A ByTheWay dala lett A Dal 2016 Akusztik Díjának nyertese
2016.02.25. - 10:30 | Orsó - MTVA Fotó: Penziás Nikolett, Ősi György
Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is meghirdetették a műsor készítői A Dal 2016 Akusztik versenyét. A közönség idén is kétfordulós online szavazáson voksolhatott kedvencére. A szavazás február 21-én lezárult, és a legtöbb szavazatot a ByTheWay dala, a Free To Fly kapta, így övék lett A Dal 2016 Akusztik Díja.
Már csak napok választanak el minket attól, hogy befejeződjön A Dal 2016 és megtudjuk, hogy a döntőbe bekerülő pályaművek közül melyik lesz a nyertes dal. A Dal 2016 készítői több különdíjjal is készültek a műsorba bekerült 30 dal kapcsán. Az elmúlt műsorokban megtudtuk, hogy A Dal 2016 Felfedezettje Díjat Petruskának ítélte oda a zsűri, közönségszavazat alapján A Dal 2016 Legjobb Dalszövege Díjat Csarnai Borbála kapta Freddie Pioneer című daláért. Február 21-én pedig lezárult az akusztik szavazás, a legtöbb szavazatot pedig a ByTheWay Free To Fly akusztikus feldolgozása kapta.
„A Dal 2016 Akusztik díjának a megnyerése a legjobb dolog, ami történhetett velünk a műsor során, mert ezt a közönség ítélte oda nekünk. Az egyórás akusztik koncert felvétel hatalmas lehetőség számunkra, mert megmutathatjuk az igazi muzikális oldalunkat és azt, hogy többek vagyunk egy fiú bandánál." - mondta el a díj kapcsán a ByTheWay.
Szombaton A Dal 2016 döntőjében veszik át a fiúk a díjat. A verseny nyertesei egy egyórás akusztikus koncertfelvételen vesznek majd részt, amely a Petőfi Rádió Akusztik című műsorában lesz hallható. Aki nem bír a koncertig várni, meghallgathatja a feldolgozást A Dal hivatalos honlapján, a többi 30 fellépő akusztikus dalfeldolgozásával együtt.
A február 27-i döntőben kiderül, hogy ki nyeri meg A Dal 2016-ot, továbbá kihirdetik A Dal 2016 Remix versenyének a győztesét is. A döntő izgalmas percekkel várja a közönséget, érdemes lesz a Dunára vagy a Duna Worldre kapcsolni 19:40-kor.
Kapcsolódó írásaink:
Petruska: a verseny nekem teszt
2016.02.17. - 13:15 | vaskarika.hu / MTI
Petruska András A Dal 2016 Felfedezettje díjat már megnyerte, az első középdöntőben elért eddigi legmagasabb pontszám pedig még merészebb célokra sarkallhatja. A hamarosan 30. évét betöltő énekes-dalszerző az MTI-nek elmondta: a verseny egyfajta próba, teszt számára.
Kompatibilitás a hazai felszínes kultúrával - A Dal 2016 második középdöntője
2016.02.21. - 01:30 | Orsó - MTVA Fotó: Penziás Nikolett, Ősi György
A múlt heti adást néztem ugyan, de lázas lévén sajnos képtelen voltam összegyűjteni elég erőt ahhoz, hogy bármit is megfogalmazzak róla. Ma este is lehet, hogy inkább a lázat kellett volna választanom Pierrot egyszemélyes show-ja helyett.
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás