Programsorozat Cziffra György emlékére

2017.01.17. - 12:15 | vaskarika.hu

Programsorozat Cziffra György emlékére

Balázs János Liszt Ferenc-díjas zongoraművész 2016 februárjában hívta életre az első CZF Fesztivált, amelynek alapvető küldetése, hogy a világhírű magyar zongoraművész magas művészi színvonalú életművét és hagyatékát méltóképpen megőrizze és ápolja, illetve folytassa azt a fiatal művészeket felkaroló és segítő munkát, mely Cziffra György életében nagy hangsúlyt kapott.

HIRDETÉS

Cziffra György 23 éve, 1994. január 15-én hunyt el Franciaországban. Elképesztő, szinte hihetetlen művészkarrier az övé, amely az angyalföldi nyomorúságos barakklakásból a világ nagy hangversenytermeinek dobogójáig ívelt. Iván Csaba Jazztérkép című könyvében így írt róla: "Virtuóz, akinek ha Liszt-parafrázisát hallgatja az ember úgy érzi, így adhatta elő hajdan Liszt élőben saját műveit. Nem azt játssza, amit leírt, hanem ami akkor és ott született belőle. Mintha maga sem döntötte volna még el, melyik változat lesz a jó, amit végül a kottába kerül." Cziffra történetét igazából még senki nem írta meg, nincs róla összefoglaló, véleményező dokumentum. Róla és tőle leginkább Ágyúk és virágok c. könyvéből tudhatunk, valamint a kortársak, barátok és ösztöndíjasai elmeséléséből, visszaemlékezéséből. A Cziffra Fesztivál alapítójának, Balázs János zongoraművésznek egyik fő célja, hogy a fesztivál során méltó emléket állítson Cziffra Györgynek, valamint munkásságát és misszióját a legszéleskörűbben mutassa be a magyarországi közönségnek. Emlékezzünk ma, valamint a februári Cziffra Fesztivál során a világhírű zongoravirtuózra, az egyik legjelentősebb és világszerte legismertebb magyar komolyzenei előadóművészre!

Az első fesztivál nagy sikere után az 2016/2017-es évadban kibővült összművészeti programokkal, külföldi vendégművészekkel már két helyszínen, a MOM Kulturális Központban és a Zeneakadémián rendezzük meg a CZF Fesztivált 2017. február 21. és 26. között, amelyen fellép többek között Fazil Say, Mischa Maisky, Rost Andrea, a Liszt Ferenc Kamarazenekar, Lajkó Félix és Jandó Jenő is.

A februári eseményeket megelőzte a CZF Országos Zongoraverseny Cziffra György emlékére, amelynek a MOM Kulturális Központ adott otthont 2016. október 28. és november 5. között. A Zongoraverseny első díját Varga Gergő Zoltán, a második díjat osztva Boros Tekla és Rigó Ronald kapta. A zsűri harmadik díjat nem adott ki. A legjobb Dubrovay László mű előadásáért járó különdíjat osztva kapta Tóth Kamilla és Varga Gergő Zoltán. A Cziffra Fesztivál és az Opera zongoraterem különdíját Barbarics Csanád érdemelte ki. November 5-én Cziffra György 95. születésnapján ünnepélyes keretek között adták át a díjakat a MOM Kulturális Központban.

Balázs János 2016 végére meghívást kapott Kanadába, Cziffra György magyarországi zenei hagyatékának bemutatásáról tartott előadást, valamint a világhírű zongoraművész legkedveltebb műveiből válogatva hangversenyt adott óriási sikerrel. 2016 decemberében Cziffra György zongoraművészetét posztumusz Magyar Örökség díjjal ismerték el; a laudációt Balázs János mondta el az MTA dísztermében.

A Cziffra Fesztivál az adventi időszakban több ingyenes programmal várta az érdeklődőket, köztük egy street pianoval a MOM Parkban, ahol kiskoncerteket is rendeztünk, valamint több kiváló fellépő mutatkozott be a fesztivál szervezésében a Vörösmarty téri karácsonyi vásáron is, ahol Cziffra-stand várta az érdeklődőket. 


2017. február 21-26. között tart a Cziffra Fesztivál, amelynek kereteit több szempontból tágítottuk: a MOM Kulturális Központon kívül a Zeneakadémia Nagytermében is lesznek hangversenyek; a 2016. évi négy koncert után pedig idén nyolc nagyszabású hangversenyt rendezünk. A koncertek egyediségét a műfajok közötti átjárhatóság, a tematikus felépítés és nemzetközi művészek meghívása fémjelzi. 2017-ben többek között az alábbi nemzetközileg elismert, világhírű  művészek lépnek föl: Fazil Say, Mischa Maisky, Rost Andrea, a Liszt Ferenc Kamarazenekar, Lajkó Félix és Jandó Jenő.

 A 2017-es CZF keretein belül kerül átadásra  a Cziffra György-díj, valamint a Cziffra György-ösztöndíj, amely hazánk legkiemelkedőbb művészeinek és legtehetségesebb fiataljainak nyújt anyagi és erkölcsi támogatást. Szintén a művészoktatásban résztvevő diákok számára hirdetünk mesterkurzust, melyet a CZF koncertsorozata előtt, február 16-19. között tartunk meg, Magyarország legkiemelkedőbb zongoraművészeinek közreműködésével.

Örömünkre szolgál, hogy a CZF nyomán megalakul a Cziffra György Kamarazenekar, melynek koncertmestere Kállai Ernő - Junior príma díjas hegedűművész.

„Cziffra György példaértékű és iránymutató élete mindenki számára üzenet, mely bizonyítja, hogy hátrányosabb életkörülmények és lehetőségek ellenére világkarriert lehet befutni. A CZF küldetése, hogy minden évben egy nagyszabású fesztivállal adózzon Cziffra György munkássága előtt, mellyel több évtizedes tartozását róná le a társadalom. A fiatal művészek zenei pályájának segítése, illetve a nagyközönség számára való bemutatása a CZF Fesztiválnak is alapvető célja, hiszen Cziffra György életében létrehozott alapítványa is nem egy ma élő zongoraművészt indított el és segített a zenei pályán." (Balázs János)

„Balázs János kiemelkedően tehetséges zongoraművész, akinek fontos, hogy mindenki, a jövő reménységei megmutathassák magukat, tehetségüket a zeneértő közönség előtt. Az Ő felkarolásukat én is csak támogatni tudom, hiszen János vállalása közös felelősségünk, nekünk, akik már elértünk valamit a zenei életben, hiszen egykor rám is felfigyelt valaki - a zenetanárom -, aki elindított a pályámon. A Tanító most Balázs János, akit a magam példáján keresztül - hiszen én is tervezek egy Bel Canto énekfesztivált és több mesterkurzust - messzemenőkig támogatok. Ahogy én a jövő énekes generációja felé, úgy János a fiatal zenészek felé fordul, közös hitvallásunk, hogy a tehetség utat tör magának, de támogatni szükséges." (Rost Andrea)


CZF2017 ZENEI PROGRAMJA

CZF MESTERKURZUS

2017. FEBRUÁR 16-19. | MOMKULT, BARABÁS VILLA

A CZIFFRA GYÖRGY KAMARAZENEKAR DEBÜTÁLÓ HANGVERSENYE

2017. FEBRUÁR 21. | 19:30 | MOMKULT KONCERTTEREM

Balázs János (Liszt Ferenc-díjas zongoraművész)
Jandó Jenő (Kossuth-díjas zongoraművész)

Koncertmester:
Kállai Ernő (Junior Prima Díjas hegedűművész)

Műsor

E. Grieg | Holberg Szvit, op. 40
Liszt F. | Magyar Fantázia (kamarazenekari átirat)

szünet

W. A. Mozart | Egy kis éji zene, K. 525
J. S. Bach | c-moll versenymű két zongorára, BWV 1060.

AZ IMPROVIZÁCIÓ

2017. FEBRUÁR 22. | 19:30 | MOMKULT SZÍNHÁZTEREM

Lajkó Félix (Liszt Ferenc-díjas hegedűművész)
Balázs János
 (Liszt Ferenc-díjas zongoraművész)
Dr. Freund Tamás  (Széchenyi-díjas agykutató)

Dr. Freund Tamás előadása a kreativitásról

Koncert: Improvizációk

FAZIL SAY ZONGORAESTJE

2017. FEBRUÁR 23. | 19:30 | ZENEAKADÉMIA NAGYTERE

Fazil Say (zongoraművész)

W. A. Mozart | Á-dúr zongoraszonáta, K. 331
C. Debussy | 6 prelűd

szünet

J. S. Bach - F. B. Busoni | Chaconne
R. Wagner - Liszt F. | Izolda szerelmi halála
G. Gershwin - F. Say | Summertime-variációk
N. Paganini - F. Say | Paganini-variációk
W. A. Mozart - Fazil Say | Török induló

"ZONGOPERA"

2017. FEBRUÁR 24. | 19:30 | ZENEAKADÉMIA NAGYTEREM

Rost Andrea (Kossuth-díjas operaénekes)
Balázs János (Liszt Ferenc-díjas zongoraművész)

V. Bellini | Norma - Casta Diva
V. Bellini - Liszt F. | Norma parafrázis
G. Donizetti | Lammermoori Lucia - Őrülési jelenet (Il dolce suono)
G. Donizetti - Liszt F. | Lammermoori Lucia reminiszcenciák
G. Verdi | Otello - Fűzfadal és Ave Maria
G. Verdi - Liszt F. | Rigoletto parafrázis
G. Verdi | La Traviata - É strano, Nagyária

