Frenreisz Károly: lehet érték a popban
2016.01.26. - 15:00 | vaskarika.hu / MTI
A Dal legtapasztaltabb zsűritagja, a rockzenész Frenreisz Károly szerint a popban is lehet érték és az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatójának mezőnyében több színvonalas produkció szerepel.
Frenreisz Károly az MTI-nek elmondta: három évvel ezelőtt már kapott felkérést zsűrizésre - egy kereskedelmi televízió tehetségkutatójába -, amit akkor nem vállalt el, azóta azonban sok ilyen hazai és külföldi műsorba nézett bele és azt tapasztalta, hogy ez a munka komoly feladat, nagy kihívást jelent.
A zenész A Dal 2016 tíztagú előzsűrijének tagjaként mind a 372 benevezett pályaművet meghallgatta.
Zséda (Zsédenyi Adrienn) többszörös Fonogram-, eMeRTon- és Artisjus-díjas énekes, Frenreisz Károly, a Skorpió együttes vezetője, a Metro és az LGT egykori alapítója (b), Pierrot zenei producer és előadó (j2), valamint Both Miklós zeneszerző, énekes, előadó, a Napra és a Both Miklós Folkside alapítója, a zsűri tagjai az Eurovíziós Dalfesztivál - A Dal című televíziós show-műsor első elődöntőjében a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) óbudai, Kunigunda útjai gyártóbázisán 2016. január 23-án. MTI Fotó: Illyés Tibor
"A teljes mezőnyt tekintve vegyes volt a felhozatal, az első szűrésen átment 56 dal már mind ígéretes volt. Azt hiszem, hogy a mai magyar popzene nagyon széles spektrumát kaptuk, a színvonal a dalok, a szövegek és az előadók tekintetében is jó. Nagyon fontos a számok interpretálása a színpadon, a produkciók összeállása, mert attól még jobbá válhat egy dal" - fejtette ki a zenész, aki Zsédával, Both Miklóssal és Pierrot-val együtt alkotja A Dal zsűrijét.
Idén még inkább előtérbe kerülnek a dalszövegek a műsorban: lesz egy különdíj is A Dal 2016 legjobb dalszövegének, amelyet a tíz tagú előzsűri és a nézők online szavazatai alapján ítélnek oda. Frenreisz Károly a Skorpió legtöbb szövegét maga írta, köztük az Így szólt hozzám a dédapám vagy a De jó lenne haver című számét. Az évtizedek során bírálatokat is kapott, mondván, szövegei nem egyszer banálisak.
"Szöveget írni csak a Skorpióban kezdtem, a Citromízű banán, amely a Metro egyik legnagyobb slágere volt, Sztevanovity Dusán munkája és elsősorban banalitásával nyert. Azért kezdtem szövegeket írni, mert úgy éreztem, saját gondolataimat így tudom a legjobban kifejezni. Lehet, hogy egy-két dalom szövege költői szemmel banálisnak tűnik, de határozottan vállalom őket, mert rólam szólnak és szövegírói munkásságom nagyon segít abban, hogy A Dal zsűrijében a zenék, a hangszerelések, az előadói produkciók mellett a szöveggel is ugyanilyen intenzitással tudjak foglalkozni" - válaszolta az MTI kérdésére.
Frenreisz Károly a magyar rockzene nagy generációjának kiemelkedő tagja. A dalszerző, basszusgitáros, énekes 1965-től 1971-ig a Metróban játszott, a következő két évben a Locomotiv GT-ben, 1973-ban pedig megalapította a hardrockot játszó Skorpiót, amely ma is létezik. Huszonhárom lemezen szerepelt zeneszerzőként és előadóként.
"Kétségtelen, hogy A Dal 2016 elődöntőjébe jutott 30 dal között nincs rockszám. A nevezettek között volt néhány rockos áthallású szerzemény, de a színvonal ott nem érte el a kellő mércét. Az Eurovíziós Dalfesztivál láthatóan nem a rockprodukciókra van kihegyezve, bár kivétel azért van, hiszen a finn hardrock csapat, a Lordi 2006-ban megnyerte a versenyt" - mondta.
Bár magyar előadóknak a kilencvenes évekig nem volt lehetőségük szerepelni az Eurovíziós Dalfesztiválon, az LGT a 1971-ben felléphetett a tokiói Yamaha-fesztiválon, ahol Frenreisz Károly szerzeményét, az Érints meg című dal angol nyelvű verzióját (Touch Me, Love Me, Rock Me) adták elő nagy sikerrel.
"Szerencsére úgy alakult, hogy a hetvenes-nyolcvanas években a Metróval, az LGT-vel és főleg a Skorpióval sokat játszottam külföldön. A Metróval voltunk például Finnországban, a turkui rockfesztiválon, az LGT-vel 1972-ben az angliai Lincolnban megrendezett Great Western Express Festivalon, a Skorpióval Kelet- és Nyugat-Európa mellett volt turnénk Kanadában és az Egyesült Államokban is" - idézte fel fesztiválszerepléseit.
A Skorpió manapság ritkán lép fel - tavaly augusztusban a PeCsa záróbuliján adott koncertet -, idén azonban egy kerek évforduló is alkalmat adhat egy nagyobb szabású produkcióra: Frenreisz Károly novemberben 70 éves lesz.
"Még nincsenek konkrét terveim, és bár nem vagyok nosztalgiázó típus, valószínűleg összehozunk valamit ősszel. Lehet, hogy a volt zenekaraim is benne lesznek valamilyen munkában vagy koncertben, lehet, hogy Demjén Rózsival, aki szintén 70 az idén, csinálunk együtt valamit" - jegyezte meg Frenreisz Károly, aki cégével napjainkban hang- és fénytechnikai szolgáltatásokat nyújt különböző élőzenés produkcióknak.
A zenész beszélt arról is, hogy szeretné, ha valamilyen formában és forrásból rendszeres pénzügyi támogatást lehetne nyújtani nehéz helyzetben lévő, nyugdíjas korú rockzenészeknek. Őket - tette hozzá - azért éri hátrányos megkülönböztetés, mert a nyilvántartó hivatalnál sokszor nem maradt nyoma a munkával töltött évek jelentős részének.
"Részben megoldás lehetne a nemzet zenésze elismerés létrehozása, amely a nemzet sportolója vagy a nemzet színésze címhez hasonlóan tudná elismerni a rockzenei szakmából az életművükkel azt kiérdemlő, rászoruló nyugdíjasokat" - fűzte hozzá a zenész.
A Dal második elődöntője január 30-án szombaton látható és hallható a Duna, a Duna World csatornán, valamint a verseny honlapján.
Az első elődöntőről itt írtunk:
Csillagporhintés - A Dal 2016 első elődöntője
2016.01.25. - 00:20 | Orsó - Fotó: mtv
A 2016-os műsorfolyamról folyamatosan érkeznek a sajtóközlemények, hol a Budapesti Operettszínház zenészeiből alakult kamarazenekar, valamint a velük forgatott klip a téma, hol az adások elején majdan látható táncosok; hol a résztvevők ruhája, frizurája, sminkje, hol pedig - és talán ez a legszembetűnőbb újítás - a verseny zsűrije. Az eddigieknél nagyobb lendülettel, több promócióval, Bödőcs Tibor szavaival élve „nagy rössel, nagy garral" vezették tehát fel a műsort. Lássuk, megérte-e ez a sok munka?
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás