Melyik filmjét szereti legkevésbé Törőcsik Mari? - Filmek az ötvenes évekről – vetítés és beszélgetés a Kőszegi Városi Könyvtárban
2016.10.02. - 21:00 | Rozán Eszter - Fotók: Szőke Dia
"Filmvetítés és beszélgetés" címmel négy részből álló, filmvetítéssel egybekötött előadássorozat kezdődött az ötvenes évekről a Kőszegi Városi Könyvtárban. Elsőként Makk Károly: Szerelem című 1971-ben készült filmje került sorra Törőcsik Mari főszereplésével, akivel a vetítés után dr. Murai András filmtörténész beszélgetett.
Filmvetítés és beszélgetés címmel négy részből álló filmvetítéssel egybekötött előadás-sorozat kezdődött az ötvenes évekről a Kőszegi Városi Könyvtárban. Elsőként Makk Károly: Szerelem című 1971-ben készült filmje került sorra Törőcsik Mari főszereplésével.
A film a sorozathoz méltóan az ötvenes években játszódik. Luca (Törőcsik Mari) epekedve várja vissza a börtönbüntetését töltő férjét (Darvas Iván), miközben idős, többnyire ágyban fekvő anyósáról (Darvas Lili) is gondoskodik. Hogy ne okozzon az asszonynak traumát, kitalálja, hogy a fia Amerikába ment filmet forgatni. János még leveleket is küld az anyjának, persze Luca írja őket. Az anya nagyon várja a fiát, még agóniájában is az ajtót lesi, de a betegség erősebb, nem tudja kivárni János hazatérését.
Sokan voltak kíváncsiak a régi, ennek ellenére felkavaró fekete-fehér filmre, elsősorban azonban Törőcsik Marira, akivel a film után dr. Murai András filmtörténész beszélgetett. Törőcsik Mari elmondta, nem igazán szereti ezt a filmet, pedig az 1971-es cannes-i filmfesztiválon ő és Darvas Iván külön dicséretben részesültek. Egyedül arra a jelenetre emlékszik szívesen, amikor Darvas Iván hazaérkezik a börtönből. A színésznőt zavarta, hogy parókában kellett szerepelnie.
Az 1971-es chicagói nemzetközi filmfesztiválon a filmben nyújtott legjobb női alakításért kapott díjat. A színésznő a tőle megszokott kedélyességgel és lelkesedéssel mesélt magáról, az életéről, szerelmeiről.
A sorozat további időpontjai:
2016. október 13. 16.30 óra
SZAMÁRKÖHÖGÉS
(rendező: Gárdos Péter, 1987)
Vendég: Gárdos Péter rendező, író
2016. október 14. 15.00 óra
MEGÁLL AZ IDŐ
(rendező: Gothár Péter, 1981)
Vendég: Jordán Tamás színművész
2016. november 17. 16.30 óra
A NAP UTCAI FIÚK
(rendező: Szomjas György, 2007)
Vendég: Szomjas György rendező
A vetítéseket követően a vendégekkel beszélget: dr. Murai András filmtörténész
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás