Lengyel Szeptember a Duna Televízióban
2009.09.15. - 07:00 | vaskarika.hu
Helyszín: Duna TV
Dátum: 2009.09.16 - 28.
Két nép, két barát – közös történelmi sors. A második világháború kitörése után lengyel katonák és civil lakosok tízezrei menekültek Magyarországra, amely a németek neheztelése ellenére befogadta a menekülőket. A Duna Televízió Lengyel Szeptember elnevezésű ünnepi műsorfolyamával a tragédia 70. évfordulójára emlékezik. Beszélgetések, dokumentum- és játékfilmek – lengyel élmények egész hónapon át csatornánk programján.
Az e havi filmkínálat is az ünnepi műsorrendhez alkalmazkodik: 16-án, szerdán 21.30-kor a Katyn, 20-án, vasárnap 22.20-kor a Négy éjszaka Annával, majd 27-én, vasárnap 21 órakor a Kis Moszkva című lengyel játékfilmek kerülnek képernyőre.
1939. szeptember 1-jén Németország lerohanta Lengyelországot, majd a Molotov-Ribbentrop paktum záradékában foglaltak alapján a Szovjetunió jogot formált az ország keleti területeinek megszállására. A két szomszéd által együttesen indított háború következtében a fiatal lengyel állam megszűnt létezni. Közvetlenül a háború kitörése után lengyel katonák és civil lakosok tízezrei menekültek hozzánk, s Magyarország a németek neheztelése ellenére is befogadta őket. A menekültek ügyeinek intézését id. Antall József kormánybiztos irányította. A tragédia 70. évfordulója alkalmából a Lengyel Köztársaság Budapesti Nagykövetsége számos lengyel és magyar intézmény összehangolt együttműködésével Lengyel Szeptember címmel, négy héten át tartó rendezvénysorozatot kezdeményezett. A Duna Televízió, amelyet - első magyar intézményként - a Lengyel Köztársaság Külügyminisztériuma 2006-ban a lengyel kultúra megismertetése és népszerűsítése érdekében végzett tevékenységéért Miniszteri Oklevéllel tüntetett ki, önálló programmal vesz részt a megemlékezés sorozatban.
Szeptember 16-án, szerdán 21.30-kor a Katyn című játékfilm kerül újra képernyőre. Andrzej Wajda 2007-ben készült megrázó filmje, a Katyn a túlélés drámájáról, a túlélők tragédiájáról szól. Mélyen személyes film, melynek leforgatására a rendező hosszú, reménytelennek tűnő évekig várt.
A Molotov-Ribbentrop paktum értelmében, miközben Lengyelország a Wehrmacht túlerejével küzdött, 1939 szeptemberében a szovjet csapatok lerohanták a kelet-lengyel területeket. 230 ezer lengyel katona került ekkor orosz hadifogságba. Közülük az oroszok 22 ezer tisztet - egyúttal a lengyel értelmiség színe-javát, többségében tartalékos tiszteket, akik tanárként, egyetemi professzorként, mérnökként vagy orvosként élték volna életüket békeidőben - mészároltak le a katyni erdőben létesített fogolytáborban, köztük a rendező édesapját, Jakub Wajda századost is.
Több mint hatvan évnek kellett eltelnie, hogy a Kremlben beismerjék: a tömeggyilkosságot a szovjet kommunista párt politikai bizottsága rendelte el, Sztálinnal az élen. Wajda szempontjai azonban mentesek a napi politikától: „Ez egy gyászfilm, egy elégia, amely azt mutatja be, hogyan történt a tragédia. Nem politikai film, mert ami történt, túl fájdalmas, túl tragikus ahhoz, hogy bárki politikai célokra használja Lengyelországban vagy bárhol másutt" - mondja filmjéről, melyet 2008-ban Oscar-díjra jelöltek a legjobb külföldi film kategóriájában.
20-án, vasárnap 22.20-kor a lengyel kinematográfia immár nagy öregjének számító Jerzy Skolimowski új remekét, a Négy éjszaka Annávalt mutatjuk be. A film főhőse, Leon egy kisvárosi kórház hulladékégetőjében dolgozik. Szenvedélyesen beleszeret az egyik ápolónőbe, Annába. Először csak az ablakon át figyeli, de aztán éjjelente belopódzik a szobájába, nézi alvás közben, virágot visz neki. A rendőrség azonban felfigyel Leonra, és őrizetbe veszi, pedig ő csak Anna közelében akar lenni.
27-én, vasárnap 21 órakor Waldemar Krzystek tavaly Gdyniában fődíjat nyert Kis Moszkva című játékfilmjét tekinthetik meg nézőink. Kis Moszkvának azt a kisvárost nevezték Lengyelországban, ahol a több ezres létszámú orosz csapatok állomásoztak. Ide érkezik 1967-ben a fiatal repülőtiszt, Jura feleségével, Verával.
A gyönyörűen éneklő asszony és egy lengyel tiszt egymásba szeretnek. Hiába Vera kezdeti tiltakozása érzelmei ellen, a flörtből szerelem lesz. Végzetes, mindent elsöprő szerelem, amely az adott körülmények között csak tragédiával végződhet. A tragikus szerelem valódi történetét az asszony lánya és férje már csak akkor képesek kideríteni, amikor az orosz csapatok elhagyták Lengyelországot. A Kis Moszkva műfaját tekintve melodráma, de mégis érdekes azoknak is, akik nem csak a könnyeket fakasztó szerelemre kíváncsiak, hanem a közelmúlt történelmére is.
Az ünnepi műsorfolyamot Grzegorz Łubczyk néhány évvel ezelőtt forgatott dokumentumfilmje, a Lengyel Wallenberggel zárja szeptember 28-án, 21 órakor. A film főhőse, az 1894-ben született Henryk Slawik. A lengyel Wallenbergként ismert férfi a II. világháború elején kezdte meg embermentő tevékenységét, a lengyelországi menekültek Magyarországra telepítését id. Antall Józseffel szervezte meg. A film bemutatja a karizmatikus személyiség életútját, akinek több tízezren köszönhetik életüket.
Tartson Ön is a Duna Televízióval, emlékezzünk együtt a 70 évvel ezelőtti tragikus eseményekre!
Új hozzászólás