A Tour de Hongrie bemutatkozott: Szombathelyen kezdődik meg a verseny
2016.06.04. - 00:10 | vaskarika.hu
Látványos programmal, sportos erőpróbákkal, ügyességi kerékpáros pályával és Sisakot viselek! néven futó, a biztonságos közlekedést népszerűsítő túrával járta az országot az elmúlt napokban a Tour de Hongrie szervező csapata.
A legnagyobb magyar kerékpárverseny programját öt nap alatt hét városban - Szombathelyen, Fertődön, Sárváron, Keszthelyen, Kaposváron, Siófokon és Cegléden - mutatták be. Az idei Tour de Hongrie június 28-án Szombathelyen rajtol, a várhatóan 25 országból érkező 120 kerékpáros 6 nap alatt 740 kilométert tesz meg, hogy július 3-án kora délután elérje a célt, amelyet ebben az évben is Budapesten, a Várkert Bazár előtt állítanak fel.
Szombathely számára nagy érték a Tour
Akárcsak 2015-ben, az idén is Szombathelyen kezdődik majd meg a Tour de Hongrie: június 28-án a vasi megyeszékhelyen kerül sor a prológra. Az egy kilométeres egyéni időfutamversenyre lezárják majd a belváros néhány utcáját, a rajt az Iseum előtt lesz, míg a cél a Főtéren lesz kijelölve. Nagy érdekessége lesz ennek a futamnak, hogy vajon valaki meg tudja-e akadályozni a leggyorsabb magyar kerékpárost, Szalontay Sándort a győzelemben: a magyar csúcstartó pályakerékpáros lesz a prológ legnagyobb esélyese, így magyar versenyzőre kerülhet a sárga trikó!
„Örülök neki, hogy ismét Szombathelyről indul a Tour de Hongrie, ez a város mindig is komoly szerepet játszott a magyar kerékpársport életében" - hangsúlyozta dr. Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere, aki jó időt és balesetmentes versenyt kívánt a résztvevőknek.
Koczka Tibor alpolgármester hozzátette, nemcsak a profik számára lesz fontos állomás Szombathely, hiszen a prológ előtt a vállalkozó kedvű amatőrök is kipróbálhatják a pályát, nekik rendeznek majd időmérő versenyt, másnap, július 29-én pedig a Szent Márton túra keretében tekernek majd át az első szakasz rajthelyszínére, Fertődre, erre a 60 kilométeres túrára is lehet már jelentkezni.
„Szombathely számára nagy érték a Tour, elég csak megnézni, milyen médiafigyelem övezte a tavalyi versenyt - mutatta fel a 2015-ös körversenyről készített vaskos médiaelemzést Koczka Tibor -, a legtöbb beszámolóban kiemelték, hogy a városunkból indult útjára a nemzetközi viadal."
Simon Péter Zoltán, a Vas Megyei Kerékpáros Szövetség elnöke elárulta: a két amatőröknek szóló rendezvényre már most többen jelentkeztek, mint egy évvel korábban.
Június 29-én kastélytól kastélyig halad majd a Tour de Hongrie mezőnye, a rajt a fertődi Esterházy kastélynál lesz, míg a befutóra a keszthelyi Festetics kastély előtt kerül sor. Ezen a napon kerékpáros nap lesz Fertődön, a kastély körül kijelölt pályán gyerekversenyeket rendeznek, délután különféle sportos és szórakoztató programok várják majd a családokat. Nagy esemény lesz, hogy csaknem négyszáz kerékpáros gyerek alkot majd igazi élőképet az Esterházy kastély parkjában, kirajzolva a Fertőtáj feliratot. A Tour de Hongrie mezőnye 14:00 órakor rajtol majd a kastély főbejárata elől.
A népszerű fürdőhelyen, Sárváron egy gyorsasági hajrá helyszíne lesz, a fürdő előtt kijelölt helyen elsőként áthaladó kerékpáros nyeri el Sárvár különdíját, amelyet a polgármester a keszthelyi befutó után ad majd át. A Tour de Hongrie karavánja a tervek szerint június 29-én 15:00 óra körül érkezik meg Sárvárra, s a kijelölt részhajrá miatt látványos közelemben, 50-60 kilométer/órás sebességgel robog át a városon.
A június 29-i Tour de Hongrie szakasz befutója Keszthelyen, a Festetics kastély főbejáratánál lesz, ahol ugyancsak egész napos kerékpáros program várja az érdeklődőket. A profi bringaverseny miatt lezárt pályán a gyerekek és a hobbi kerékpárosok számára is indítanak futamokat, de ezen kívül is sok sportolási és szórakozási lehetőséget kínál majd ez a délután.
A Tour de Hongrie mezőnye június 29-én 17:00 óra környékén ér célba a viadal első szakaszán, majd másnap, június 30-án 13:15-kor innen indul tovább Siófok felé.
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás