Három közösség kapott Vas Megyei Érték Díjat - Díjátadó gála a Nádasdy-várban

Képgaléria megtekintése2015.09.07. - 02:00 | Büki László 'Harlequin'

Három közösség kapott Vas Megyei Érték Díjat - Díjátadó gála a Nádasdy-várban

Szeptember 6-án a sárvári Nádasdy-várban rendezték meg a Vas Megyei Értéknapot, melynek részeként gálaműsorral színesítve adták át a 2015. évi Vas Megyei Érték Díjakat. Idén három nagyszerű közösséget díjaztak: a Hiencz hagyományok őrzőjeként a Rábafüzesi Asszonykórust, a celldömölki Soltis Lajos Színházat és a Boglya Népzenei Együttest. A gálát a Sárvári Vonószenekar műsora vezette fel.

HIRDETÉS

Azon vasi értékteremtő közösségeknek melyek kimagasló hagyományőrző, értékfeltáró, értékmentő és népszerűsítő tevékenységük révén, példaként szolgálnak, s mellette még önként azt is felvállalják, hogy a fiataloknak oktatás és képzés keretében meglévő tudásukat tovább adják, a megyei értéktár bizottság elismerését fejezi ki Vas megye egész közössége nevében. 2015-ben a Vas Megyei Érték Díjat három ilyen nagyszerű közösség kapta: a Hiencz hagyományok őrzőjeként a Rábafüzesi Asszonykórus, a celldömölki Soltis Lajos Színház és a Boglya Népzenei Együttes.

A Rábafüzesi Asszonykórus

A hienzség a magyar nemzet részeként maradt fenn kultúráját és anyanyelvét megőrző nemzetiségként a sokszínűséget pártoló „Szent Istváni befogadó állam"- gondolatának köszönhetően.

Vas, Sopron és Moson vármegyék azon németajkú lakosságát nevezik Hienczeknek, amelynek nyelve, sajátosságainál fogva külön dialektust képez az összes német nyelvjárás között. A legidősebb generáció egy tiszta helyi dialektust beszél, amely még megőrizte a legalapvetőbb helyi nyelvjárási sajátosságokat és sajátos népi kultúráját. Fennmaradása csak az olyan kulturális csoportoknak köszönhető, mint például a Rábafüzesi Asszonykórus.

Az 1976-ban megalakult hagyományőrző közösség a magyarországi német nemzetiségi népdalkultúra és ezen belül kiemelten a környék „hianz" nyelvjárásának dalkincsét élteti és népszerűsíti, gyűjti és dolgozza fel, jegyzi le és próbálja az utókornak átörökíteni, megmenteni. A jelenleg 12 tagú közösség számos hazai és külföldi rendezvényen szerepel, jókedvvel, lelkesedéssel, hittel és odaadással teszi a dolgát. Két CD-t adtak ki: 2000-ben „Hianzische Lieder" címmel 23 népdalt, 2005-ben „Weihnachtslieder" címmel karácsonyi dalokat. Az énekkar vezetője és szervezője Unger Magdolna, művészeti vezetőjük Unger Edit.

Négy évtizedes működésük során sok megbecsülésben volt részük és számos elismerést kaptak, melyek példázzák a gazdag történelmi és kulturális hagyományokkal bíró Vas megye sokszínűségét is. 

Soltis Lajos Színház

A kezdetektől Nagy Gábor vezetésével Celldömölkön működő 35 éves Soltis Lajos Színház Sitkéről indult színkörként. Alulról jövő önszerveződő kezdeményezés, valódi értékeket teremtő közösség. A falusi színjátszókból 1997-től formált színvonalas alternatív színházat a később tragikus körülmények között elhunyt Soltis Lajos. Fejlődésüket fesztiválsikerek és díjak jelzik.

Színészképzést indítottak neves szakemberek bevonásával és az egyre képzettebb társulattal egyre több sikert értek el. Valódi népszínházként minden korosztálynak és rétegnek élményt nyújtanak, repertoárjuk a vásári komédiáktól Weöres Sándorig ível.

Közösségi és közművelődési tevékenységük során kétévente megrendezik a Soltis Lajos Országos Színházi Találkozót, évente pedig az Ezerlátó Mesefesztivált, 2015-től a Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó megyei fordulóját is ők szervezik. Nyaranta a megyében Rendezőket és Színjátszókat Képző Tábort, az erdélyi Kőrispatakon Színjátszó Tábort rendeznek. 2001 óta saját erejükből színiiskolát tartanak fenn gyerek- és ifjúsági csoportokkal, ahol közösségben, alkotó munkával tölthetik az idejüket a fiatalok, és kedvet kaphatnak a színi pályához is. Hét drámapedagógusuk szerte a Kárpát-medencében foglalkozik gyermekekkel és fiatal felnőttekkel. Előadásaikkal határokon belül és kívül jelen vannak, s talán nincs is olyan Vas megyei település, ahol ne tapsolhatott volna nekik az igényes színházat szerető közönség.

Boglya Népzenei Együttes

Az Együttes 2014-ben ünnepelte fennállásának 30 éves jubileumát. Céljuk a hagyományhű népzene elsajátítása és eljuttatása a közönséghez. Tagjai: Földesi Jánosné, Földesi János, Németh Gyula, Pusztainé Sebők Lívia, és Tarsoly György. Az út elejétől fogva ott állt mellettük Dr. Halmos Béla, mester, barát és zenésztárs.

Több száz koncertjüket, tánckíséretet, tv és rádió felvételt, külföldi turnét felsorolni is nehéz volna. A Táncház Találkozó állandó résztvevői, a Népművészet Ifjú Mestere cím birtokosa a zenekar. Tovább is adják tudományukat, a Bartók Béla Zeneiskola Népzenei tanszakát vezeti Földesi Jánosné és János, sok-sok zenészt nevelnek a mozgalomnak, akik már saját bandákban működnek tovább. A több mint húsz Boglya Táborban adatközlők meghívásával a hiteles paraszti muzsikát adják tovább a fiataloknak. 1992 óta folyamatosan járják a magyar nyelvterületet. Gyűjtéseik: Szék, Méra, Kispetri, Magyarszovát, Magyarpalatka, Magyarbece, Péterfalva, Szászcsávás, Magyarborzás, Mezőkölpény, Szilágyság, Nagykunság, Vép, Sorokpolány, Torony, Szany, Burgenland. 

A „Vas megyében születtem" sorozat gazdái, 1999-óta a vasi népzenei együttesek, pávakörök, citerazenekarok bemutatójának lelkes szervezői. Az őrvidéki, burgenlandi népzenei gyűjtések feldolgozói, elkötelezett oktatói és előadói.  Állandó zenei kísérete a zenekar az Ungaresca Táncegyüttesnek, a Pesovár Ernő Alapfokú Művészeti Iskola Csoportjainak és a Gencsapáti Hagyományőrző Néptáncegyüttesnek.

A Megyei Érték Díjakat V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár, országgyűlési képviselő, Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke és Tausz István, a Vas Megyei Értéktár Bizottság elnöke adta át a díjazottaknak.

Kapcsolódó írásunk:

Vas Megyei Értéknap 2015 - A Gencsapáti Hagyományőrző Néptáncegyüttes műsora

2015.09.07. - 00:15 | Büki László 'Harlequin'

Vas Megyei Értéknap 2015 - A Gencsapáti Hagyományőrző Néptáncegyüttes műsora

Szeptember 6-án a sárvári Nádasdy-vár udvarán felállított rendezvénysátorban került sor a Vas Megyei Értéknapra, melyen számos megyei művészeti együttes fellépett. A gálaműsor előtt a Rábafüzesi Német Asszonykórus, valamint a Gencsapáti Hagyományőrző Néptáncegyüttes, a Vasi Népdalstúdió és a Boglya Népzenei Együttes közös produkcióját láthatta a közönség.

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás