Király Gábor díszpolgár lett - Szent Márton Napi Díjátadó Gála 2016
Képgaléria megtekintése2016.11.13. - 02:00 | Büki László 'Harlequin'
Szent Márton ünnepén Szombathely városa a figyelem középpontjába állítja azok munkásságát, akik életük során sokat tettek, maradandót alkottak városukért. A régi hagyományt követve november 12-én az AGORA-MSH-ban a város gálaműsor keretében adta át legmagasabb kitüntetéseit. A gálán közreműködött a Savaria Szimfonikus Zenekar, Miller Zoltán és Nádasi Veronika előadóművészek és a Bolyki Brothers acapella együttes.
Rendhagyó módon indult a szombati Szent Márton Díjátadó Gála. A Kulturális Életműdíjjal kitüntetett Deáky Istvánnak - aki a legendás Jeunesses kórus alapítója - egykori tanítványai és mai szellemi utódai meglepetés-produkcióval kedveskedtek a Sportház aulájában a gála előtt.
A gálán köszöntőt mondott Soltész Miklós, egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, valamint Puskás Tivadar polgármester, majd a Nyugati Gyepűk Pajzsa Haditorna Egyesület által behozott Szent Márton-zászlót adta át Csapláros Andrea múzeumigazgatónak. Ezt követően került sor a városi kitüntetések átadására.
"Brenner-díj" adományozható annak a személynek, aki a gazdaság és a városüzemeltetés területén kiemelkedő szakmai munkát végzett.
Kovácsné Nyári Gizella 1980-ban végzett a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán, mint üzemgazdász, majd 1986-ban a Közgazdaságtudományi Egyetem Pénzügy szakán, mint okleveles közgazdász szerzett diplomát.
1987-ben lépett be a Vas megyei Víz- és Csatornamű Vállalathoz, a VASIVÍZ ZRt jogelődjéhez, mint főkönyvelő. 1997 áprilisától gazdasági igazgatóként látja el a társaság gazdasági irányítását. Munkája elősegítette, hogy a Társaság 2013 -ban megkapta a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal működési engedélyét. Nagy szerepet játszott abban, hogy az elmúlt 5 évben a társaság működési területének jelentős bővülése - gazdasági vonatkozásban is gördülékenyen zajlott le. Öt település, többek közt Sárvár és Celldömölk ivóvízellátásával és 35 település szennyvízrendszerével kapcsolatos feladatellátás is a céghez tartozik. Felügyelete mellett sikeresen megújult a Társaság integrált vállalatirányítási rendszere a mai kor igényeihez igazodva. Munkáját lelkiismeretesen és pontosan végezi, jó kapcsolatot alakított ki mind a munkatársakkal, mind a külső partnerekkel.
"Gothard Jenő-díj" adományozható annak a személynek, aki a gazdaságkutatás, környezetvédelem, valamint a műszaki fejlesztés területén kiemelkedő szakmai munkát végzett.
Gaál Róbert a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatója, a Hidrológiai Társaság Nyugat-dunántúli Területi Szervezet elnökségi tagja 1986-ban végzett a Budapesti Műszaki Egyetem Építőmérnöki Karán.
Részt vett többek között a 2000 -ben a tiszai, a 2002-ben és 2006-ban a dunai, valamint 2009-ben a rábai árvíz védekezés munkáiban. Szakmai irányítóként és projektmenedzserként részt vett a Kerka-tározó, a Kebele-tározó és a Lukácsházi-tározó megvalósításában, a Lapincs-árapasztó vápa előkészítésében és megvalósításában. Részt vett az ország első, Rába folyóra készült folyógazdálkodási tervének elkészítésében. Tagja volt több minisztériumi szakmai és jogszabály előkészítő munkabizottságnak. Az igazgatóság első LIFE projektjének, a Lahn-patak revitalizációjának műszaki irányítását végezte.
Projektmenedzserként felügyelte a Mura árvízvédelmi szakasz fejlesztését, és több folyamatban lévő projektet. Szombathely térségében a legjelentősebb feladata volt a Lukácsházi-tározó megépítése, mely a város árvízvédelmét jelentősen javította, majd elkészült az Arany-patak Dozmati-tározó terve is, mellyel teljessé válik a város árvízvédelme.
"Hefele-díj" adományozható annak a személynek, aki a városfejlesztés, a városépítés, területén a város érdekében, illetve a város polgárainak szolgálatában tartósan kiemelkedő munkát végzett és ezzel közmegbecsülésre tett szert.
Karácsony Imre okleveles szerkezetépítő mérnököt 45 éves szakmai tevékenysége megszakításokkal ugyan, de nagyrészt Szombathelyhez köti. A Budapesti Műszaki Egyetem elvégzése után a fővárosban helyezkedett el, de néhány év múlva már a VASITERV tervező gárdáját erősítette. Néhány évnyi kitérő után 1985. óta már véglegesen ide fűzi munkája.
1986-tól már a magánszférában dolgozik, 1988-tól saját vállalkozásában tervez. Az eltelt évtizedekben felgyülemlett hatalmas tervezői tapasztalata az általa vezetett tervezői iroda munkáin keresztül számtalan jelentős beruházás megvalósításánál hasznosult itthon és külföldön egyaránt. Nagyszámú szombathelyi, köztük önkormányzati létesítmény megvalósításánál is közreműködött építési, illetve tartószerkezeti tervezőként, így például a Bolyai Iskola és Gimnázium, a Herman Ottó Szakközépiskola Kollégium bővítésénél, az Oladi templom tartószerkezeti tervezésénél, városi közlekedési létesítmények, hidak tartószerkezeti tervezésénél, de számos társasház tartószerkezeti tervei, ipari, kereskedelmi és vendéglátó létesítmény tartószerkezeti és építész tervezése is az ő munkáját dicséri..
Tagja a Vas Megyei Építész Kamarának, illetve a Vas Megyei Mérnök Kamarának. Több éven át külső szakértőként segítette az Önkormányzat Városfejlesztési Bizottságának munkáját. Tevékenységével 4 évtized alatt jelentősen gazdagította lakóhelye épített környezetének fejlődését, átalakulását, élhetőbbé téve városunkat.
"Szombathely Közbiztonságáért-díj" adományozható a város működési területén lévő rendvédelmi szerv hivatásos állományú azon dolgozójának, köztisztviselőjének és közalkalmazottjának, illetve a polgárőrség azon tagjának, aki a közrend, a közbiztonság védelme és megszilárdítása, valamint a megelőzés területén tartósan kiemelkedő szakmai munkát végzett.
Göncz Szabolcs tűzoltó alezredes 1994 szeptemberében kezdte hivatásos szolgálatát a Szombathelyi Tűzoltóságon. A ranglétrát végigjárva és több vezetői pozíciót is betöltve 2012 -től látja el a Szombathelyi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság tűzoltó parancsnoki feladatait.
A készenléti feladatok mellett nagy hangsúlyt fektet a fiatalok tűzvédelmi ismereteinek bővítésére, az önkéntes tűzoltók képzésére, felkészítésére. A fiatalok mellett jut ideje a tűzvédelem társadalmi erőinek, a tűzoltó egyesületek szakembereinek irányítására, képzésére. A bevetések során személyes példamutatásával és szakmai rátermettségével irányítja a beavatkozó állományt. A hivatását szerényen és alázattal, magas színvonalú szakmai tudás birtokában, azt folyamatosan fejlesztve végzi.
Nagy hangsúlyt fektet az állomány képzésére, a hiteles és közérthető kommunikációra és feladat tökéletes végrehajtására.
2015-ben és 2016-ban a Szombathelyi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság lett az ország legsportosabb tűzoltósága. Szabadidejében a szombathelyi Pingvinek jégkorong csapatában játszik. A munkáján és hobbiján túl kiemelt figyelmet szentel családjának és gyermekének.
"Ifjúságért díj" adományozható annak a személynek, aki kiemelkedő munkájával segítette a város ifjúságnevelési, ifjúságvédelmi feladatainak ellátását.
Nagy Gertrúd általános iskolai tanító, történelem szakos általános iskolai, okleveles játék- és szabadidő-szervező tanár 28 éve az Oladi Általános Iskola pedagógusa.
Sokoldalú személyiség. Szakmai munkájára jellemző, hogy történelem órái színesek, izgalmasak, múltba repítőek. Tehetséges tanulóit sikeresen készíti fel versenyekre. Osztályfőnökként programokat, kirándulásokat szervez, amelyek maradandó élményeket nyújtanak a tanulóknak. Törődik tanítványai gondjaival, segíti személyiségük fejlődését, kibontakoztatását, közösséget alakít.
Kiváló szervező. Számtalan ünnepséget, programot szervezett kicsiknek, nagyoknak, városnak, iskolának. Római Diákkarnevált szervezett az iskola diákjaink, és aktívan bekacsolódott a városi Diákkarnevál szervezői feladataiba is. Kiválóan képviseli az iskolai közösség érdekeit, támogatja, segíti a tanulók véleményezési és javaslattételi jogainak érvényesítését. Megalakította az Önkéntes közösségi klubot. Innovatív, állandóan képes a megújulásra, pályázatok írására, új programok megvalósítására. Sikeres pályázó. Pályázatainak köszönhetően jutottak el az iskola tanulói és pedagógusai Európa különböző országinak oktatási intézményeibe. Az idei tanévtől osztályfőnöki munkaközösség-vezető.
"Horváth Boldizsár-díj" adományozható annak a Polgármesteri Hivatalnál közszolgálati jogviszonyban álló személynek, aki a közigazgatás területén a város érdekében, illetve a város polgárainak szolgálatában tartósan kiemelkedő és példamutató szakmai munkát végzett és ezzel közmegbecsülést szerzett.
„Horváth Boldizsár-díj " I. fokozat
Krencsey Igor először műszaki rajzolóként dolgozott majd 1978-ban szerzett magasépítő üzemmérnöki diplomát az Ybl Miklós Építőipari Műszaki Főiskola Építőipari Karán.
1985-ben került a Szombathelyi Város Tanácshoz és az azóta eltelt 31 évben folyamatosan itt, illetve a jogutód Polgármesteri Hivatalnál dolgozik. 1999. január 1-től irodavezető. 2010-től az építésügyi vizsgán vizsgáztató, valamint a szakmai továbbképzés kötelező részén oktatói tevékenységet folytat.
Mindig a földön járva, de a kreativitást, az újításokat maximálisan támogatva végezte munkáját kiegyensúlyozott szakmai színvonalon. Értékítélete, ízlése, szakmai, tárgyi tudása alapján elérte, hogy mind az építtetők, mind a tervezők először őt keresik fel kikérve segítségét, tanácsát. Pontos, precíz, a munkájára és környezetére igényes. Az elmúlt 30 évben az építéshatósági munka komoly változásokon ment keresztül, ami az I. fokú hatóságon dolgozó szakemberektől gyors reagáló képességet, alkalmazkodást, szakmai alázatot igényelt. Krencsey Igor ezeknek a követelményeknek mindig megfelelt, közreműködésével, majd vezetésével kiegyensúlyozott jogalkalmazási gyakorlat alakult ki. Eredményes és alkotó munkakapcsolatot alakított ki a társhatóságokkal.
„Horváth Boldizsár-díj " II. fokozat
Németh Adrienn Szombathely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának nemzetközi ügyintézője.
Diplomáit a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán szerezte először német nyelv és irodalom szakos tanárként 1998-ban, majd két évvel később angol nyelv és irodalom szakon.
Először a Philips Kft-nél helyezkedett el gyárigazgató asszisztensként. Feladatkörét a precíz program- és rendezvényszervezés mellett a Philips gyárakkal, a hivatalokkal, a nagykövetségekkel, konzulátusokkal való kapcsolattartás, a tolmácsolás és fordítói munka tette sokrétűvé. 2003 óta lelkiismeretesen szervezi az önkormányzat nemzetközi kapcsolatait, gondoskodik a küldöttségek külföldi programjainak szervezéséről, valamint a külföldi vendégek hazai vendéglátásáról. A városban zajló nemzetközi események aktív résztvevője. Tolmácsolási feladatok és fordítói munka elvégzésére a Hivatal társosztályai és önkormányzati cégek is felkérik.
Munkáját elhivatottan és megbízhatóan, mindig határidőre végzi. Személyisége nyitott, közvetlen, kollégáival nagyon jó a kapcsolata. Hatékony együttműködést alakított ki az önkormányzat nemzetközi kapcsolatainak szereplőivel, a testvérvárosokkal, valamint egyéb intézményekkel, szervezetekkel.
Szalay Andrea munka mellett végezte el az Államigazgatási Főiskolát, ahol 1990-ben szerzett okleveles igazgatás-szervező diplomát. 1989-től dolgozik a Szombathelyi Város Tanácsnál, illetve jogutódjánál, a Polgármesteri Hivatalban, 1991 márciusától jegyzői titkárként. Feladatát képezi a jegyző szakmai, irányítási munkájának segítése.
Az önkormányzati rendszer kialakulása, a jogszabályi környezet folyamatos változása a hivatal valamennyi dolgozójától megköveteli a nyitottságot, a gyors alkalmazkodást. Ez különösen igaz a hivatal vezetésére és közvetlen környezetére, hiszen minden hatáskör címzettje a jegyző lett. Mind az állampolgárok, mind a különböző hatóságok, szervek közvetlenül a jegyzőt keresik ügyes-bajos ügyeikkel. Ha a jegyző munkáját olyan ember segíti, aki naprakészen tudja, hogy milyen hatáskör hova tartozik, kihez kell fordulni, az nemcsak a hatékonyságot, hanem a hivatalról alkotott jó megítélést is segíti.
Szalay Andrea mindig képes megújulni, lépést tartani a változásokkal. Mindent megtesz annak érdekében, hogy a jegyző munkáját hatékonyan segítse. Számára nincs lehetetlen, végtelenül maximalista. Igényes, pontos munkavégzés jellemzi, és kiapadhatatlan tudásvágy. Könnyen tud kapcsolatot teremteni kollégáival, az ügyfelekkel, határozott és gyors.
"Az Év Civil Szervezete-díj" adományozható annak a szombathelyi székhelyű egyesületnek, vagy alapítványnak, amely legalább 5 éven keresztül aktívan, eredményesen működött Szombathely városában, és Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzatával való együttműködése, önkéntességben való részvétele kiemelkedő.
A Vas Megye és Szombathely Megyei Jogú Város Nyugdíjas Szövetsége több szervezet összeolvadásával 1996-ban alakult szombathelyi székhellyel. A közösség célja a megye és Szombathely nyugdíjasainak, nyugdíjas közösségeinek összefogása, új közösségek létrehozásának, csatlakoztatásának elősegítése, érdekeinek képviselete, érvényesítése.
A szövetséget a 7 tagú elnökség vezeti, amely jelenleg 29 tagszervezetet, egyesületet, klubot fog össze, közel 1200 taggal. Évente több mint 50 programot kínálnak nyugdíjasok számára, amelyek mindig nagy létszámban mozgatják meg a Szombathelyen, valamint a megyében elő nyugdíjasokat.
A Rumi Rajki Műpártoló Kör 25 éve alakult Kiss Sándor, Lesenyei Márta, Tornay E. András, Tóth Emőke, Marosfalvi Antal művészek valamint Rajki Gyula, Rajki Gyuláné, Horváth Péter, Heckenast János, Balogh Péter, dr. Rába László értelmiségiek elhatározásából. A kör célja elsősorban Rumi Rajki István hagyatékának kutatása és ápolása, valamint munkásságának feldolgozása. Az Egyesület céljának tekinti elfelejtett vagy mellőzött vasi művészek emlékének felelevenítését, kiállítások rendezését, értékmentést, valamint restaurálásokat támogat.
Az Egyesület eddigi tevékenységének lényegesebb eseményei közül néhány:
Rumi Rajki István újratemetése Rumban, a Kürtös című szobor restaurálása, a Szent Márton szobor felújításának szervezése, a Szent István szobor felállítása, Gothárd Jenő szobrának bronzba öntése és felállítása, arcképének restaurálása, a Radnóti Kovács Árpád emlékkiállítás megrendezése a Képtárban, a Szent Imre szobor restaurálása, Rumi Rajki István szoborhagyatékának megmentése Győrből, Szent Márton körtefa-szobrának restaurálása.
Közreműködtek számos kiállítás megrendezésében, festmények és oltárképek restaurálásában, emléktáblák készíttetésében. A Kör egyes tagjai kiállításokat nyitnak meg és publikációs tevékenységet is folytatnak.
Kiemelkedő Sportmunkáért adományozható díjak "Tóth Géza-díj" adományozható annak a személynek, aki a szombathelyi versenysport, élsport területén több éven át tartó kiemelkedő tevékenységet végzett. A díjakat évente legfeljebb egy-egy személy kaphatja.
Németh Zsolt első országos bajnoki érmét, egy ezüstöt, 1984-ben kalapácsvetésben szerezte, míg első bajnoki címét 1987-ben. 1988-tól kezdve tagja lett a korosztályos válogatottaknak. Kalapácsvetés mellett súlylökésben, diszkoszvetésben és gerelyhajításban is több alkalommal végzett döntős vagy dobogós helyen, legjobb eredményeit azonban kalapácsvetésben érte el. Kétszer kvalifikálta magát a magyar VB, illetve Olimpiai Csapatba. 1999-ben a világranglistán a negyedik helyen végzett. Kétszeres olimpikon, 1999-ben „Az év atlétája."
Versenyzői pályafutása után a Szombathelyi Sportszolgáltató Nonproftit Kft. ügyvezetője lett. Édesapja, Németh Pál váratlan, 2009 januári halála után folytatta édesapja munkáját, immár vezetőedzőként tért vissza szeretett sportágához. Azóta számos sikert könyvelhet el. 2012-ben Pars Krisztián olimpiai bajnoki címet nyert Londonban, vb-kről ezüst- és bronzérmeket hozott és kétszer nyert Európa-bajnokságot. Németh Zsolt és bátyja Németh László tanítványai korosztályos világversenyek is sikert-sikerre halmoztak. A Dobó Sportegyesületben immár méltó körülmények között, rendkívül magas szakmai színvonalon mintegy hetven fiatal sportol.
Német Zsolt 2004 óta atléta mesteredző.
"Weöres Sándor-díj" adományozható annak a művészeti tevékenységet folytató személynek, csoportnak vagy alkotó közösségnek, aki vagy amely Szombathely város művészeti életében végzett kiemelkedő munkájával környezetében megbecsülést szerzett, vagy Szombathely város hírnevét gyarapítja.
A Lord együttes 1972-ben alakult Szombathelyen. A Red Fire nevű, feldolgozásokat játszó zenekar két tagjához, Papp László gitároshoz és Vida Ferenc basszusgitároshoz csatlakozott Sipőcz Ernő gitáros-énekes és Sütő István dobos. A zenekar a Lord cigarettamárkáról kapta a nevét. Sipőcz kitűnően énekelte a korszak sláger jellegű dalait, így többnyire feldolgozásokat játszottak külföldi sztároktól.
1978-ban írták első saját dalukat, Rakétamotor címmel. Állandó szövegírójuk Balogh József költő-pedagógus volt, aki nem hagyományos értelemben vett dalszövegeket - verseket - írt a zenekarnak. 1980-ban eljutott az együttes a budapesti Metró Klub országos tehetségkutató versenyére. A próbák és koncertek között nagyon kevés pihenőidő volt, ráadásul munka és család mellett zenéltek.
Az 1990-es éveket a tagcserék és a korlátozott lehetőségek jellemezték a Lord számára. A feltámadást az ezredforduló és a 2000. április 30-án tartott újjáalakuló koncert hozta el, amikor együtt állt színpadra az Erős Attila - Gidófalvy Attila - Gyurik Lajos - Pohl Mihály - Vida Ferenc felállású Lord együttes, amely 2002-ben új stúdióalbumot is készített.
2006. májusban a Lord együttes az az évi Európai Arany Művész Nemzetközi Minőségi Díjat vehette át ünnepélyes keretek között a Művészetek Palotájában.
"Szombathely Kultúrájáért Életmű-díj" adományozható annak a személynek, aki hosszabb időn át - de legalább 25 éven keresztül - a kultúra területén végzett kiemelkedő munkájával és életével a város polgárai körében közmegbecsülést szerzett.
Deáky István zenetanár, karnagy, a Művészeti Szakközépiskola egykori zenei igazgatóhelyettese több, mint harminc éven át volt Szombathely zenei életének egyik meghatározó formálója. 1969-ben feleségével, Deáky Ágnessel együtt friss zeneakadémiai diplomával érkeztek Szombathelyre. 1971-ben Jeunesses Kórus néven énekkart szervezett. Ebből nőtt ki 1983-tól a Szombathelyi Énekegyüttes. Elkötelezetten képviselte azt a zenei, emberi eszményt, amelyet családi indíttatásából és kiváló tanárainak ráhatásából sajátos, egyéni karakterévé olvasztott.
Szokatlan és merész újításokat vezetett be, amelyek a magyarországi koncertkultúrában példaadó kezdeményezések voltak. Szakmai szövetségesekre is talált. Németh Pál, Békefi Antal Attila örömmel üdvözölték a régizene énekes előadására nyitott Szombathelyi Énekegyüttest. Együttműködésük nyomán a 80-as évek hanglemezfelvételei, karvezetői kurzusai az országban elsőként követték a zenei nagyvilágban terjedő korhű előadásmódot. Tibold Ivánnal együtt formálták az 1975-ben megszülető Zeneművészeti Szakközépiskola koncepcióját.
Deáky István szombathelyi működésének utolsó évtizedében a Művészeti Szakközépiskola zenei együtteseivel dolgozott. Zenei ismeretterjesztő ifjúsági hangversenysorozatot indított.
"Pro Sanitate Savariae" Életmű-díj adományozható annak az egészségügyi dolgozónak, aki hosszabb időn át - de legalább 25 éven keresztül - kiemelkedő gyógyító-megelőző munkájával és életével a város polgárai, valamint az egészségügyben dolgozók körében közmegbecsülést szerzett.
Dr. Szabó László 1961-ben szerzett diplomát a Pécsi Orvostudományi Egyetemen, ezt követően került a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Osztályára, mint központi gyakornok, majd segédorvos. 1965-ben szerzett szakképesítést, 1977-ben főorvosi kinevezést kapott.
Kitűnően képzett szakember, mindenkori munkáját példamutató lelkiismeretiséggel és magas orvosi hivatástudattal végezte. A genetika és fejlődési rendellenesség szakterületét nagy hozzáértéssel fogta össze, megteremtette és továbbfejlesztette a genetikai laboratóriumot, új módszereket vezetett be, orvos munkatársakkal ismertette meg szakterületét. Országosan, sőt nemzetközileg elismert módon vett részt a velőcső záródási hibák megelőzésének nagy pontosságot és kitartást igénylő nemzetközi programjában. Hasonlóképpen pótolhatatlan tevékenységet folytatott a gyermekkori diabetes mellitus és egyéb endokrin betegségek kezelésében és gondozásában.
Az orvostanhallgatók, gyermekápolónők és védőnők képzésében, illetve továbbképzésében, valamint az általános orvosok és gyermekgyógyász szakorvosok időszakos továbbképzésében magas szintű tudását eredményesen hasznosította. 1999. június 30-ig dolgozott a kórházban. Etikai és orvosetikai magatartása példamutató.
"Pedagógus Életmű-díj" adományozható annak a pedagógusnak, aki hosszabb időn át - de legalább 25 éven keresztül - kiemelkedő nevelő-oktató munkájával és életével a szülők, a diákok és pedagógustársaik körében közmegbecsülést szerzett.
Balogh Gabriella 1978-ban végzett matematika-fizika szakos általános iskolai tanárként, majd 1982-ben fizika szakos középiskolai tanári diplomát szerzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen.
Mai munkahelyén, a Puskás Tivadar Fém -és Villamosipari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumban 1984-től dolgozik. Tanulmányi versenyeken elindított tanulói szép sikereket értek el. Kezdetektől fogva osztályfőnök. Munkáját mindig teljes erőbedobással végezte, mellyel elnyerte kollégái elismerését és tiszteletét.1996-tól igazgató-helyettesként, 2004-től igazgatóként tevékenykedett az iskola érdekeit mindig szem előtt tartva.
A határon átnyúló Solar pályázat sikeres befejezése után elindult az akkreditált felnőttképzés. Az iskola az ő vezetése alatt technikai felszereltségben sokat fejlődött. Fontosnak tartotta a tanulók aktív bevonását a kulturális műsorok, megemlékezések lebonyolításába. Az ő vezetése alatt történt az iskolák összevonása.
Tagintézmény vezetői megbízatása 2016. június 30-án lejárt, munkáját középiskolai tanárként folytatja tovább a közelgő nyugdíjazásáig. Munkáját alázattal, szerényen, szorgosan végezte. Nagy szerepe volt az iskola arculatának kialakításában. 2011-ben megkapta a „Szombathely oktatásügyéért-díj"-at.
"Szociális Munkáért Életmű-díj" adományozható annak a szociális területen tevékenykedő személynek, aki hosszabb időn át - de legalább 25 éven keresztül - kiemelkedő szakmai munkájával a város polgárainak körében közmegbecsülést szerzett.
Kóczán Katalin Szombathelyen az Egészségügyi Szakközépiskolában szerzett általános asszisztens és csecsemőgondozó szakképesítést 1975-ben. A Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán jeles eredménnyel diplomázott 1980-ban, mint gyógypedagógiai tanár. 1994-ben az ELTE Szociálpolitikai és Szociológiai Intézetében szociálpolitikus oklevelet szerzett „kiváló minősítéssel"
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kinevezett szociális szakképzések szakértője, és szociális szakvizsgaelnök. 2006-ban a fogyatékosok szociális ellátása, rehabilitációja témacsoportból szerzett szociális szakvizsgát.
Kóczán Katalin 1991-től 2013. novemberéig a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán főállásban, ezt követően mellékállásban, jelenleg pedig óraadóként lát el oktatási feladatokat szociálpolitikai, és gyógypedagógiai tantárgyak oktatójaként. Közreműködött a Vas Megyei Önkormányzat első Szociálpolitikai Koncepciójának kidolgozásában.
Kóczán Katalin egész életpályája, kiváló munkavégzése, szorgalma, szakmai helytállása és nem utolsó sorban a személyiségében rejlő pozitív értékek mintaként szolgálhatnak a segítő és minden más humán hivatást választott leendő és gyakorló szakembereknek.
"Szombathely Sportjáért Életmű-díj" adományozható annak a személynek, aki hosszabb időn át - de legalább 25 éven keresztül - a testnevelés és a sport területén kiemelkedő tevékenységet végzett, és munkájával közmegbecsülést szerzett.
Török Péter 1966-ban kezdte labdarúgói pályafutását a Szombathelyi Haladás VSE NB-I-es labdarúgó csapatánál. Ugyanitt 1968-1972 között az ifjúsági csapat edzője, 1972-1978 között pálya edző, 1978-1981 között ügyvezető elnök, 1981-1985 között vezető edző volt. A Haladással, mint a Magyar Olimpiai Válogatott, megnyerték az Indiában megrendezett NEHRU kupát. 1986-ban a Magyar Labdarugó Válogatott edzője, 1987-ben a Dunaújvárosi Kohász SE vezető edzője. 1987 és 1989 közötti időszakban a Magyar Labdarugó Szövetség főtitkári feladatait látta el.
1989-1991 között Görögországban az Olimpiakos Pireus vezető edzője volt, irányítása alatt a csapat megnyerte a Görög Kupát. Az 1991-1992-es évben ismételten a Szombathelyi Haladás VSE-nél volt vezető edző, majd két évig a norvégiai Myre városában volt vezető edző. majd 1995-1996-os évben a Kispest-Honvéd Budapest vezető edzője.
1997-1999-ig a Szombathelyi Haladás FC klubigazgatója, szakmai igazgatója, 1999-2000-ig a Kispest-Honvéd Budapest szakmai igazgatója, ügyvezető igazgatója. Nevéhez fűződik Szombathelyen két testnevelő kollégájával, Unger Józseffel és Horváth Tihamérral a „Gyere Velünk - Csináld Velünk'' játékos sportvetélkedő elindítása és meghonosítása.
