Csak állt a bejárat előtt, és feszült figyelemmel bámulta az óriási faajtót. Furcsa mintái teljesen lenyűgözték, megpróbált kivenni egy-két alakzatot, ám érthetetlen módon valamennyi csirkelábra emlékeztette. Tudta, hogy be kell lépnie, de képtelen volt összeszedni a bátorságát. Úgy érezte, mintha légüres térben lenne, mintha minden irányból a semmi venné körül. Valójában nem ért rá a környezetével foglalkozni, a kapu tanulmányozása teljesen lekötötte. Kezét a kilincsre tette, habozott, hogy lenyomja-e. Az ajtó hirtelen felnyílt magától. Riadtan hátrált egy lépést, kint szeretett volna maradni, ám egy megmagyarázhatatlan áramlás befelé sodorta. Próbálta elkapni a kapufélfát, kapálózott, kiabált, hasztalan. Vakító fényesség vette körül, az ajtó hatalmas robajjal csukódott be mögötte. Behunyta a szemét, nem bírta elviselni a fényáradatot. Egy toll érintését érezte az arcán.

- Üdvözöllek - mondta egy hang, mely leginkább kukorékolásra hasonlított. - Nyugodtan kinyithatod a szemedet, nem fogsz megvakulni.

Vajon hol lehet, és ki beszél hozzá? Nem, a szemét semmiképpen nem nyithatja ki, nem akar tudni erről a különleges helyről.

A hang tovább folytatta:

- Cerberus a nevem, én őrzöm a bejáratot.

- Cerberus? - szörnyülködött magában. Valahonnét ismerősnek tűnt számára ez a név. Működött egy ilyen nevű kutyaiskola a városban, talán véletlenül odatévedt? Nem, ezt nem tartotta valószínűnek, ez az átható szag inkább a baromfiudvaré, mint a kutyáké. Megvan, hasított bele a felismerés. Cerberus a háromfejű kutya a görög mitológiában, aki az alvilág bejáratát őrzi. Vajon az alvilágba került? Nem, az lehetetlen. Milyen nap is van ma? Kedd lehet. Hűha, akkor egy fontos tárgyalásra kell mennie az Egyesült Műanyaggyár vezetőségével. Ki kell jutnia innét! Hirtelen elhatározással kinyitotta a szemhéját. Ember nagyságú, rikító színű kakas terpeszkedett előtte. A szárnyas érdeklődve fürkészte apró bogyószemével. Jó, akkor mégsem háromfejű kutya.

- Na, végre - jegyezte meg a kakas. - Már azt hittem, sosem nézel rám.

Egy baromfiudvar közepén találta magát. Pontosabban nem lehetett baromfiudvar, mert az igaz, hogy kakasokat és tyúkokat látott mindenütt, de valahogy mégis emberszerűnek látszottak. Hiányzott belőlük a baromfikra jellemző szaggatott mozgás, a tyúkszerű magatartás. Ólat sem látott sehol, helyette elegáns lakóházak vették körül.

- Hol vagyok? - kérdezte riadtan. Legnagyobb rémületére kárálásnak hallotta a saját hangját.

- A mennyországban - felelte a kakas úgy, mintha ez teljesen magától értetődő lenne.

Ingerülten felsóhajtott. Valaki biztosan gonosz tréfát űz vele. Hát, egyáltalán nem humoros.

- Hahaha - nevetett erőltetetten. - És ezt higgyem is el?

Valahol a szíve mélyén sejtette, hogy ez nem lehet vicc. Minden annyira valóságos. Talán filmforgatásba keveredett? Egyszer már járt így a Margitszigeten, amikor elmélázva sétált, és hirtelen középkori lovagok között találta magát. A rendező nem győzte elkergetni. Ez a kakas azonban barátságos.

- Igen, mivel most már ez az örökre szóló tartózkodási helyed. Gyere velem! - indult el a legdíszesebb épület felé Cerberus.

- Nem, nem - ellenkezett vadul. - Köszönöm a kedvességed, de nekem egy fontos tárgyalásra kell mennem.

A kakas összeráncolta a homlokát:

- Hát még mindig nem érted? Te meghaltál!

Ebben a pillanatban telt be nála a pohár. Nem tudta, melyik barátja találta ki ezt az egészet, de úgy érezte, kezd morbiddá válni. A kakas várakozón állt előtte, türelmes tekintetébe némi szánakozás vegyült.

Az ajtóhoz rohant. Bármi áron is, de elmegy innét. Semmiképpen nem marad ezen a különös helyen. Egy életbevágó üzletet kell nyélbe ütnie, nem hagyhatja, hogy elússzon. Eddig megbízhatónak tartották a szakmában, nem veszítheti el a renoméját. Az ajtón azonban nem talált kilincset, sem semmilyen zárat.

- Engedj ki, légy szíves! - kérte a kakast.

A kakas jóindulatúan magyarázta:

- Innét kifelé nem vezet út, csak befelé. Ez itt a túlvilág.

Újra felnevetett:

- Jól van, hagyjuk ezt abba! Szeretnék elmenni. Várnak a műanyaggyárban.

A kakas széttárta szárnyait, bár inkább emberi kezek voltak, mint szárnyak.

- Gyere velem! Először a Bizottsághoz kell mennünk, hogy eldöntsék a sorsodat.

- Miféle sorsomat?

A kakas a büszkén mutatta a lábát:

- Hogy kaphatsz-e piros zoknit, vagy sem.

Cerberus lábán jókora piros zokni díszlett.

Ekkorra már elkapta a düh.

- Engem nem érdekel a piros zokni, és az sem érdekel, ki vagy, és az sem, hogyan tudtad ilyen jól kakasnak álcázni magad, csak egyet szeretnék: elmenni - ordította magán kívül. - Mindig is utáltam a csirkéket!

- De hiszen te is csirke vagy! - nézett rá jelentőségteljesen Cerberus.

A lábára pillantott. Kedvenc szoknyái valamelyikére számított, helyette csirkelábak meredtek ki tollas testéből. Iszonyatos kiáltás hagyta el a torkát, ami ahhoz hasonlított, mint amikor egy tyúkot kopasztanak. Rettegve tapintotta meg az arcát, keze csőrbe ütközött. Mikor változhatott át?

- Nem - üvöltötte. - Én nem lehetek madár!

Cerberus gyengéden megérintette a szárnyával:

- Nos, ahol most vagy, a túlvilág. Halála után mindenki csirkeformát ölt, nemének megfelelően tyúk vagy kakas lesz. Ez itt a mi birodalmunk. Ej, hát senki sem mesélt neked erről?

- Nem, én a mennyországról és a pokolról tanultam. A mennyországban angyalok laknak, a pokolban pedig ördögök szurkálják vasvillával a gonoszokat. De ha igaz, amit mondasz, hol vannak a szüleim, a rokonaim? Miért nem találkozhatok velük?

A kakas a Bizottság épülete felé vezette.

- Előbb meg kell jelenned a Bizottság előtt. Ők döntik el, hogy kaphatsz-e piros zoknit.

Mit akar folyton ezzel a piros zoknival?

- Már mondtam, engem nem érdekel a piros zokni.

- Majd fog - nyugtázta megbocsátón a kakas. - A piros zoknitól függ ugyanis a további sorsod. Ha a Bizottság méltónak talál rá, vagyis jó ember voltál életedben, akkor megkapod, és velünk maradhatsz az örökkévalóságig, ha viszont nem, akkor nem lesz piros zoknid és...

- És? - vágott közbe izgatottan.

- Nem akarlak elrémíteni, ha arra kerül a sor, úgyis megtudod. De te jónak látszol -mondta a kakas.

Megérkeztek a Bizottság házához. Hirtelen belehasított a felismerés. Éppen a műanyaggyárba igyekezett a Fordjával, amikor a szemközti sávban egy szembe jövő kamion elhagyta a menetirányt, és elé vágott. Gyorsan oldalra tekerte a kormányt, de nem vette észre, hogy ott áll egy fa.

Ünnepélyes arccal hagyták el a Bizottság épületét. Egy nagy tarajú kakas várt rájuk.

- Nekem most vissza kell mennem - mondta Cerberus. - Újabb csirke érkezett.

A nagy tarajú bemutatkozott:

- Géza vagyok. Gyere, körbevezetlek! Megmutatom, melyik a szüleid háza.

Elindult Géza mellett. Mindkettőjük lábán ott virított a piros zokni.