesett a repertoárból, de a meglévő számok két hangra "átalakítása" is plusz feladatokat rótt ránk. Itt nem csak a szövegek újraelosztására, de a szólamok megváltoztatására, cseréjére is gondolok.

Ősszel, Reni bejelentése után többen is megkerestek és felajánlották segítségüket, hogy a harmadik énekesi poszt ne maradjon üresen. Kitűnő énekesek voltak, de akkor még nem tudtuk mit akarunk, és nem is érintett meg minket az a bizonyos ujj. A karácsonyi koncerten, illetve a próbafolyamat során már éreztük, hogy a Glória Singers egyik tagjával Jelinek Zsuzsával, (aki Erika régi barátnője is egyben) nagyon működnek azok a bizonyos rezgések, ezért meghívtuk, hogy a koncerten előadott Vallomás című duett dalunkat énekelje el velünk a lemezen is. Innen kezdve csak idő kérdése volt, hogy ez a szál erősödjön, végül pedig hajókötéllé fonódjon közöttünk.

Nem tartatok attól, hogy a közönség majd óhatatlanul hasonlítgatni fogja egymáshoz az új énekesnőt és a régit?

Megbeszéltük, és szeretnénk, hogy a közönség is tudja, ő nem pótolni jött valakit, vagy valamit, Zsu fokozatosan kap majd egyre több szerepet a zenekarban, nem pedig átveszi valakiét...
Az egész mostani formáció a megújulás útján halad, az új lemez is ezt fogja igazolni. Nem tartunk tőle, említettem már, máshol is leírtuk: nem pótlékként jöttek az új emberek, hanem újat hoztak nekünk, gazdagodtunk velük, tőlük, és véleményem szerint együtt erősödünk majd. Ezentúl tehát így látnak majd minket a színpadon!

Pontosabban még egy emberről nem ejtettünk szót. A legutóbbi négy koncert alkalmával a közönség Szilva Jánost láthatta basszusgitározni. Horváth Karcsi helyettesítésről van szó csupán, vagy - a fotók tanúsága szerint - fel is váltotta őt Jani a zenekarban?

Karcsi az előzőekben leírt folyamatoknak, döntéseknek az aktív részese volt, de elérkezett életében egy olyan lehetőség, amikor megteremtheti zenészként egzisztenciáját. Ezt mi megértettük, és fájó szívvel és csodálatos együtt töltött pillantok emlékével "elengedtük". Zárójelben azért mindenféleképpen kell néhány szót ejteni arról, hogy ilyen kiváló zenészeknek, mint amilyen Karcsi is, akár évekig hajón kell zenélniük ahhoz, hogy el tudják kezdeni az életüket felépíteni, tudjanak családot alapítani. Mi már ezen túl vagyunk, öregek vagyunk, de zenészként még így is rettentő erőfeszítésbe telik a mindennapi létfenntartás, anyagi szempontból gyerekeink tisztességes nevelése... De nem is panaszkodom tovább, hiszen mi a vidámságunkról vagyunk híresek. Visszatérve Karcsihoz, hozott maga helyett egy kedves fiatalembert, aki mind szakmailag, mint emberileg maximálisan beilleszkedett, és kitöltötte a Karesz által hagyott űrt. Ő nem más tehát mint Szilva János.

Mit lehet tudni az új tagok szakmai "előéletéről"? 

Zsu, Szilveszter és Jani munkásságát részletesen most azért nem ecsetelném, mert bármelyiküké egy külön fejezet lehetne, vagy külön interjút érdemelne, de a hamarosan megújuló honlapunkon bővebben is olvashat a kedves közönségünk korábbi zenei és szakmai pályafutásukról és előmenetelükről...

Apropó, honlap! Kicsit meglepő volt, hogy a változást nem a honlapotokon, hanem a facebookon, a fotók puszta közzétételével hoztátok a nagyközönség tudomására. Nyilván amellett, hogy tudjuk, sokak számára szinte a facebook jelenti az elsődleges „hírforrást", mégis tudatos terv volt ez, hogy előbb csak a fényképeket „lebegtetitek meg"?

Nálunk nincs management, nincs tudatos marketing-stratégia, a dolgok alakulnak, vagy épp "vezetnek minket" - mi pedig csak tesszük a dolgunkat. Itt sem volt semmi titok: amikor elment Karcsi, jött Jani, két koncerttel később Szilveszter, majd a nagykátai fellépésen debütált teljességében az új "ÖRÖKSÉG ZENEKAR". Szándékosan fogalmazok így, hiszen arra gondoltunk, az alapító tagok - már csak öten - visszük tovább az ÖRÖKSÉG-et, de a teljes formációt Örökség Zenekarnak nevezzük ezentúl. A tapasztalat is az volt, hogy a legtöbb helyen Örökség zenekarnak, vagy együttesnek hívtak minket.

A fotók felkerülése is azért történt akkor, amikor, mert akkor készültek el..., nem volt itt semmilyen "lebegtetés", hiszen amikor lecseréltük a profil-fotónkat a facebookon, ezt írtuk: "...Sziasztok! Igen, mi vagyunk! - Hajrá Örökség!..."

Végül, kérlek vázold fel az új Örökség Zenekar terveit a közeljövőre! Mik a tavaszi turné eddigi állomásainak tapasztalatai, folytatjátok-e majd valamikor hasonló módon ezzel a két előzenekarral (Alma Flamenca, Magos)?

A riport idejében a fellépéssorozatnak a felénél tartunk, így még nem vonnék le következtetéseket, de elmondhatom, mindenhol otthagytuk névjegyünket, lenyomatunkat. Kellemes együtt dolgozni a zenekarokkal, nem elképzelhetetlen a folytatás...

Talán még többeket érdekel, hogy lesz-e új album idén, illetve pontosan mikor. Néhány korábbi nyilatkozatban nyárra ígértétek. Tartható-e ez a terv, vagy a változások miatt a lemez elkészülése csúszik őszre, netán későbbre? Az újak közreműködésével születik az új album, vagy a legtöbb számot már rögzítettétek korábban?

A legizgalmasabb rész ez a kérdés, hiszen nagy a megújulás. Elmondhatom azt is, hogy az új fotók részben már a lemezborítóhoz készültek. A lemezzel - úgy gondolom - tartani tudjuk a nyár eleji megjelenést, bár mindent írhattunk át elölről: szövegek elosztása, szólamok újragondolása, billentyűs hangszerelések, stb. A dalszerzői körök is bővülnek, persze a zenekaron belülről; ha minden jól megy Szilveszter is debütál egy igen izgalmas, ütős nótával, de "külső szövegírókat" is "bevontunk" - régi barátaink: József Attila és Petőfi Sándor személyében...

Az albumon pedig, amelynek témája ugyanaz, mint a koncertsorozaté: "Szabadság és Szerelem", várhatóan 16 dal szerepel majd. Nagyon erős anyagnak érzem... - eddigi legjobb lemezünk lesz!

Meglepetésnek szántuk, de elárulhatom, egy-két dalunkból még videóklipet is bemutatunk a lemez megjelenésével egy időben!

Köszönöm a részletes tájékoztatást és mi mást kívánhatnék Nektek, mint további munkátokhoz kegyelmet és sok sikert, magunknak pedig azt, hogy minél több koncerten barátkozhassunk az új felállással, s nem utolsó sorban, hogy mielőbb a kezünkben (illetve a lejátszónkban) tarthassuk a korongot! 

Új hozzászólás