HANGSZERBEMUTATÓ KONCERT GYEREKEKNEK

2017. FEBRUÁR 25. | 10:00 | MOMKULT KUPOLA

Közreműködnek: Junior Prima díjas művészek

BÁREST

2017. FEBRUÁR 25. | 20:00 | MOMKULT KONCERTTERE

[kapunyitás 19:00-kor]

Háziasszony: Szulák Andrea (színművész, jazzénekes)

Közreműködnek:
Sárik Péter (zongora)
Berkes Balázs (bőgő)
Gálfi Attila  (dob)
Sárközy Lajos cigányzenekara

Műsor

A 20-as, 30-as és 40-es évek legszebb melódiái, majd tánczene éjfélig a Pankastic! zenekarral

A JÖVŐ GENERÁCIÓJA

2017. FEBRUÁR 26. | 11:00 | MOMKULT SZÍNHÁZTEREM

A Virtuózok, a Cseh Tamás program és Junior Prima díjasok matinéja

Boros Misi (zongora)
Kökény Tamás (nagybőgő)
Hungarian FolkEmbassy
Kállai Ernő (hegedű)
Devich Gergely (cselló)

GÁLA KONCERT ÉS DÍJKIOSZTÓ ÜNNEPSÉG

2017. FEBRUÁR 26. | 19:30 | ZENEAKADÉMIA NAGYTEREM

Liszt Ferenc Kamarazenekar
Mischa Maisky (csellóművész)
Balázs János (zongoraművész)

Műsor

P.I. Csajkovszkij | Noktürn op.19, no.4
M. Bruch | Kol Nidrei, op.47
P.I. Csajkovszkij | Változatok egy rokokó témára, op.33

szünet

F. Chopin | f-moll zongoraverseny, op.21, no.2

A hangverseny előtt kerülnek átadásra a Cziffra György-díjak, valamint a Cziffra György-ösztöndíjak

Kiállítások

Kürthy Hanna festőművész a Cziffra György Alapítvány ösztöndíjasa volt. A Cziffra Alapítvány emblémáját is ő tervezte. Alkotásaiból a CZF2017 idején időszaki kiállítás nyílik a Kossuth téri Szamos Cafeban.

Hommage à Cziffra György | Pajor Ildikó Cziffra-ösztöndíjas festőművész kiállítása - Pajor Ildikó 1985-ben Cziffra György felkérésére készítette el Liszt Ferenc: Études transcendantes című sorozatát. A festőművész 1986-ban részesült Cziffra-ösztöndíjban, melyet követően több, koncerttel egybekötött kiállítást rendezett külföldi Liszt-társaságok meghívására. Munkásságáért a magyar Liszt Ferenc Társaság Liszt-emlékplakettet adományozott. 

Pajor Ildikó festőművész Liszt Ferenc Transzcendens etűdök c. műve által inspirált festményeit bemutató tárlata a MOMkult Reich Károly Galériájában lesz megtekinthető a fesztivál során.

Budapesti Cziffra-vetélkedő

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zenei Gyűjteményének közreműködésével valósítjuk meg a középiskolás korosztálynak hirdetett vetélkedőt. A kétfordulós megmérettetés során a jelentkezőknek logikai és kreatív feladatok sokaságán keresztül vázoljuk fel Cziffra György alakját, művészetét. A vetélkedőhöz nincs szükség előzetes tudásra. A FSZEK Zenei Gyűjtemény szakembergárdája úgy állítja össze a vetélkedő anyagát, hogy azok az online és az offline térben való kutatások és feladatmegoldások során teljesíthetők legyenek.

Cziffra György-ösztöndíj

A CZF keretében 2017-ben kerül odaítélésre első ízben az ösztöndíj, melyet azon tehetséges fiatal művész kaphat egy éven keresztül, akit egy független szakmai zsűri erre érdemesnek ítél. Az ösztöndíj létrehozásában szerepet vállal több önkormányzat is.

„A Kőbányai Önkormányzat kiemelt figyelmet fordít a nehéz körülmények között élő, tehetséges gyermekek felkarolására. A kerület saját ösztöndíj programja mellett minden olyan kezdeményezést szívesen támogat, amely az átlagon felüli tanulmányi eredményt elérő diákok elismerésére, továbbá a komoly- és könnyűzenében kiemelkedő talentumú fiatalok tehetséggondozását tűzi ki céljául. Éppen ezért Kőbánya Önkormányzata örömmel csatlakozik a Cziffra György ösztöndíj-program támogatóihoz." (Kovács Róbert, Budapest Főváros X. kerület Kőbánya polgármestere)

Új hozzászólás