Nemzedékünk kérdései – szezonzárás a Hadik Irodalmi Szalonban
Képgaléria megtekintése2015.06.25. - 13:00 | Tóth Éva - Fotók: Vörös Dávid
Milyen női szerepek vannak és mi az út, amit be kell járnunk nőként, kapcsolatainkban, a szerelemben? Egy pszichológiai témájú, a lelkiséget, az érzelmeinket középpontba állító programmal, az Anyátlan nemzedékkel zárta a szezont a Hadik Irodalmi kávéház.
A Hadik Irodalmi Szalon szezonzáró estjén a szokásokhoz híven jócskán megtelt a Hadik Kávéház, állóhely is alig jutott a Látogatóknak. Habár előre lehetett tudni - a nyári estén a Kávéház galériáján nagyon meleg várható, ez - úgy látszik -, nem tántorította a C. Molnár Emma nevével fémjelzett estére érkezőket.
Az est elején, Bank Dénes hangulatos és finom gitárjátéka után Juhász Anna, a sorozat művészeti vezetője megköszönte kollégáinak az elmúlt szezon estjeihez nyújtott segítséget és jelezte, szokásaikhoz híven, a 2015 tavaszi/nyári szezonban is fontosnak tartották, hogy egy pszichológiai témájú, a lelkiséget, az érzelmeinket középpontba állító programot szervezzenek. Ez az Anyátlan nemzedék - amiből sok gondolatot hazavittünk magunkkal - a nyárra.
Anyátlan nemzedék - ez volt tehát a program elnevezése, az azonos című, nemrég megjelent kötethez kapcsolódóan. Sokunkat foglalkoztat a kérdés: miért, hogyan, mikor változott meg a nemzedékünk, miért adunk ennyire más, sokszor zavaros, kusza válaszokat nap mint nap életünk felmerülő kérdéseire, miért bukdácsolunk párkapcsolatainkban, miért nem tiszta ember-ember között a ,kommunikáció, hogy kezeljük ezt a minden alá beszivárgó, állandó teljesítési kényszert, bizonyítási vágyat? Ezekkel a kérdésekkel a szívemben érkeztem a szezonzáró estre, s válaszokkal, s újabb felmerülő kérdésekkel távoztam.
Talán a legfontosabb jellemzője a hadikos beszélgetős esteknek, hogy az ember már a témára hangoltan érkezik - az esteket megelőző hetekben, lélekben van idő felkészülni a programra, így, valamiképpen - egy régimódi szemléletnek köszönhetően, a „felgyorsult" világban a Szalon estek egyfajta szigetet jelentenek - lassítják az időt, fókuszt adnak a hétköznapokba, akár csak pár percre. És valljuk be őszintén, fontos dolog a hangolódás, a figyelem: témára, beszélgetésre, egymásra. Hisz nem ez hiányzik mindannyiunk életéből? Nem az esik rosszul, ha pótolhatónak érezzük magunkat, ha nincs talaj, ha nincs ember, akibe kapaszkodhatunk?
Sokszor nosztalgiával gondolunk vissza nagyszüleink vagy szüleink korára - még ha nem is ismertük részleteiben mindennapjaikat, úgy érezzük, ők valaminek a birtokosai, aminek mi nem. Ők tudtak valamit a kitartásról, amit mi nem. Tudták értékelni a szerelmet, amit mi nem.
Ezzel a gondolattal kezdi a beszélgetést Juhász Anna, az estek háziasszonya. A szülei - legendás- szerelmét idézi, és törékenyen hozzáteszi, ő mennyit bukdácsolt ezen a területen. C. Molnár Emma azonnal a szerelemkereső nemzedéket elemzi - a szerelem vágy és a szerelem mindenek felett helyezése vajon lehet-e cél, s ha igen, miért ez a célja a mai fiataloknak? A beszélgetés beindult, Hidas Judit (akivel az Anyátlan nemzedék könyvet közösen jegyzik) és a mindig finom és okos Szily Nóra be-be kapcsolódtak a diskurzusba. Szóba került a férfi-női kapcsolatok történetisége, és kiemelten - Hidas Judit Hotel Havanna című novelláskötete kapcsán - az anya-lánya kapcsolatok, a társas kapcsolatok milyensége - legfőképp a XXI. században. Milyen női szerepek vannak és mi az út, amit be kell járnunk nőként, kapcsolatainkban, a szerelemben? Vágyunk ugyanis mindannyian egy megengedő kapcsolatra, amiben szövetségesek vagyunk. Elmagányosodás, izoláció, boldogság-keresés, család, csonka-család, férfi nélküli női szerep - fogalmak, amiken azóta gondolkodom, amik az esten a beszélgetésben megjelentek, amik fontosak. Mindannyiunknak.
S ebben, életünk és kapcsolataink, világ-érzetünk alakulásában nagyban közrejátszik a korszellem, perisztázis, ahogy a könyvből idéz a két szerző. Szily Nóra kérdezőként, válaszadóként, Juhász Anna mellett, a „színpadon" épp a másik oldalon ülve, anyai-segítőként meghatóan fontos gondolatokat közölt. Hidas Judit novelláit és azok erős hangulatát magunkba hazavittük. C. Molnár Emmát pedig élmény volt hallgatni.
Beszélgetés, gondolatok, irodalom, novellák, akár nézeteltérések és vélemények - ritka fontos est volt a Hadik Irodalmi Szalon szezonzárása a Hadik kávéházban. Jó ilyen melegséggel a szívünkben nekivágni a nyárnak.
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás