Bejelentették a 2015-ös Prima-díjazottakat

2015.09.09. - 16:00 | vaskarika.hu

Bejelentették a 2015-ös Prima-díjazottakat

A Prima Primissima Alapítvány kuratóriuma a korábbi évek gyakorlatának megfelelően idén is 10 kategóriában nevezte meg a díj jelöltjeit. A 30 kiválóság között idén is olyan művészek, sportolók és a tudományos élet, a népművelés, oktatás és a sajtóképviselői szerepelnek, akik munkásságukkal kiérdemelték a legkiválóbbaknak járó elismerést. Az egyes kategóriák legjobbjait a díjátadó gálaest napján ugyancsak a kuratórium választja ki, akik a Primissima cím mellett komoly anyagi elismerésben is rész

HIRDETÉS

A jelöltek a hagyományoknak megfelelően idén is tíz kategóriában: magyar irodalom, magyar színház és filmművészet, magyar képzőművészet, magyar tudomány, magyar oktatás és köznevelés, magyar építészet és építőművészet, magyar sajtó, magyar sport, magyar népművészet és közművelődés, magyar zeneművészet szerepelnek. A Primák fejenként 5 millió forint jutalomban részesülnek. Az eddigi évek tapasztalatai alapján a Prima Primissima Alapítvány Kuratóriumának idén sem lesz könnyű dolga a döntéskor, hiszen a jelöltek egytől-egyig kiérdemelnék a Primissima címet.



„A díjjal nem csupán elismerésünket kívánjuk kifejezni, hanem azt reméljük, hogy társadalomformáló erővel is bír, inspirációt és példamutatást ad a minél magasabb szintű teljesítményhez." - mondta Dr. Csányi Sándor, a Prima Primissima Alapítvány Kuratóriumának elnöke.

Minden kategóriában három kiválóság kap helyet, az Alapítvány kuratóriumának tagjai és a VOSZ kibővített elnöksége pedig titkos szavazással közülük választja ki a Primissimákat, minden területről egyet. Emellett a korábbi éveknek megfelelően idén is SMS szavazással dől el ki lesz a közönségdíjas. Szavazni szeptember vége és december eleje között lehet. A Primissimák és a közönségdíjas 15 millió forinttal lesznek gazdagabbak.

Mindenkit arra buzdítunk, hogy szavazzon arra a jelöltre, aki szerinte a leginkább megérdemli a Közönségdíjat. Annál is inkább érdemes résztvenni a voksolásban, mert a szavazók között kisorsoljuk a legújabb Mercedes-Benz A-osztály személygépkocsit. A szavazás részletei rövidesen elérhetőek lesznek a www.primaprimissima.hu weboldalon és a Prima Primissima Facebook oldalán" - ismertette Honti Hanna, a Prima Primissima Alapítvány ügyvivője.

A szárnyaikat bontogató fiatal tehetségek felemelése folytatódik, így ebben az évben is önálló, Junior Prima díjjal jutalmazzák a kiemelkedő teljesítményt nyújtó, harminc év alatti fiatalokat. A Junior Prima Díj társalapítói, a Magyar Fejlesztési Bank, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt., a Docler Holding, a KAVOSZ Zrt., az FHB Bank, a tudomány, a zene, a népművészet, a sajtó és a színház művészet terén kiemelkedő fiatal tehetségeket támogatja, kategóriánként akár tizet is. A Junior Primák jutalma 2-2 millió forint.

Emellett idén is átadják a területi Prima díjakat, melyeket 19 megyében hárman nyerhetnek el. A díj célja a helyi közösségek erősítése és az értelmiségi eredmények elismerése. A díjazottak jutalma 1-1 millió forint.

2015. évi Prima díjazottak

MAGYAR IRODALOM
Kodolányi Gyula, költő, esszéista
Marosi Gyula, író, dramaturg
Oravecz Imre, költő, író, műfordító

MAGYAR SZÍNHÁZ- ÉS FILMMŰVÉSZET
Börcsök Enikő, színművész
Máté Gábor, színművész, rendező
Sándor Pál, rendező

MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZET
Csáji Attila, képzőművész
Károlyi Zsigmond, festőművész
Vojnich Erzsébet, festőművész

MAGYAR TUDOMÁNY
Csíkszentmihályi Mihály, pszichológus, egyetemi tanár
É. Kiss Katalin, nyelvész
Dr. Stépán Gábor, gépészmérnök, egyetemi tanár

MAGYAR OKTATÁS ÉS KÖZNEVELÉS
Csapó Benő, oktatáskutató, egyetemi tanár
Dr. Gyarmathy Éva, klinikai és nevelés lélektani szakpszichológus
Petőfi Irodalmi Múzeum

MAGYAR ÉPÍTÉSZET ÉS ÉPÍTŐMŰVÉSZET
Benczúr László, okleveles építészmérnök
Dévényi Tamás, okleveles építészmérnök, belsőépítész
Tomay Tamás, okleveles építészmérnök

MAGYAR SAJTÓ
Hajdú B. István, sportújságíró
Stumpf András, újságíró, publicista
Vinkó József, újságíró, dramaturg, műfordító

MAGYAR SPORT
Kásás Tamás, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó
Keleti Ágnes, ötszörös olimpiai bajnok tornász
Taróczy Balázs, teniszező

MAGYAR NÉPMŰVÉSZET ÉS KÖZMŰVELŐDÉS
Ifj. Csoóri Sándor, népzenész, zenetanár
Fonó Budai Zeneház
Levente Péter - Döbrentey Ildikó, közösségalkotó társak

MAGYAR ZENEMŰVÉSZET
Baráti Kristóf, hegedűművész
Budapest Klezmer Band
Kovács János, karmester 

Új hozzászólás