Június 16-ra az AGORA-Savaria Filmszínház két vetítést is szervezett a Cannes-i filmfesztivál egyik nagy sikeréből, ugyanis a nagy érdeklődésnek köszönhetően az első vetítésre és közönségtalálkozóra két nap alatt elfogytak a jegyek. Így 15.30-kor és 18.30-kor is levetítették a filmet, és közönségtalálkozóra invitálták a jelenlévőket. A két közönségtalálkozó között került sor a sajtóbeszélgetésre, melyet dr. Murai András moderált. A sajtó kérdéseire film rendezője, Nemes Jeles László, a film hangmérnöke, Zányi Tamás, valamint az utómunkákért felelős Hajdók Gábor válaszolt.

Nemes Jeles László már több kisfilmjében is kísérletet tett arra, hogy a mozgóképnek új stílust kölcsönözzön, s újszerűen közvetítse érzéseit, gondolatait, véleményét a nagyközönség felé. Filmjeinek fő célja, hogy megpróbáljon egy könyvélményhez hasonló élvezetet adni a nézőnek. Olvasáskor a fantázia adja meg a betűk látvánnyá alakulását, míg a filmnél adott a kész látvány. A Saul fia látványvilága azonban egy egészen más perspektívával dolgozik. Némi balladai homály, mondhatni egy válltakarás adja meg a film jelentésének azon szintjét, mely már nem csak a filmhez, hanem az emberhez is közelebb lép.

Történet és rendezés elválaszthatatlan. Nem lehet feltenni a „melyik volt előbb?" kérdést, mert a rendezési koncepció, a produceri munka, az operatőri utasítás a történet kibontakozásával párhuzamosan jön létre. Nemes Jeles Lászlónak egy korábbi rendezésénél jött az ötlet a Saul fiához. A Türelem című kisfilmje, egyfajta főpróbája volt a jelenlegi sikernek. „Ott jött először az ötlet egy fénykép alapján, ami egy fogságban levő nő portréja volt. Tehát ez volt az első próbálkozásunk arra, hogy elmeséljünk egy történetet, ami az ember szintjén marad. Ezért korlátoztuk magunkat, nem akartuk, hogy elcsábuljunk abba az irányba, amit a film témája nagyon könnyen megad. Úgy döntöttünk, hogy ha kevesebbet adunk, akkor épp a titkot nem veszítjük el a filmből. Ellenkező esetben - mint a művészetben oly sokszor - sajnos ez történik..."

Hajdók Gábortól megtudtuk, hogy az utómunkálatok során a rengeteg újítás ellenére is megmaradtak a klasszikus módszereknél, vagyis tekercsre vették, majd előhívták a filmet. Kreatív vágás folyt, melynek során összevágták a negatívot, majd így készült el a teljes változat. A vágószobát a forgatás idejére kiköltöztették a helyszínre, s mivel ez egy kis költségvetésű film, azzal is spóroltak, hogy nem minden egyes snittjét hívatták elő, hanem csak azt, ami a rendező szerint is bekerül majd a filmbe. A film 80-90 vágása végül már videóeszközökön történt. Készítése során elhagytak mindenféle digitális effektet, s a színekkel, fényekkel szintén ehhez illően játszottak. A digitális filmek olyannyira közel hozzák a nézőt a filmhez, hogy már szinte benne érzi magát, s a fantasztikus elemek - akár egy falon vagy másik testén való átsétálás - megtörik a beleélést, mivel átélhetetlen momentumok. A Saul fia minden egyes pillanata megfogható, bár valamelyest fikción alapuló.

Zányi Tamás, a film hangmérnöke fiktív hanganyagot alkotott, mely szervesebb részét képezi a filmnek, mint ahogy azt megszokhattuk. A hang tökéletesen belecsavarja a nézőt a szálakba a térbeli hatásoknak köszönhetően. Sok apró csörömpölés, kiáltások hátulról, zakatolás jobbról, lövések balról. Egyszóval, hangot tekintve nem egy Tarr Béla rendezte, középső hangszóróval működő moziról van szó. Annak a véges formának, ami maga a film, a hang adja meg a végtelen folyását, mely sokkal szélesebb skáláról szakít motívumokat, hogy a képi világon, hatáson túl más szintekre is elvezessen.

Holokauszt filmet már láttunk, s most ebben a témában kaptunk valami szokatlant: egy mozgóképsorozatot a krematóriumból, vállmagasságból. Mint félve elbújó gyermek az anyja mögött, csak leskelődtünk. A fókuszon kívül eső területek homályának az ezerféle zaj rezdülése rajzolt kontúrt. Az eredmény: jeles.

„Az ember szintjén soha nem volt elmesélve a holokauszt, mindig kintről néztük az eseményeit. Sokat próbáltunk elmesélni időben és térben, de mindig túlélés-történetekről beszéltünk. Tehát jól végződő - „éppen hogy én megmenekültem, épp hogy a nagybácsim le tudott szállni a vagonról és megmenekült" -, de akkor mindig elfelejtjük, hogy ez egy kivétel, hogy a halál a szabály. Van az a mód, hogy nem próbálunk mindent elmondani, hanem kizárólag egy ember határain belül megmutatni egy folyamatot, időben és térben nem próbálunk nagyot alkotni, hanem társként végigkövetni a főhőst a poklon keresztül. Akkor ez egy olyan utazás lesz, ami a maga egyszerűségében ellenállhatatlan."