Sokan szeretik, tisztelik és elismerik munkásságát, de rengeteg ellenzője is akad. Velük szemben kell vívnia mind a mai napig harcát.

Ki ő valójában?

1940. május 27.-én született Kalocsán. A középfokú tanulmányait a kőszegi Jurisics Miklós Gimnáziumban végezte, majd az ELTE Bölcsészettudományi Karán - ahol többek közt László Gyula régészprofesszor tanítványa volt - szerzett 1963-ban régészet-történelem szakon diplomát. Szakdolgozatát továbbfejlesztve hamarosan egyetemi doktori fokozatot szerzett. 1963-1965 között a Magyar Tudományos Akadémia elnöki ösztöndíjasa, majd 1972-ig az MTA Régészeti Intézetének tudományos munkatársa és a régészeti topográfia részleg vezetője volt. 1977-ig a Somogy Megyei Múzeumok Igazgatóságát vezette.1977-ben lett a Kőszegi Városi Múzeum igazgatója.1980-81-ben a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán, majd az Egri Tanárképző Főiskola Budapesti Tagozatán tanított, mint óraadó tanár. 1994-ben és 2002-ben a MIÉP országgyűlési képviselőjelöltje volt.1996 őszétől a  Miskolci Bölcsész Egyesület Nagy Lajos Király Magánegyetem Magyar Történelmi Tanszékén tanszékvezető tanár lett. Az intézmény doktori tanácsa 2000 májusában díszdoktorrá választotta. 2008 őszétől a Szent Korona Szabadegyetem őstörténet-történelem tanszék tanszékvezető tanára. 2013. március 15-én a munkásságának elismeréseként a Magyar Érdemrend Tiszti keresztjével tüntették ki.

Elméleti munkáiban és kutatásai során főként a magyar őstörténettel, a magyar államalapítás korával, az eurázsiai népvándorlás korral és az európai középkor kutatásával foglalkozik. Számos tudományos cikk, dolgozat, könyv és tankönyv szerzője, illetve társszerzője. A magyar múltról írt könyvei közül kiemelkedik az Őstörténetünk régészeti forrásai c. három kötetes egyetemi tankönyve, ugyanis az őstörténetünkhöz kapcsolódó régészeti anyag, az írott források ismertetésére és a felismert összefüggések bemutatására ilyen mennyiségben és minőségben eddig rajta kívül senki nem volt képes.

Gyakorlati munkája során számos régészeti feltárás vezetője volt. 1964-1971 között az Ipoly-melléki honfoglalás- és államalapítás-kori temetők feltárását vezette. 1972-1989 között a Szent László által alapított Somogyvári bazilika és monostor több évtizedig tartó feltárásával is foglalkozott. 1982-ben Kőszeg és környékén végzett ásatásokat. 2000 őszén egy Közép-Ázsiai Kutató ösztöndíj segítségével Kazahsztánban vett részt ásatásokon, 2001-ben tanulmányutat tett Örményországban. 2002-ben kezdeményezte a Kőszeg melletti Szálasi-bunker feltárását, amit anyagi okokból fel kellett függeszteni. Régészeti feltárásainak eredményeit, következtetéseit könyvek, tanulmányok formájában közreadta, s részt vett a Békés megyei régészeti topográfia készítésében is.

Közéleti tevékenysége során, előadásaiban nemcsak a történelemmel, hanem nemzeti sorskérdéseinkkel is foglalkozik, rámutatva bajaink gyökerére és a megoldás módjára.

E neves régész miért áll mégis a harcok kereszttűzében?

Fiatalkorától kezdve, munkájának köszönhetően nem a hivatalos történelmi álláspontra helyezkedett, ezzel magára vonta az ellentétes nézetet vallók haragját. Már az egyetemen László Gyula régészprofesszor tanítványaként megismerkedett a tanára által vallott új, magyarságszemlélettel. Ettől kezdve a magyarság eredetét fedő mesterséges homály eloszlatásán, és a történelmi igazság kiderítésén fáradozott. Kutatásai során felhasználta a legújabb „csodafegyvert", a genetikát, a DNS-vizsgálatok eredményeit is. Ezekre és a történeti és régészeti forrásanyagokra támaszkodva alakította ki nézeteit. Ennek megfelelően élesen bírálja a finnugor elméletet. 

2003-ban a kőszegi Jurisics Vármúzeumban megrendezett „Horthy katonái - Szálasi nyilasai" című kiállítása is nagy sajtóvisszhangot kapott. Különböző oldalról tiltakoztak a kiállítás ellen - többek közt a  Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, valamint a Raoul Wallenberg Társaság -, s kérték a kiállítás bezárását. A média hatására végül a kiállítási tárgyakat kölcsönző magángyűjtők úgy döntöttek, visszavonják műtárgyaikat és dokumentumaikat a kiállításról, amelyet ezért be kellett zárni. Bakay Kornél a kőszegi kiállítás megnyitóján hiába mondta el, hogy „a történetkutató nem bíró, nem az a dolga, hogy ítélkezzen... Felidézni kívántunk egy korszakot, képeket kívántunk bemutatni a XX. századi Magyarország történelméből, amely akkor is a miénk, ha nemcsak dicsőséges és felemelő eseményeket tartalmaz."  (Hát nem ez lenne a történelem feladata? - a szerző)

2004-ben alternatív általános iskolai történelemtankönyv-sorozatot indított Harangozó Imrével és Molnár V. Józseffel közösen. Ez a sorozat újabb támadásfelületet jelentett számára. Egyes kritikusok úgy vélték, hogy a könyvek inkább a magyar nemzeti büszkeség (túl)táplálását, mintsem a történelmi hűséget célozzák, ezért ezeket nem nyilvánították tankönyvvé. Pedig a célja a szerzőknek az volt, hogy ne csak ismereteket közöljenek, hanem hazánk és nemzetünk szeretetére is neveljenek. ( Miért baj, hogy a  fiatalok jobban szeretnék a hazájukat? Talán az elvándorlás is kevesebb lenne!)

Többször azzal is vádolták, hogy tudományos nézeteit felülírja fajtájának szeretete. További kritikák érték, amikor a Magyar Érdemrend tiszti keresztje kitüntetésben részesült. Sokan a kitüntetés visszavonását követelték, pedig Dr. Bakay Kornél hatalmas tudásának, kivételes életművének elismeréseként megérdemelten kapta.

Kinek van igaza?

Nehéz kérdés, hisz a magyar történet kutatása, főként az őstörténet-kutatás nem könnyű feladat. Az általa kutatott területen mind a mai napig sok homályos kérdés akad a források szűkössége miatt, azonban mint láttuk, ő már a modernebb eszközöket is felhasználja a kutatási eredmények összegzéséhez. Ki tudja, hogy a következő évtizedek nem-e az ő állításait fogják igazolni?  Történelmünk során lett volna haladás, ha nincsenek olyan személyek, akik szembeszállnak az addigi rendszerrel, elfogadott nézetekkel?

A Szent Korona Egyetemen volt abban megtiszteltetésem, hogy a tanítványa lehettem. Itt egy szélesebb látókörrel ismertetett meg bennünket, más megvilágításba helyezte az addigi ismereteinket. De nemcsak szakmai tudását, hanem igazi hazafiságát és emberi nagyságát is megtapasztaltuk. 

A következő évek, évtizedek lehet, sőt remélem, hogy őt igazolják, mert „Magyarnak lenni büszke gyönyörűség!", mint ahogy egyik könyvének is ezt a címet adta.

Ezúton kívánok neki sokunk nevében boldog születésnapot és erőt, egészséget, kitartást a további munkájához!