Előzmény: "Móricz klasszikusa helyett Janne Teller kortárs dán írónő Semmi című regénye lett kötelező olvasmány az egyik budapesti általános iskolában. A kötet világszerte megosztja a szülőket, tanárokat és kritikusokat; az alábbiakban azt a levelet közöljük, melyet Gál Magdolna, a IX. kerületi Patrona Hungariae Gimnázium egykori magyartanára írt az iskola igazgatójának, illetve elküldött Czunyiné Bertalan Judit köznevelési államtitkárnak is." - írta a valasz.hu egy héttel ezelőtt.

A legnagyobb közösségi portálon megosztott cikk parázs vitát váltott ki, melyben markáns ellenvélemények is megfogalmazódtak. Egyértelmű volt, hogy felkérjünk egy olyan diákot, aki 15 évesen olvasta az ominózus könyvet, így korosztályában érintettként tud kiállni a könyv tartalma mellett. Füstös Karina olvasói levelét változtatás nélkül közöljük:

***

Egy nyolcadikos osztályban, Pierre Anthon azt állítja: semminek sincs értelme, minden csak a látszatról szól, és azért, hogy pár év múlva meghaljunk, nem érdemes csinálni semmit életünk során. A történet alapproblémája ez. A diákok úgy érzik, nem beszélhetnek arról, mennyire zavarja őket, hogy Pierre Anthon kimondja ezeket.

 „És akkor el kellene mesélnünk, miket kiabál utánunk. És azt nem lehet, mert a felnőttek nem akarják hallani, hogy tudjuk, hogy igazából semmi se valami, és mindenki csak úgy csinál, „mintha". „

Nem csak az ifjúság számára volna fontos felismerni, hogy a bizalmi viszony a mai felgyorsult világban mindkét félen múlik. Gyermek-szülő kapcsolat ebben a korban megértésbeli problémákba ütközik, és erre utal a könyv is, valamint a könyv elítélésének oka is lehet ez. Ahogy olvastam, egyre többször felmerült bennem, hogy valójában van-e értelme az életnek, a látszat felépítésének, az emberek felé mutatott legjobb attitűd gondos fenntartásának. Annak, hogy minden nap felkelünk, és megcsináljuk a programozott napi rutint. Egy kicsit ennek a kérdésnek a megválaszolásáról is szól a mű, és arról, hogy a kamasz korosztályt foglalkoztatja, hogy hogy lehet tartalmasabb az élet, a hétköznapok. A felnőtté válás határán lévő fiatalok tudatában nem teljesen tiszta az életben elérhető dolgok fontossága. Az, hogy a társadalmi elvárásoknak való megfelelés mellett, meg kell küzdeni a mindennapokkal, apró örömökkel, apró veszteségekkel, kihívásokkal. Ez a könyv egy rávezetés, viszont mint tudjuk, az ember az apró jelekből nem tanul, ezt valószínűleg az írónő is érezte. Meghökkentő, megrázó történések kellenek ahhoz, hogy az esszenciális tartalom megfogalmazódhasson. Ezt használja Jane Teller is, mintegy pofont ad az olvasónak, és rákiabál: FIGYELJ MÁR! GONDOLKOZZ! Felgyorsult világban élünk, más eszköz szerintem kevésbé lehetett volna hatásos a mostanában napi szinten erőszakkal, durvasággal szembesülő fiataloknak. Ezzel szemben az olvasottak szívbemarkolóak, és ráébresztik az embert tettei súlyára. Emiatt a durvaság miatt tehát szerintem nem támadható a könyv, mert ez az az elem, amely meggyőzővé teszi.

Közben az osztály többi tagja elhatározza, hogy bebizonyítják: igenis vannak dolgok, amik számítanak, és létrehozzák a FONTOS DOLGOK HALMÁT. Ez az a rész, ahol a szülők (felnőttek) megbotránkoznak. Valóban megdöbbentő dolgok történnek, melyekre az író az első oldaltól kezdve utal.  Aki elolvassa a könyvet, mielőtt elkezdene ítélkezni, próbáljon meg mögöttes tartalmat keresni, és gondoljon bele abba, hogy 13-14 évesek is képesek felfogni képletes dolgokat. Hozzátevőlegesen pedig, oktatási szempontból fontos lehet megismerkedni a kortárs irodalommal, kihívást állíthat ez tanárok elé, viszont különleges alkalom lehet a szövegértelmezés gyakorlása szempontjából is.

Miközben a gyerekek gyűjtögetik a „tárgyakat" a FONTOS DOLGOK HALMÁRA, az olvasó elkezd gondolkodni, hogy mennyire fontosak ezek a dolgok, és hogy ezek valóban olyan értékek-e, melyeket óvni kell. Bizonyos dolgokat nem lehet pótolni: egy testvér emlékét, a hovatartozásunkat, hitvallást, az identitásunkat, a szüzességet, méltóságot, a tehetséget, ártatlanságot, a barátságot.
Szóhoz sem jutottam, napokig ezen járt az agyam, és kicsit magamba zárkóztam a könyv elolvasása után.

Mégis úgy érzem, nem véletlenül kötelező olvasmány Dániában, bármilyen furcsán is hangzik. Az élet értelme nem fogalmazható meg egyszerűen, az igazi értékeket magunkban, és másokban is őrizni kell. Ha az ember elveszít valamit, nagyobb árat akar érte, viszont ez valószínűleg nem vezet eredményre. Meg kell tudni különböztetni a jót és a rosszat, a helyest és a helytelent. A jövőjét mindenki maga alakítja, és a kincsek nem feltétlenül válthatóak pénzre.

Véleményem szerint ez elég mély tartalom. A megfogalmazás pedig nem trágár, hanem modern, a mű pedig olvasmányos, nem hosszú, és egyáltalán nem unalmas. Mi más kellene egy majdnem gimnazista (az irodalom iránt legkevésbé érdeklődő) diáknak? Ezzel a könyvvel meg lehet szerettetni az olvasást, legalábbis nagyobb eséllyel, mint egy 200-250 oldalas, idejétmúlt nyelvezetűnek tűnő olvasmánnyal. Nyilvánvalóan nem szabad minden eddigi klasszikust kitörölni a kötelezők közül, de az újítási szándékot sem kell elvetni. Bátorsággal mondom azt, hogy hordoz olyan mély tartalmat a 'Semmi', mint bármelyik kötelező olvasmány, amelyet ennek a korosztálynak szántak. Tehát ajánlom mindazoknak, akik még nem, vagy más szemmel olvasták.

Én 3 évvel ezelőtt olvastam (15 évesen, 10. osztály elején), és teljes mértékben megértettem, hogy ez nem vérengzésről, és gusztustalan dolgokról szól, az csupán az eszköz. Az arra alkalmas diákoknak nem okozhat problémát az értelmezés. Aki ezt megérti, az valószínűleg már 13 évesen is megérti, aki pedig nem, az lehet, hogy 23-33-43 évesen sem fogja.  Az újítás mindig veszélyes, de azért pedagógus a pedagógus, hogy megoldja a problémát. Nem szabad ennyire görcsösen ragaszkodni a múlthoz, és a (nem feltétlenül jól működő) hagyományokhoz. Ami érték meg kell őrizni, viszont nem szabad hagyni, hogy ne legyenek új értékeink. Aki akarja, érti, mire gondolok. Hallottam olyat is, hogy megkérdezte valaki, hogy miért kell a klasszikusokat bántani? Kérdem én: Miért kell az újítókat bántani? Kiváló irodalom tanárom volt gimnáziumban, aki megtanított minket arra, hogy nyitottnak kell lenni, meg kell látni, hogy „mi van a sorok között. Arra, hogy a világszemléletünk kialakításában segíthet az irodalom. Nem erőltette túl a „klasszikusokat", és adott lehetőséget a kortárs irodalom megismerésére is. Nagymértékben a tanáron múlik, hogy a diák megtanulja-e, hogy, hogyan kell következtetést levonni, hogyan kell megkeresni a könyv mögöttes tartalmát, megtalálni a saját értelmezést. Az irodalomtanárnak nem az a feladata, hogy a saját véleményét megértesse és elfogadtassa a gyerekekkel, hanem segítsen nekik a saját vélemény formálásban, keresésében.

18 évesen, egyetemistaként újraolvasva, fantasztikusnak találtam a könyvet (ismét). Olyan irányból közelíti meg az élet értelmének kérdését, amire még példát nem láttam. Meghökkentő? Igen! Az arcába vágja az olvasónak? Igen! Ha elhiszik ezt az emberek, ha nem: sajnos, ha csak klasszikust, régit, régi nyelvezetűt olvastatnak az emberrel (felsőssel, gimnazistával), az nagyon-nagyon unalmas. Lehet, hogy ki lehet csikarni egy két megállapítást a gyerekekből órán, és közben nem veszik észre, hogy igazából nem a főhősről van szó, hanem róluk, de nem élvezik, ez biztos. (Szeretek olvasni, de határozottan nem érdekelt, hogy mi van szegény Nyilas Misivel, erre emlékszem.) Viszont ez a könyv, azt akarja, hogy eldöntse az olvasó: van értelme, vagy nincs? Azt akarja: gondolkozz el azon, hogy mit jelentenek az értékek! Azt akarja: gondolkozz! Jó témát biztosít irodalom órára, véleményformálásra késztet. Mivel a mai világban játszódik (szerintem ezért is ijednek meg tőle annyian), aktuálisabbnak érezhetik, máshogy gondolnak rá. Nincs benne a „már megint ez" érzés a gyerekekben (ne feledkezzünk meg arról, hogy serdülőkről van szó). És ha van egy ilyen, lehet, hogy könnyebben veszik, hogy kell hagyományosat is olvasni. Az orosz realizmus is más, a groteszk is más, mégis tudja értelmezni. Azt sosem értettem, miért kell gyerekként kezelni a felnőtté váló gyermeket? Ezt meg kell tanulni kezelni, viszont egy jó oktatónak semmi problémája nem lehet ezzel.

Zárásképp a könyv utolsó oldaláról:

„És azt is tudom, hogy az élet értelmével nem szabad játszani."