"Szombathelyért Díj"
Lendvai Rezső mentőszolgálati pályafutása során rendszeres, aktív résztvevője volt az elsősegélynyújtás-, az oxyologia tárgykörében rendezett helyi-, regionális-, illetve országos rendezvényeknek, kongresszusoknak. Országosan ismert- és elismert programot alakított ki az óvodásoknak-, általános iskolásoknak szóló elsősegélynyújtás tananyagának összeállításában.
Lelkes érdekképviselőként hosszú éveken át szakszervezeti titkári funkciót is betöltött. Tagja a Magyar Oxyologiai Társaságnak, a Magyar Mentő és Mentőtiszti Egyesület Etikai Bizottságának, a Vas Megyei Mentésügyi Alapítvány kuratóriumának, a Magyar Katona-Katasztrófaorvostani Társaságnak.
1990 óta a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnökségi tagja. A katasztrófavédelmi szakszolgálat Nyugat-dunántúli regionális vezetője volt 2008-tól 2016-ig. Második ciklusát tölti a Szombathelyi Székesegyházi Főplébánia világi elnökeként. A Székesegyház bombázásának és újjáépítésének évfordulóján készült emlékkönyv és kiállítás meghatározó szervezője.
Összegyűjtötte Szombathely tűzoltó és mentésügyi tradícióinak és tárgyi emlékeinek írott emlékeit, írásba foglalta azon történeteket, és történelmi tényeket, amelyek szervesen összekapcsolódtak az 1872-ben alakult Szombathelyi Önkéntes Tűzoltó Egylet históriájával.
"Díszpolgári Cím" adományozható, annak a magyar vagy külföldi állampolgárságú személynek, aki a hazai, illetve a nemzetközi politikai, társadalmi, gazdasági, tudományos, művészeti vagy sportéletben kiemelkedő eredményt ért el, és ezzel a város polgárai körében közmegbecsülésre tett szert, illetve hozzájárult Szombathely fejlődéséhez, hírnevének öregbítéséhez. A díjat évente egy személy kaphatja, a díszpolgár nevét a Díszpolgárok Könyvébe be kell jegyezni. A "Díszpolgári Cím" Önkormányzatunk által adományozható legmagasabb rangú kitüntetés.
Király Gábor Szombathelyről indulva szépívű labdarúgó pályafutást tudhat magáénak. Több, mint 800 profi mérkőzés van a háta mögött: Németországban és Angliában is letette névjegyét klubcsapataiban, majd 18 év után tért vissza nevelőegyesületéhez, a Szombathelyi Haladáshoz. A nyári franciaországi Európa bajnokságon megkoronázta pályafutását a magyar válogatottal nyújtott remek teljesítményével. A mindig szerényen nyilatkozó labdarúgó nemcsak sportkarrierjével, hanem családcentrikusságával és a hagyományos értékekbe vetett hitével is példát mutat a ma fiatalságának.
Akár a Herthában, akár a Crystal Palace-ban vagy az 1860 Münchenben szerepelt, fontosnak tartotta, hogy csapattársai és a szurkolók ismerjék Szombathely nevét. Sose volt kérdés számára, hogy egyszer hazajön a külföldön szerzett felbecsülhetetlen értékű tapasztalatát kamatoztatni. Így külföldi karrierje közepén, hol Londonból, hol Münchenből irányítva Szombathelyen kelt életre az általa megálmodott Királysport márka, amelynek elemei: a 2003-ban felépített Király Sportlétesítmény, az idén 10 éves 200 labdarúgót jegyző Király Szabadidősport Egyesület, a Király Gábor Nemzetközi Kapusiskola és a nemrég alapított rehabilitációs egység.
A magyar válogatottsági csúcstartó és Európa-bajnoki korrekorder szürke mackóját megismerte az öreg kontinens. A magyar labdarúgás mára ikonikussá vált alakja véleményformáló erővel bír nemcsak a fiatalok, de a közép- és idősebb korosztály körében is. Tudatosan építi fel napjait, lépésről lépésre valósítja meg elképzeléseit és a megalkuvás nélküli munkában hisz. Élhetne, dolgozhatna bárhol Európában, de ő -ahogy az elmúlt 20 év alatt sokszor elmondta- csak szülővárosában, Szombathelyen érzi otthon magát.
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás